Miután az első részt megnéztem vagy ötször, érthető okokból epedve vártam a folytatást. Vártam ugyanazat a pezsgő-pörgő, klissés, de cuki feel-good amerikai középiskolai hangulatot, szerelemmel fűszerezve, de közben féltem is, mert pontosan tudtam, hogy ezt a műfajt könnyebb rosszul, mint jól folytatni. A kíváncsiság a kockázatok ellenére arra sarkallt azonban, hogy igenis folytassam kalandom A csókfülke 2-vel és nem bántam meg, de nem is voltam maradéktalanul elégedett.

A csókfülke 2 gyakorlatilag onnan kezdődik, ahol az első rész lezárul. Noah (Jacob Elrodi) Bostonba költözik, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait, Elle (Joey King) pedig Los Angelesben marad, hogy befejezze a középiskolát, így kedvenc párunknak ezúttal a távkapcsolat minden kihívásával is szembe kell néznie. Lee (Joel Courtney) és Rachel (Meganne Young) egyébként ígéretes kapcsolatát pedig Lee kettős elkötelezettsége barátnője és legjobb nőbarátja között teszi próbára. De hogy legyen hab is a tortán, természetesen feltűnik a színen egy új ügyeletes legjobb pasi is, Marco (Taylor Zakhar Perez), aki a kezdeti évődés után elkezd mind több érdeklődést mutatni Elle iránt így a lány többszörösen választás elé kerül. Elhiszi-e a hajdan nagy nőcsábász Noahnak, hogy többszáz kilométerre tőle gyönyörű nőktől körülvéve is képes hűséges maradni hozzá, vagy engedjen a nagyon is közel lévő Marco csábításának?

Leszögezném a story ennél azért komplexebb és felvet további aspektusokat, például, hogy vajon mikor kezd a baráti hűség a párkapcsolt rovására menni, hogy hogyan is működtethető egy távkapcsolat, vagy hogy megéri-e egy párkapcsolatért félretenni évtizedes egyetemi terveket? És ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. Ez is volt az egyik problémám ezzel a folytatással. Hogy egy kicsit túl sokat markol és bár mindent sikerül meg is fognia, végső soron az első részre jellemző egyenes vonalvezetés rovására megy az egész és ezen egyáltalán nem segíti a mintegy 25 perccel bővebb játékidő. Bár egyik történetszál sem felesleges vagy tartalmatlan, de végső soron ez sem menti meg a filmet attól, hogy zilált és kapkodó benyomást keltsen. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy kétszer kellett megnézzem, hogy egyszer összeálljon úgy istenigazából az idővonal. Menthetné a helyzetet, hogy első alkalommal nagyon fáradtan néztem meg, de számomra második nézésre is megzavaró volt, hogy a film első két órájára nagyjából 2 hónapot ölel fel, majd ugrunk az év végére és az újabb részt előkészítő bonyodalomra, ami villámcsapásszerű és bár megalapozott, de éles váltás.

The Kissing Booth 2

Ha ettől eltekintünk azonban, akkor a 2. rész a főbb dolgokban tartja a színvonalat. A kémia a szereplők között továbbra is fenn áll. A történetszálak egyéni konfliktusai alapvetően felépítettek és logikusak, nem egyszer az első részben gyökreznek. Egyszerűen csak túl sok mindent akart ez a rész. Ami kifejezetten tetszett, hogy a film hangulatát igyekeztek igazítani az első részéhez, számos ott jól működő, egyedítő vonást átemeltek a második részbe és ez hasznára vált.

Amit az első részben istenítettem – a korosztályhoz viszonyított magas érzelmi intelligenciát, az lényegében továbbra is megtalálható a filmben, ennek ellenére azonban a konfliktuskezelés és nyílt kommunikáció terén ebben a részben elfért volna még egy kevés tudatosság. Elnézem neki, mert ha a fiatal szereplők úgy kommunikáltak volna ebben a részben, ahogy tankönyvileg illenék – és ahogy valljuk be, a legtöbb estben még a legfelkészültebb, veterán asszertív kommunikátoroknak is nehezére esik, pláne feszült érzelmi helyzetben! – akkor tulajdonképp nem lett volna film és nem lett volna 2. rész. Vagy a kreatívoknak jobban meg kell izzadniuk…

Apropó, kreatívok: Kissé sajnálom, hogy ebben a részben kevésbé működtek a klissék. (Tudom, ez eleve bizarr elvárás…) Úgy értem, hogy ez a rész valahogy nagyobb arányban a rossz értelemben elcsépelt klisséket vette alapul. Őszintén szólva én magam nagyon örültem volna, ha nem játsszák be Elle és Marco valamint Elle és Noah között azokat a klissé-konfliktusokat, amelyeket ugyan előkészítettek, de már az első részben is ellőttek.

SPOILER – kiemelve olvasható

Hahó! Romkom-szerzők: nem feltétlen attól lesz jó és izgalmas egy romkom, hogy a szerelmespár szakít, majd újra egymásra talál! És nem tud újra és újra egymás után jól működni, ha a kezdetben szurka-piszka kapcsolat a végén szerelembe/vonzalomba torkollik. Felejtsük már el ezek kényszeres ismételgetését! Épp csak az menti a helyzetet, hogy legalább Noah-t nem cserélték le… Ez valamennyi méltóságot ad ennek a sok lerágott csontnak.

Végezetül még arra kell kitérnem, ha már sokat keseregtem azon, hogy sok a történetszál, hogy szemben az Elle-Noah-Marco triász történetszálával, ami lényegében klissé-ámokfutásnak mondható, a Lee-Rachel-Elle vonal hoz egy kevés egyedibb színt a palettába, nem kevés levonaható, életközeli tanulsággal és a célkorosztály számára is jól hasznosítható, adaptív üzenettel arról, hogy egy párkapcsolat hogyan kell, hogy átrendezze a prioritásokat egészséges esetben.

Összességében tehát a 2. rész is élvezhető, szórakoztató és könnyed. Csak éppen úgy érzem, kissé hamar került a tervezői asztalról a képernyőre. Ennek ellenére, ha lesz 3. rész, azt is feltétlen megnézem, csupán abban reménykedek, hogy összeszedettebb történetet kapok, amely az elsőhöz hasonlatosan kevesebb dolgot mozgat, de azt jobban kézben tartja.

Szerző

Avatar
SzÁgi
Szerkesztő

“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: