Elég sok játékkal játszottam ahhoz, hogy az egy be nem teljesült álom legyen a számomra, hogy egy virtual mmorpg-be léphessek be és úgy végezzem a küldetéseket. Miután a SAO és társai már kikövezték ennek a műfajnak az alapjait, így a Bofurinak már könnyű dolga volt abban, hogy egy kellemes kis egyszernézős legyen az éterben.

Történetünk főhősei Kaede és Risa – játékos nevükön Maple és Sally – két barátnő, akik közösen akarnak egy új játékba belekezdeni. Risa már veterán játékos sok díjal a háta mögött, míg Kaede-nek ez az első és fél is egyedül belekezdeni. Ám mivel Risa túlzottan elfoglalt így nekiáll magától kiismerni a játékot.  Kaede, valami ismeretlen okból kifolyólag szinte krónikusan fél attól hogy meg fog sérülni, így a lány minden talent pontját a védelemre és vitalitásra költi – ami miatt bár szuper lassú lesz, de semmi sem tudja áttörni a páncélját.

Miután irreális módon felzabálja – igen jól olvastátok – a helyi élővilág egy részét később még egy bossba is szó szerint belemártja a fogait, hogy ezáltal egy egyedi szetthez jusson hozzá, ami miatt már nem csak védekezni tud, hanem mérgezni is továbbá pajzsa képes elnyelni az ellenfelet. Eléggé OP egy kezdő pályán lévő szetthez képest, meg kell hagyni.

Ha animés szempontból kell néznem a Bofurit, azt kell mondjam hogy korántsem ver eposzi magasságokat de nem is olyan rossz, hogy petrencés rudat kell hozzá használnom. Viszont a főhős nekem néha magához az élethez is ostobának tűnt, nemhogy ahhoz hogy egy egész játékot meghatározó elit gamer legyen belőle. Meg eleinte azt sem tudtam eldönteni, hogy voltaképpen fél az ütéstől, vagy sokkal inkább élvezi a fájdalmat.

Eddig volt az animés szempontból való megfigyelés, most jöjjön a gamer ami több mint ideges. Értem én, hogy az anime mit akar ezzel elérni, de a legtöbb valós mmorpg-ben nem így fejlődnek a képességek és statok. Pont az anime mellett tudnám felsorakoztatni az Everquest II-őt, ahol ténylegesen van olyan, hogy a támadások hatására nő a védelmi képességünk és  képességeink használatával az egyéb passzív erőink (pl: fókusz, elterelés stb) – de ez is csak féllábon állva tudna kiállni mellette – hiszen képességeket nem az elszenvedett dolgokból kapunk.

A másik pedig a megszokott shonen virtus, vagyis már megint az kezdőből lesz a megváltó úristen. Mindennél az életben úgy van, hogy meg kell tanulni/el kell sajátítani az adott jártasságokat – ez alól a videójátékok sem kivételek. A Bofuri pedig azt a hatalmas hibát követi el, hogy newbie-t rak a dísz piedesztálra, ami semmilyen körülmények között nem lehetséges. Teljesen kezdőként kerül egy számára ismeretlen világba, ahol jobbára azt teszi, amit a valóságban szokott – eszik és menekül. Még koránt sem alakult ki benne az, hogy gamerként gondolkodjon – bár az anime szerintem erre szándékosan erősít azzal, hogy nem megszokott tettei miatt válik Maple/Kaede a legerősebbé.

 Viszont a gamerek oldalán ott van Risa/Sally is,a ki bemutatja, hogy mekkora egetverő különbség is az újonc és a veterán gondolkodása között; előbbi abszolút kezdőként került bele a világba és úgy gondolkodik, mintha a valóságban lenne – bár egy-két dolga még így is megkérdőjelezi épelméjűséggét – addig Sally egy veterán játékos fejével veti bele magát a világba. Alkalmazkodik újonc társához, képes kialakítani korábbi tapasztalatai alapján egy egyedi harcstílust és így egyszerre képes élvezni a játékot és közben segít barátnőjének is. Ez már messze hitelesebb.

Valamilyen szinten haragszok erre az animére, mert úgy látszólag a kitartó gyakorlást és tudást egy elmebeteg “váratlan” sikersorozatával akarja elnyomni, de aki nincs benne annyira a gamervilágba, annak ez nem fog annyira fájni. De ne is a Bofuri legyen  a mérvadó példa az ilyen daraboknál – az inkább legyen a Log Horizon vagy a Overlord.

Szerző

Hanama
Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: