Bár nehéz kiemelni egyetlen évadot a szériában, azt hiszem az ötödik évad mégis a kedvencem. A készítők a már jól megszokott és szövevényes átívelő szálaikat már kvázi mellékszereplők felépítésére is használják, és ez rendkívül megdobja a széria színvonalát, miközben olykor nagyon is mély sebeket tép fel – de ez így van jól, ez a Star Trek!

Az Enterprise fedélzetére egy nem mindennapi tiszt érkezik Ro Laren zászlós személyében (Michelle Forbes ), aki erős jellemével komoly összetűzésbe kerül a kapitánnyal és az első tiszttel is, azonban akad egyvalaki, akinek tetszik az új tiszt stílusa, és igen hamar a barátjává válik – bár maga Ro is ellenkezik.

De a küldetések sem állnak meg, Picard kapitány (Patrick Stewart) olyan diplomáciai misszióban vesz részt, ahol a másik fél megértésén már évek óta dolgozik a Föderáció, sikertelenül, ám a kapitánynak egy elhagyott bolygón kell így boldogulni. De nem is ez lesz a legszürreálisabb élménye, hanem egy idegen civilizáció szondájával való találkozás, aminek során egy bolygón éli le életét, mint helyi lakos, ám a tudomány embereként hamar észreveszi, hogy komoly gondok vannak ebben a világban.

Az élet a Csillagflotta zászlóshajóján sosem könnyű: Worf (Michael Dorn) egy egyszerű balesetben elveszíti a teste felett az irányítást, ám az elméje tovább száguldozik a klingoni önmarcangolás szupersztrádáján, miközben a kapitánynak arról kell döntenie, vajon joguk van-e emberré tenni egy borgot, hogy aztán szabadon engedjék.

Bár még mindig haragszom, mikor egy sorozat cliffhangerrel zárja évadát, meg kell hagyni, a mostani végre pontot tesz egy több évada elejtett apró szálhoz Gainan életében – segítek: szereti a kopasz férfiakat, mert egyszer megmentett egy –, és bár az egész történet picit mondvacsinált, de a megvalósítása annyira parádés, annyira vicces és kizökkentő, hogy nem lehet nem szeretni.

Érdekesség, hogy ez az egyetlen évad, amikor nem tűnik fel John de Lancie a mindenható Q szerepében. A sorozat készítői elmondták, hogy több tervük is volt Q újabb „kalandjaira” de végül egyik sem bizonyult annyira jónak, hogy megfilmesítsék.

Ráadásul egy rendkívül erős töltetű, és akár ég mai társadalomkritikai szemmel is megfeleltethető epizód kapott helyet az évadban, mikor a vulkániak nagykövete, Mr. Spock (Leonard Nimoy) ellátogatott a Romuluszra, ahol a vezérkar által tiltott tanokat terjesztett annak reményében, hogy a két nép ismét egyesülhet egy jobb és szebb jövő reményében. A történetben egy rendkívül logikus, ám kissé szentimentális Spockot láthatunk, aki vulkániként mégis az érzelmeit is latba vetve dolgozik a jó ügyért, a békéért, és ez annyira örök érvényű, annyira emberi, hogy biztos vagyok benne, hogy évtizedek múlva is emlékezni fognak rá, nemcsak a rajongók, hanem a filmtörténészek is.

A sorozat ötödik évada egy igazán kiforrott és nagyon ütős szezont tett le az asztalra – persze így is akadt egy-két filler, de ennyi igazán belefér a sok izgalom, kemény kérdések és kemény válaszok kapcsán.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: