Szó szerint imádtam a Hill-ház szellemét 2018-ban, így tűkön ülve vártam a folytatásnak ható, de valójában teljes más történetet.

Mesénk ott kezdődik, mikor egy vendég esküvőn összetalálkozik pár régi barát, és az egyikük (Carla Gugino) előad egy kísértethistóriát, ami igen hosszú, szövevényes, és nem ritkán félelmetes is.

Henry Wingrave (Henry Thomas) unokaöccse és unokahúga mellé keres au pairt, mivel a testvérpár korábbi nevelőjük – szüleik tragikus halálát követően – elhunyt. Az állásra Dani Clayton (Victoria Pedretti) jelentkezik, aki bár tanító, nincs tapasztalata hasonló munkakörben, de szeretetteljes és segíteni akar a gyermekeken. Dani egy hihetetlenül gyönyörű udvarházba érkezik, ahol a két gyermeket kell nevelni és segítenie mindenben, ráadásul nincs egyedül, mivel a közeli kis faluból szinte minden nap átjár hozzájuk a kertész, Jamie (Amelia Eve), és a szakács, Owen (Rahul Kohli), valamint a nagy udvarházban velük él a házvezetőnő, Mrs. Grose (T’Nia Miller) is.

A békés uradalom azonban súlyos titkokat őriz, és az elmúlt évszázadok alatt ezek a titkok egyre nehezebbé váltak. Flora (Amelie Bea Smith) és Miles (Benjamin Evan Ainsworth) pedig fogékonyak lettek ezekre a titkokra és úgy látják az egész udvarházat, ahogy senki más sem. De vajon amit látnak az a valóság, vagy a két gyermek így próbálja meg feldolgozni szeretteik elvesztését?

A sorozatot a Hill-ház szellemének csapata keltette életre, ráadásul több korábbi szereplő is visszatért ebben az egy évados szériában, ami Henry James, 1898-ban kiadott A csavar fordul egyet című horrornovelláját követi. Bár nem olvastam az eredeti művet – Orlissa azonban olvasta – így nem tudom összehasonlítani az eredeti művet a feldolgozással. Bár a Bly-udvarház nem egyenes ági folytatása a Hill-háznak, sajnos óhatatlanul is össze kell hasonlítanom a kettőt. A mostani széria kevésbé szövevényes, kevesebb szálon futó, ugyanakkor nem kevésbé összetett történet, ugyanakkor – valószínűleg a leírt mű vizuális megjelenítése miatt – sok ponton érthetetlennek bizonyult. Ráadásul a mostani szériánk közel sem olyan ijesztő, mint a korábbi – ez mondjuk egyáltalán nem baj, ebbe a történetbe nem is illett volna bele annyi rémület, mint a korábbiba, pusztán ténymegállapítás.

A széria egészét nézve igen érdekesnek és izgalmasnak találtam, szinte végig fogva tartotta a figyelmemet, mivel nem egyben néztem meg az egész évadot, így minden este alig vártam, hogy elkezdhessem. Ugyanakkor az utolsó két epizód indokolatlanul sűrűnek bizonyult, túl gyorsan derült ki a magyarázat és vágták bele a nézőt mindennek a közepébe. Egyszerűen kellett volna még egy epizód, hogy kellően kiegyensúlyozzák a történteket, és megmaradjon a széria kezdeti lassú dinamikája.

A casting persze ismét remek volt, a két kisgyerek bájosak voltak és furák, Pedretti fantasztikus volt nevelőnőként, míg a korábban a testvérét, most viszont egy sikkasztó bunkót alakító Oliver Jackson-Cohen is fürdőzött szerepében.

A vizuális megjelenítésre sem lehet panasz, a ház és kertje az az igazi ódon kastélynak tűnt, a berendezések kellően réginek és ugyanakkor kissé ijesztőnek tűntek, míg az egészből áradt a 80-as évek divatja és részletessége.

Bár A Bly-udvarház szellem közel sem hozott akkora maradandó élményt, mint A Hill-ház szellemét, elégedett vagyok a szériával, és örülök, hogy megnéztem, csak valószínűleg nem fogom többet újrapörgetni.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: