Manapság szó szerint nem lehet lépni sem a remake/reboot tv sorozatoktól, és bár rendkívül új keletű mániának tűnik, valójában már több mint egy évtizeddel ezelőtt elkezdet szállingózni az újragondolt szériák. Most az öt általam legjobbnak tartottat szedtem össze, persze szigorúan szubjektív alapon.

5, Alkonyzóna (2019-), 1 – 2 évad

Ugyan csak az ötödik helyre fért fel az Alkonyzóna a listámon, mégis különleges helyet foglal el, ugyanis ezt a szériát harmadszorra készítik el újra. Az első széria még fekete-fehérben 1959 és 1964 között futott (ebből én sem sok részt láttam sajnos), a második széria 1985 és 1989 között volt látható, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan ragadtak a képernyők elé éjjelent, mikor egy-egy sci-fi, thriller, horror, fantasy történet úszott be az ismerős „elrettentő” bevezető után. A 2019-es széria sem marad le elődeitől, újragondolja a már megismert történeteket, miközben az eltelt évtizedek új eszméit, társadalmi változásait és félelmeit is kivetíti.

 

4, V, mint veszélyes (2009-2011), 1 – 2 évad

Az 1983-as sci-fi minisorozaton alapuló széria nagyon jó szereplőgárdával (Morena Baccarin és Elizabeth Mitchell) érkezett meg a tévéképernyőkre, ráadásul a modern digitális technológiának köszönhetően az idegenek sokkal látványosabbak, sokkal emberszerűbbek, és persze sokkal félelmetesebbek is. Ráadásul a 80-as évekhez hasonlóan, a készítők itt is az adott kor emberi félelmeihez nyúltak, különösképpen a terrorizmusra, mint fenyegetésre. Ám sokak szomorúságára a sorozat pusztán két évadot élt meg.

 

3, Hawaii Five-0 (2010-2020), 1 – 10 évad

Bár el kell ismernem, hogy a fantasztikus Hawaii szigeteken játszódó sorozatnak már leáldozóban van az égisze, még mindig van benne spiritusz. A sikeréhez nagyban hozzájárult a főszereplők kiváló castingja, a remekül adagolt humor, valamint a 21. századi vívmányok okos felhasználása is.

 

2, A hivatal (2005-2013), 1 – 9 évad

Igen, jól olvastátok, az amerikai The Office bizony egy reboot, méghozzá egy brit széria amerikai változata. És hogy miért is ennyire népszerű? Nos, mert a készítők nem kvázi lekoppintották az angol eredetit, hanem újraalkották azt, hogy illeszkedjen az amerikai világba, miközben az eredeti óta eltelt pár év technológiai fejlődését is belevitték.

 

1, Csillagközi romboló (2004-2009), 1 – 4 évad

Sci-fi körökben nem kell bemutatnom a szériát, ami egy kissé szokatlan magyar címet kapott – az eredeti a Battlestar Galactica, vagy röviden BSG –, ám ez sem vette el sem a magyarok, sem a nemzetközi rajongók kedvelt a történettől. És bár az első évad után kétséges volt a folytatás, a rajongói nyomás meggyőzte a tv csatornát, hogy igenis van helye egy 70-es évekbeli igen rövid életű, ám annál velősebb sci-fi sorozatnak az újragondolására.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: