Egy cukormázas köntösbe bújtatott, ám legbelül annyira nem kiemelkedő epizód után ezen a héten egy sokkal jobb folytatást kaptunk az Odaát háza táján. A Gimme Shelter olyan szinten karakterközpontúra sikeredett, hogy mellette a cselekmény annyira eltörpül, hogy szinte mikroszkóppal kell keresni – már ha egyáltalán keresni akarjuk. Ez a felvonás végre betömött egy-két tátongó lyukat, ami bizonyos szereplőket illeti, és bár a korábbi tapasztalatok alapján nem gondolom, hogy ez megmarad a sorozat végéig, most mégis jól jött.

A nagy tervre előkészülvén Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) megpróbálják Amarát (Emily Swallow) levadászni. A srácok a bunkertől jó messzire ugyan, de nyomra bukkannak és két napig furikáznak, hogy megtalálják a szóban forgó kozmikus entitást. Eközben Cas (Misha Collins) és Jack (Alexander Calvert) hátramaradnak és megpróbálnak együtt megoldani egy gyilkossági ügyet, ami egy aprócska hitközösséghez köthető a közelben. Az alakulat több tagja ugyanis furcsa körülmények közt tűnik el, illetve hal meg, ám a csapat lelkészének (Steve Bacic) van ötlete arról, ki állhat a gonosztettek mögött. A megoldás azonban bonyolultabb és szomorúbb, mint bárki is gondolná…

Mint ahogy a bevezetőben is említettem, a cselekmény nemhogy másodlagos, hanem inkább huszadrangú, ami a fontossági sorrendet illeti, úgyhogy én sem fogok sokat időzni rajta. A tipikus, tizenöt év alatt megszokott sémát követi, egyetlen pici csavarral, illetve a látványvilág az átlagnál picit véresebb, de amúgy semmi világmegváltó újítás nem került bele. A rendezői munka már annál érdekesebb – nem más állt a kamerák mögött, mint Matt Cohen, aki jó pár évaddal ezelőtt a fiatal John Winchestert alakította, és egy igazán egyedi perspektívát hozott a szériába, úgyhogy mindenképp érdemes lesz megfigyelni a jövőbeli munkásságát.

A főszerep viszont egyértelműen a jellemábrázolásé és a kapcsolatok építéséé volt. Az utóbbinál inkább Cas és Jack köteléke került előtérbe, amire már iszonyatosan nagy szükség volt. Cas pont az a karakter, akit valamiért az alkotók nagyon szeretnek háttérbe szorítani – mintha amúgy egy roppantul erős és hűséges angyal hátráltatná bármilyen szinten is a cselekményt -, így jó volt látni, hogy most ilyen nagy szeletet kapott a műsoridőből. Jacket szintén csak imádni lehet, és ebben a részben tökéletesen kiütközött jelleme kettőssége. Egy, a legtöbb lény számára felfoghatatlan képességekkel rendelkező, rendkívül ügyes teremtményről van szó, aki ugyanakkor még mindig csak egy hároméves gyerek, és ez nagyon meglátszik a viselkedésén.

Most már hivatalosan is a sorozat utolsó negyedében vagyunk, és én még mindig nem vagyok biztos abban, hogyan is vélekedjek az egyre csak közeledő fináléról – viszont nem is kell sokat várnom ahhoz, hogy megtudjam.

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: