Idén kissé lassabban kezdtem bele a The Boys második évadába, de annál gyorsabban daráltam be ezt a közel sem mindennapi szuperhősös produktumot – vigyázat, őrültek, hipokriták, szociopaták a porondon!

Most, hogy Butchert (Karl Urban) gyanúsítják Stillwell (Elisabeth Shue) meggyilkolásával, a csapat további tagjai, vagyis Hughie (Jack Quaid), MM (Laz Alonso), Frenchie (Tomer Capon), és Kimiko (Karen Fukuhara) lapítanak, azonban egy szuperképességekkel rendelkező terrorista miatt elő kell bújniuk rejtekhelyükről. Eközben Annie (Erin Moriarty) továbbra is a Compound V után kutat, és eltökélt szándéka, hogy nyilvánosságra hozza a vállalat mocskos kis titkait – vagyis a gyermekkísérleteket és az anyag létezését. Ugyan Hughie a segítségére van, de ezzel a küldetéssel komoly veszélybe sodorják magukat, ráadásul olyan lavinát indítanak el, beláthatatlan következményekkel járhat.

Azonban a Vought vállalatnál sincsen minden rendben, Homelander (Antony Starr) teljesen szét van csúszva Stillwell halála miatt, ráadásul a megkérdezése nélkül behoznak egy új csapattagot, Stromfrontot, aki nem csak pimasz és tudja, mit akar, hanem igen erős szuperhős is, és ezzel veszélyezteti Homelander csapatban elfoglalt vezető szerepét. A vállalat feminim marketingkampánya miatt azonban a csajoknak, vagyis Stromfrontnak, Starlight nak és Queen Maeve-nek (Dominique McElligott) sokat kell együtt dolgoznia, és ez egyre inkább feszíti a lányok közötti húrt.

A sorozat első évada sem volt semmi, de a második évad még erre is rátett egy lapáttal. Egyszerűen itt mindenkinek, de tényleg mindenkinek elgurult a gyógyszere. Ugyanakkor minden pikáns, frusztráló és felháborító jelenet mögött egy rendkívül jól átgondolt történet lapul, ami a megbotránkoztatáson túl igenis akar és tud is valamit mondani és tanítani.

A The Boys készítői fogták a már unalomig ismert képregényhősöket és teljesen átformálták pszichéjüket a mai világnak megfelelően, ők sérült emberek, akiket nem szerettek, akiket elszakítottak a családjuktól, és akiket megvezettek, és ez okozza, hogy úgy viselkednek, ahogy. Persze ezzel nem mentem fel egyiküket sem tetteik alól, de tény, hogy mindennek oka van: Homelander nem így született, egyszerűen az apja kikényszerítette belőle a kegyetlenséget egy kulcsfontosságú időszakban és így szocipatát csinált belőle. Ugyanakkor érdekes volt látni pont Homalenader esetében, hogy mégis igyekezett „szülőként” ez ellen a példa ellen menni, nem sikerült neki, de ő legalább próbálkozott.

Hasonló a helyzet Queen Maeve, vagyis Maggie esetében, akit egy alkoholista és durva apa nevelt, és akinek ezért mindig is ridegnek és keménynek kellett lennie másokkal szemben, és olyan sokáig viselte ezt a mentális páncélt, hogy eggyé forrt vele. A Brave Maeve marketingkampány egésze pedig nettó kiszólás arra, hogy manapság az egyenjogúságot is igyekeznek marketingcélokra felhasználni és eladni csokoládészeleteken vagy csemegekukoricán.

A második évad kétségtelenül a szuperhősök megismeréséről szól, míg az első évadban főleg Butcheréket láttuk, most láthatjuk a másik oldalt, a mögöttük rejlő történetet és azt a sok múltbéli eseményt és kínt, ami miatt azok lettek, akik.

Persze a sorozat még mindig nem való akárkinek, Tarantino is elszégyellné magát ennyi gusztustalanság láttán, de mégis, itt az erőszak nem végcél, a néző megbotránkoztatása pedig pont arra van, hogy a sokk után valami igazán ütős és elgondolkodtató tartalmat állítsanak elénk, túl a rózsaszín felhőn és a vörös-kék szivárványon.

Egyedül Butcher karakterével nem tudok mit kezdeni, érthető a motivációja, érthető, hogy ő miért az aki, de azon túl, hogy élvezem Karl Urban alakítását, igazából nem sok mindent csinált a szereplő. Persze itt-ott felkavarta a kakit, de sem egy világos cél, sem egy átgondolt terv, sem egy épkézláb gondolat nincs benne, egyszerűen csak vagdalkozik, így pedig nehéz őt komolyan venni, nemhogy még csapatvezetőnek tekinteni.

Azonban nem tudom összehasonlítani a képregénnyel, mert nem olvastam, és őszintén, nem is áll szándékomban elolvasni, nekem teljesen megfelel a sorozat szürreális és szókimondó világa. De szívesen fogadnám olyan véleményét, aki esetleg ismeri a képregényt, és beavatna a különbségekbe és hasonlóságokba.

És egy személyes megjegyzés a végére, akármennyire is imádom a sorozatot, egyszerűen nem találok benne magamnak cosplayezni valót, egy pillanatra felrémlett a remény Stormfront láttán, de aztán hamar kiderült, hogy nem azonosak a nézeteink. Remélem, a harmadik évad szolgál majd nekem valami alapanyaggal – szorítsatok!

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: