“Íme egy város, aminek semmije sincs, és mindene van.”
A Mélyföld egy nemzedékeken és földrészeken átívelő, különleges családtörténet. Jhumpa Lahiri sokrétű regénye igazi csemege a léleknek.
Jhumpa Lahiri rendkívüli regénye, Indiában és Amerikában játszódik. Két testvér tragédiával összekötött története, egy nagyszerű asszonyé, akit kísért a múltja, egy országé, amelyet szétszakított a forradalom, és egy szerelemé, amely messze túléli a halált. Subhash és Udayan Mitra, akik között csupán tizenöt hónap van, elválaszthatatlan testvérek, gyakran összetévesztik őket Calcutta környékén, ahol felnőnek. De ugyanakkor egymás ellentétei is, akikre eltérő jövő vár. Az 1960-as években járunk, és a karizmatikus és lobbanékony Udayan belesodródik a Naxalita mozgalomba, abba a lázadásba, amely céljául tűzte ki az egyenlőtlenség és a szegénység felszámolását. Udayan a meggyőződéséért mindent feláldoz, mindenkit kockára tesz. Subhash, a kötelességtudó fiú, nem osztja testvére szenvedélyes politikai elhivatottságát, hanem elhagyja az otthonát, hogy Amerika egyik csöndes, tengerparti szegletében tudományos kutatásnak szentelje az életét. De amikor megtudja, mi történt a testvérével, visszatér a mélyföldre, Indiába, azt remélve, hogy talpra állíthat egy széthullott családot, és begyógyíthatja a sebeket, amelyeket Udayan hagyott maga után. A Mélyföld mesterien fölépített, feszültséggel teli, metszően bensőséges, bonyolult érzelmeket tükröző mű. Egy elmélyült családregény és a történelembe ágyazott történet, amely nemzedékeken, földrajzi helyeken tökéletes hitelességgel ível át. Jhumpa Lahiri valóban eljutott írói munkásságának a csúcsára.
Nem is értem, hogy kerülhette el a figyelmemet ez a könyv ennyi évig. Mindenesetre örülök, hogy végül az utamba sodorta a nyári szellő, mert kár lett volna kihagyni egy ilyen különleges történetet.
Jhumpa Lahiri stílusa nagyon tetszik, gyönyörűek és szemléletesek a leírásai. A lassú folyású cselekmény ellenére is végig fenntartotta az érdeklődésemet, és egy percig sem kalandoztam el, még akkor sem, amikor csak az unalmas hétköznapokról volt szó. Az érzelmek ábrázolása is tökéletes pontosságú, bármilyen érzést át tudott adni, még akkor is, ha teljesen távol állt tőlem.
A sztori az 1960-as évek Kalkuttájában indul, és egészen napjainkig, Rhode Islandig eljutunk, miközben megismerjük a Mitra család három generációjának történetét. Életüket nagyban befolyásolta az Indiában kibontakozó naxalita felkelés, amiről bevallom, eddig nem sokat tudtam, bár egyszer talán elkaptam valamit egy dokumentumfilmből, mert pár dolog ismerősen csengett. De ilyen minimális ismeretekkel is tökéletesen érthető volt, ráadásul az írónő úgy vezetett be a korabeli politikai helyzetbe, hogy nem árasztott el egyszerre egy halom adattal, hanem szép fokozatosan árult el annyit, amennyit kellett. Azt legalábbis sikerült elérnie, hogy megértsem, mennyire kilátástalan lehetett (és szerintem ez még mindig igaz) a szegényebb rétegekhez tartozó indiaiak sorsa. Mindezt pedig tökéletesen szimbolizálta a mélyföld. Ha még egy fokkal elvontabban akarom nézni, akkor pedig annak a metaforája is lehet, ahogy a szereplők a múlt emlékeivel küzdöttek meg.
Azt is tökéletesen sikerült éreztetnie, hogy milyen lehetett az indiai bevándorlók helyzete Amerikában.
A karakterizálás tökéletes, minden szereplőben van valami, ami miatt együtt tudtam velük érezni és megkedveltem őket, ugyanakkor nem kendőzi el a hibáikat sem. Sőt talán pont ez az egyik legnagyobb erőssége, amiért ennyire emékezetes személyiségeket alkotott meg: senki sem tökéletes, mindenkinek vannak rossz tulajdonságai is, követnek el hibákat és tesznek rossz dolgokat, de pont ettől emberiek és élők. Egyszerűen senkit nem tudtam eltélni, amikor megismertem a nézőpontját, még ha előtte nem is volt szimpatikus.
Az írónő gyönyörűen játszik az érzelmekkel, bármilyen érzést hitelesen át tud adni, ami nagyon gazdaggá teszi a regényt, tényleg igazi érzelmi hullámvasút. Többnyire a skála negatív oldalán maradunk, de emellett természetesen ott az önmegvalósítás és a szerelem is, ami azért feldobja egy picit.
A befejezés csillagos ötös, számomra tényleg ez volt a könyv csúcspontja, ami mindennek értelmet adott. Udayan is sokkal közelebb került hozzám így, hogy megismerhettem az érzéseit és az indíttatását a felkelésben betöltött szerepével kapcsolatban. A szerelmi szálnak is igazi megkoronázása volt, főleg a legutolsó jelenettel.
Szóval én szerettem ezt a sokrétű, kivételes családregényt. Sajnálom, hogy ilyen “mellőzött” szerepet tölt be, úgy tűnik, nincs különösebb visszhangja, pedig tényleg megéri elolvasni. Én mindenesetre igyekszem majd becserkészni az írónő többi magyarul megjelent könyvét, és remélem, hogy más műveit is ki fogják adni valamikor a jövőben. Egy lelkes olvasó máris jelentkezik.
Szerző
- Szerkesztő
