Nagy reményekkel kezdtem bele Kiefer Sutherland, nem is olyan régi politikai sorozatába, és bár nem vártam el, hogy Az elnök emberei szintjét elérte, azért jó lett volna, ha próbálkoznak vele a készítők.

Tom Kirkman (Kiefer Sutherland) nem politikusnak készült, most mégis az Egyesült Államok elnöki kabinetjét erősíti lakásügyi miniszterként, ám az elnök több év közös munka után, mégis meg akar tőle válni, annyira, hogy a kongresszusi beszédre sem hívja meg, vagyis, őt jelölik ki a kötelező túlélőnek. Kirkman így feleségével, Alexszel kényelmes távolból nézi az elnök évenként megtartandó kongresszusi beszédét, amikor hirtelen eltűnik a tévéadás. A kapitóliumot támadás érte, szó szerint ezer emberrel felrobbant az épület, az ország elnökével, alelnökével, a teljes miniszteri kabinettel, képviselőházzal, segítőkkel, egyszóval mindenkivel, kivéve egy személyt, a kijelölt túlélőt.

Tom Kirkman ezzel az Amerikai Egyesült Államok elnökévé válik, és csak a jó ég a megmondhatója, hogy valójában mennyire alkalmatlan a szerepre – ugyanakkor ez lehet a nagy előnye, hiszen nem a hatalomért lett miniszter, hanem mert építészként meg akarta reformálni a fennálló amerikai lakhatási helyzetet. És míg az államok lakossága sokkban van, addig az újdonsült elnöknek egy olyan krízisben kell helytállnia, amit még nem látott az ország.

Eközben megkezdődik a nyomozás a merénylet ügyében, és Hannah Wells ügynök (Maggie Q) olyan nyomra bukkan, ami látszólag a megoldás felé viszi el az ügyet.

Bár eredetileg évadonként terveztem írni a sorozatról, de hamar rá kellett ébrednem, hogy ez bizony közel sem az a minőség, amit ilyen színészgárdával és ilyen tematikával elvárnák, és bizony a színvonal is évadról évadra csökkent A kijelölt túlélőben. A széria magabiztosan indult, de végül csak egy biztonsági játékossá vált, és bár az alapötlet kiválónak bizonyult, nem tartott ki sokáig, miközben a készítők semmi valódi merészet nem voltak képesek alkotni – sem politikai, sem krimi vonalon. Végig minden az erkölcsi jóról, a független elnökről és az amerikai nép egekbe magasztalásáról szólt – és bár ezzel nem lett volna komoly baj, ha ezek közül az egyik is elérte volna a realitás bárminemű nyomát is, de sajnos nem így történt.

Sutherland jó választásnak bizonyult a szerepre, hozta megszokott stílusát, és ugyanez elmondható az összes színészre és karakterre is, itt mindenki a biztonsági szintet hozta, ami mondjuk tíz évvel ezelőtt még elég lett volna, de miközben olyan szériák futnak a tévében, mint a The Boys, a Diane védelmében, vagy A holnap legendái, amik kőkemény politikai állásfoglalást is bemutatnak, egy politikával átszőtt szériában, ez bizony már vérszegénynek minősíthető hozzáállás.

Ugyanakkor a nyomozati elemek kellően érdekesek voltak, az első évadban, ahogy összeállt minden nagyon ügyes és érdekes volt, azonban a második évadra beígért újabb nagy szál egyszerűen három epizód alatt kifulladt, és nagyjából ez volt az a pont, ahol igazán csalódtam a szériában.

A kijelölt túlélő ugyanakkor nem egy rossz sorozat, de nem is jó kellően ahhoz, hogy a sorozatos aranykorban igazán megállja a helyét, egyéb tevékenységek mellé, háttérzajnak amolyan elmegy kategória, de senki se várjon tőle akkor hitvallást, keménységet vagy egyenességet, mint Az elnök embereitől.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: