Már az előzetes alapján sejtettem, hogy nem hétköznapi komédiával lesz dolgom a Dead to Me esetében, de azt, hogy egy ennyire elszállt, mégis végletekig valóságos sorozatot kapok, na, arra aztán tényleg nem számítottam.

Jen (Christina Applegate) férje egy tragikus balesetben életét veszti, magával hagyva a nőt, és két fiát, Charlie-t (Sam McCarthy) és Henryt (Luke Roessler). Jen végül úgy dönt, hogy segítséghez folyamodik, és a helyi önsegítő kör tagjaként ekkor találkozik Judyval (Linda Cardellini), aki bűbájos és segítőkész modorával mindenkit levesz a lábáról. Jen végül éjjel felhívja Judyt – hiszen mindketten virrasztanak a szeretett férfi elvesztése miatt –, és lassan a két nő összebarátkozik, és ez a barátság kiszakítja őket az eddigi szomorú lejtmenetből.

Csakhogy Judy nem feltétlenül az a tökéletes és bájos ember, mint azt Jen –meg mindenki más hiszi –, neki is meg vannak a maga titkai. Azonban Jent annyira leköti saját családjának problémái, hogy nem veszi észre időben a katasztrófát előre jelző jeleket, ameddig az utol nem éri persze. De vajon mennyit bírhat ki egy barátság? És meddig elég a gyász és az önsajnálat?

Bármennyire is furán hangzik, ez a sorozat igazi öröm a lelkemnek: végre egy fantasztikusan megírt két női karakter története, akik valódiak, érdekesek, szókimondók, és bár nem szuperhősök, mégis az élet mindennapi harcaival kell felvenniük a versenyt – és az élet keményen bánik velük.

Christina Applegate egyszerűen csodás: a Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! című film óta hatalmas rajongója vagyok, aztán meg jött a Rém rendes család, majd a Nem ér a nevem, és ezekben mind megmutatta, hogy ő igenis jó, de a tehetségének igazi kibontakozása ez a sorozat és persze Jen karaktere. Applegate egyszerűen fürdőzik a káromkodó, kissé hirtelen haragú, alkoholt meg nem vető nő szerepében, aki imádja a gyerekeit, de elveszett a férje gyászában, amit csak tovább tetézett az a rengeteg titok, ami felbukkant körülötte.

Linda Cardellini pedig egy iszonyatosan bájos szeretetgombócot hoz, és egy pillanatra sem zökken ki ebből a szerepből, és bármennyire is ellenállok – én tényleg utálok ölelkezni –, de olykor legszívesebben odarohannék és megölelném. Egyszerűen tökéletes választás volt a szerepre.

A sorozat első évada tíz epizódból áll, és bár az évad közepe kissé belassul és amolyan saját maga szenvedésében dagonyázóvá válik, az évad végére ismét magára talál benne a fekete humor és a szarkazmus – pont, ahogy főszereplőink is. És szépen lassan visszatérünk az élet szürreális hullamávasútjára, ahol egyetlen egy pillanat egy egész sorsot változtathat meg – persze, ha a titkok közben meg nem fojtják az embert.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: