A 2020-as év egyelőre több kellemetlen meglepetést hozott, mint kellemeset, és természetesen a zeneipar is megérezte a hatását. Ennek ellenére azért eddig idén sem maradtunk remek alkotások nélkül. Jelen kritikámban az Amaranthe legújabb szerzeményét, a Manifestet tárgyalom, ami számomra az év legjobban várt lemeze. A rendkívül fülbemászó dalokkal és három énekessel operáló svéd alakulat folyamatosan kap hideget s meleget a metal közösségtől, ám az új albumot hallván úgy gondolom, senki nem panaszkodhat. Nekem személy szerint minden kívánságom teljesült, ami az utóbbi időben elég ritkán fordult elő, már ami a friss megjelenéseket illeti.

A korong a bombasztikus Fearlessel nyit, ami egy tökéletes kezdő nóta: egy lendületes, himnusz-jellegű darabról van szó, ami az első pillanattól kezdve magával ragad, és aminek a refrénjét még órák múlva is dúdolod. Ez az elán megmarad a Make It Betterre is, aminek a kezdő riffje – amire mellesleg remekül lehet headbangelni – egy erőteljes és fülbemászó kórust vezet elő. Az ezt követő Scream My Name egy szintén tempósabb nóta, ami a hangzásvilága alapján simán elfért volna akár a Massive Addictive albumon is. A Viralt már nyár óta ismerjük, hiszen ez volt az első kislemezes dal, amit kiadott a banda: a szövege sajnos még mindig nagyon releváns, ugyanakkor reményt is ad ebben a szörnyű helyzetben. Az Adrenaline egy inkább középtempó felé tendáló szám, ám ettől nem kevésbé izgalmas – a szaggató gitár és dobtéma gyönyörűen kíséri a roppantul dallamos és rétegelt refrént. A soron következő Strong az album első olyan dala, amin vendégénekest is hallhatunk, a finn Battle Beast frontembere, Noora Louhimo személyében. Először nem igazán tudtam hova tenni ezt a nótát, mivel kicsit olyan érzésem volt, hogy túl „lágy” Louhimo hangjához, de többszöri hallgatásra sikerült megszeretnem.

 

 

Az album második felét a The Game vezeti fel, ami hasonló lendülettel robban be, mint a legtöbb dal ezen a mesterműn, és természetesen a feledhetetlen kórus sem marad el. Az első igazi ballada csak ezután jön el, ami nem más mint a Crystalline – ebben a dalban a két „tiszta” vokalista, Elize Ryd és Nils Molin is megmutathatja, hogy mit tud. Ez a kis kitérő azonban csak eddig tartott, és vissza is térnek a pörgősebb dalok a korong utolsó részére. A sort a harmadik kislemezes számként megjelent Archangel nyitja, aminek sodró tempója az utolsó másodpercig sem hagy alább. A legnagyobb meglepetést azonban a repertoár tizedik tagja hozza el: a Boomban egyértelműen a hörgős vokalistaé, Henriké a főszerep, aki olyan kőkemény témákat hoz le, hogy szinte tüzet okád. Ennyi forróság után a Die and Wake Up egy kis lehűlést ad a picit visszafogottabb iramával, ám könnyen énekelhető refrénjével. Az amúgy sem lassan kullogó lemezt egy szintén tempósabb nóta zárja, ám ezúttal egy kis csavarral: a Do or Die ugyan már korábban megjelent kislemezként, ám a Manifestre egy másfajta verzióban került fel, ami nekem még jobban is tetszett, mint a korábbi.

 

 

A bevezetőben említettem, hogy minden kívánságom megvalósult ezzel az albummal kapcsolatban. Hogy miket is szerettem volna hallani pontosan? Igazából csak két óhajom volt: több keménység, valamint az, hogy lehetőleg minél egyenlőbb arányban szerepeljen a három énekes. A Manifest mind a két kritériumnak megfelelt: ugyan a zenekarnak korábban is voltak fémesebb dalaik, az új korong azonban tele van – saját viszonylatban – ütősebbnél ütősebb számokkal. A tempó olyan szinten pörgős, hogy csak egy-két pillanatra hagy alább, bár ezt biztosan csak kevesen fogják bánni. Ami pedig az énekeseket illeti, kifejezetten tetszett, hogy a korábban picit háttérbe szorult Nils Molin ekkora szerepet kapott a lemezen – számomra a csúcs a Crystalline valamint a Do or Die volt, az utóbbi leginkább azért, mert újra felvették csak a srácok vokáljával.

 

 

Ugyan még nincs vége az évnek, és várok még egy-két megjelenést idén, azt már most biztosra tudom mondani, hogy a Manifest biztosan az élmezőnyben fog helyet foglalni. Egy olyan alkotásról van szó, ami minden elvárást teljesített, sőt, olykor felül is múlt, és valószínűleg örökre a lejátszási listámon fog maradni.

 

Dallista:

  1. Fearless
  2. Make It Better
  3. Scream My Name
  4. Viral
  5. Adrenaline
  6. Strong (feat. Noora Louhimo)
  7. The Game
  8. Crystalline
  9. Archangel
  10. Boom
  11. Die and Wake up
  12. Do or Die

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: