Walt Disney munkásságát senkinek nem kell bemutatni, neve egybefonódott a rajzfilm szó jelentésével. De hogy kezdődött ez a varázslatos utazás, milyen mérföldkövek és döntések kövezték ki a pályáját, amely egyszemélyes garázscégből vezetett a filmkészítés csúcsára, és mi a Disney-mesék mai napig töretlen sikerének titka? Hogy hatott rá a konkurenciaharc és politika, hogyan alakult ki és fejlődött a szimbólum- és értékrendszere az egyes korszakokban, hogyan változott a stílus a technológia fejlődésével? Ezekre a kérdésekre fogunk választ keresni a következő cikksorozatban.

„A különbség a győzelemhez vagy a vereséghez vezető út között leggyakrabban az, hogy abbahagyod-e vagy sem.”

Walter Elias Disney 1901. december 5-én látta meg a napvilágot Chicagoban, egy ír származású kanadai farmer negyedik fiaként. Legendák szólnak apja keménykezűségéről és durvaságáról: a gyerekek sosem kaptak játékot, folyamatosan munkára voltak fogva, de apjuk többi alkalmazottjával ellentétben ők semmit sem kaptak fizetségül, az engedetlenség pedig gyorsan pofonokhoz vezetett. A rajzolás kisgyerek kora óta fontos része volt az életének, de művészet helyett inkább a szórakoztatás egy formájaként tekintett rá. Kezdetben a helyi újságban található vicces rajzos betéteket másolta le gyakorlás gyanánt, de egyszer még a farm falait is kidekorálta. Nem csak lelkesnek, de tehetségesnek is bizonyult benne, sok bíztatást kapott.

Walter 9 éves volt, mikor apjának el kellett adnia a farmját, ezután Kansas City-be költöztek, és lapterjesztéssel kezdtek el foglalkozni. A költözés fontos fordulópont volt a fiú számára, a városi iskolában egy osztálytársa révén megismerkedett a mozi és a filmek világával, ami egész életét meghatározó élmény lett. De a rajzolást sem adta fel, idővel ő lett az iskolai újság karikaturistája, emellett minden hétvégén kiszökött otthonról a művészeti intézet rajztanfolyamára. Persze a munka nem maradt el, egész gyerekkorában keményen dolgozott, nem csak a családi vállalkozásban hajnalban kelve újságkihordóként, de minden maradék szabadidejében is, hogy legyen félretett pénze.  A világháború komoly hatással volt a kamasz Walterre: 15 évesen már hazafias képkockákat rajzolt az iskolai lapba, majd 16 évesen jelentkezett önkéntesnek a seregbe, de fiatal kora miatt elutasították. Ezután meghamisította a születési okmányait, és önmagát idősebbnek hazudva jelentkezett a Vörös Kereszthez szolgálatra. Felvették és a francia frontra osztották be mentőautó sofőrnek, de már csak a fegyverletételt követően érkezett meg Európába.

1919-ben tért haza, határozott célokkal: grafikusként akart dolgozni. Eleinte reklámgrafikusként tevékenykedett, majd a Kansas City Filmpropaganda Vállalatnál kapott munkát, ahol animációs filmgyártás lett a feladata. A cég a kivágós animálás technikáját alkalmazta,  melyben a megrajzolt és kivágott, testrészekre darabolt karaktereket kockáról kockára mozgatva rögzítik a filmet (Nyolc évtizeddel később például a South Park első része is így készült- szándékosan). Disney-t nagyon izgatta a filmkészítés folyamata, és kereste a lehetőséget, hogyan tudna az addigi meglehetősen primitív kivágós animációs módszereken javítani és élethűbbé tenni a mozgásokat, így otthonra is kölcsönkért egy filmfelvevőt a kísérlezetéshez.

A Winkler Pictures alapítója Margaret J. Winkler, egy magyar születésű üzletasszony volt, aki a Warner testvéreknél kezdte pályafutását Harry Warner titkárnőjeként.

Nagyon tehetségesnek bizonyult, így Harry bíztatására és támogatásával hamarosan saját filmforgalmazó céget alapított. 1922-ben sikerült megszereznie a Félix, a macska jogait, ami a némafilmek világának legelső ismert és népszerű antropomorf animációs állatkaraktere volt. A Félix segítségével a Winkler Pictures a kor legsikeresebb animációs film-disztribútorává vált.

Margaret volt a filmproducerek társaságának első női tagja.

Hamar rájött, hogy a kivágós technikánál sokkal jobb megoldás a hagyományos, minden mozgást külön megrajzoló animáció, ahol az egyes átlátszó cellulózrétegeken külön-külön rögzítenek minden elemet (háttér, szereplők), és csak az éppen mozgó szereplőt rajzolják meg  mozgásfázisonként, majd egymásra helyezik az egyes rétegeket. Házilag készített kis filmecskéinek a Lough-O-Gram (Kacagráf) címet adta, és minden egyes fázisát egymaga készítette. Ezeket idővel rendszeresen vetíteni kezdték a helyi mozik, így sikerült hírnévre és némi kezdőtőkére is szert tennie. Saját felvevőgépet vett, kilépett a Filmpropaganda Vállalattól, és Lough-O-Gram néven céget alapított, melyben párperces kis mesefeldolgozásokat készített, mint a Piroska és a farkas, vagy A csizmás kandúr.

Ekkoriban készítette el az Alíz Rajzfilmországban első részét is, keverve a rajzfilmes animációt az élőfilmes szereplőkkel. Sajnos számításai nem váltak be, mert bár az Alíz nagyon sikeres volt, de kevésnek bizonyult, a cég hamarosan csődbe ment.

Disney 1923 nyarán Kansast otthagyva Los Angelesbe költözött betegeskedő bátyjához, továbbra sem adva fel a rajzfilmkészítésről szőtt álmait. Reményei beigazolódtak, mert az Alíz sikere hamarosan új megrendelőt hozott a Winkler  Pictures személyében.
A Winkler Pictures vezetője, Margaret J. Winkler (lásd a keretes írást) felismerte a Disneyben rejlő potenciált és további 6 részt rendelt az Aliz-sorozatból, Walter pedig még azév októberében bátyjával, Roy Oliver Disney-vel közösen megalapította a Disney Brothers Cartoon Studio-t, amit ma már The Walt Disney Company néven ismerünk.

 

„Mindig emlékezzetek arra, hogy ez az egész egy álommal és egy egérrel kezdődött.”

Vagy egy nyúllal? Vagy egy macskával? Az 1926-ban a Winkler Pictures új vezetője- Margaret férje-, Charles Mintz megbízta Disney-t, hogy készítsen valami újat, egy karaktert, aki szerethető, energikus, kalandvágyó és pimasz. Fekete test, fehér pofika, vidámság: a tuti recept már Felix óta ismert volt. Így született meg Oswald, a nyúl karaktere, ami a várakozásokat meghaladó népszerűségre tett szert. Azonban mikor 1928-ban lejárt a szerződés, és Disney New Yorkba utazott Mintzhez szerződést hosszabbítani és -a sikerre való tekintettel – több pénzt kérni a további epizódokért, kiderült, hogy a forgalmazó nemhogy emelné, de inkább csökkenteni kívánja az árat. Walternak végül megállapodás és szerződéshosszabbítás nélkül kellett hazautaznia, ráadásul Oswald karakterét is elveszítette, mivel a tapsifüles jogai a szerződés értelmében Mintzet illették. Ha pedig mindez nem lett volna elég, a forgalmazó Disney háta mögött átcsábította számos rajzolóját is.

A legenda szerint a kudarcba fulladt tárgyalás és Oswald elvesztése után hazafelé a vonaton született meg Mickey egér karakterének ötlete Disney fejében. A végső formához persze több idő kellett, a teljes sikerhez pedig valami, amit korábban még sosem alkalmazott: a hang. Bár a filmek hangosításának lehetőségét már évek óta ismerték, de korábban nagy ellenállásba ütközött a szakmában. 1927-ben viszont a Warner bemutatta a The Jazz Singert, az első hangosfilmet, ami óriási sikert aratott. Ezt követően lassan, de biztosan minden stúdió átállt a hangosfilmek gyártására. Így Mickey egér első bemutatásra kerülő kisfilmje, a Steamboat Willie már utólagos hangosítással készült. A ma már ikonikussá vált karakter hangját -és vele a karakter esszenciáját is- a kezdetektől egészen 1947-ig maga Disney adta.

A Steamboat Willie-ben a mozgásokat ritmushoz igazították, külön speciális kottát készítettek a zenéhez és hangeffektekhez – és épp ez okozta a gondot. A hangosítással foglalkozó vállalatok ugyanis nem akarták elvállalni a speciális kotta használatát, mert úgy gondolták, ez teljesen felesleges időpazarlás; Disney viszont nem volt hajlandó lemondani az elképzeléséről. A megoldást végül az Universal Studios korábbi vezetője, Pat Powers jelentette, aki bár hivatalosan nem hangosítással, hanem filmforgalmazással foglalkozott, de rendelkezett a szükséges berendezéssel, és a „Powers Cinephone” hangrögzítő segítségével elkészülhettek végre a hangosítási munkálatok. A következő gondot a forgalmazók jelentették: bár a Steamboat Willie a mozikban nagy sikert aratott, és forgalmazók sorra kopogtattak az ajtón, de mindegyik feltételül kötötte a jogok átruházását. Disney viszont egy életre megtanulta a leckét Oswald nyúl esetéből, így nem volt hajlandó lemondani a jogokról. A megoldást ismét Pat Powers jelentette, akinek kellett a reklám a hangrögzítő berendezéséhez, és erre a Steamboat Willie tökéletesen megfelelt, így sikerült megegyezniük.

Walt Disney idővel ráébredt, hogy bár Mickey egér népszerű, de a karaktere nem tehet meg bármit a vásznon, így a történetek sokszínűsége érdekében bővítenie szükséges, több karakter megalkotásával. Így született meg szépen lassan a következő évtizedben Plutó kutya, majd Goofy, Donald kacsa és a többiek. A kezdeti sikerrel párhuzamosan merült fel a Silly Symphonies ötlete is: egy olyan animációs filmecskékből álló sorozat, ahol a zene ritmusára és dallamára épül maga a történet. Ennek volt első része a The Sceleton Dance (1929), melyben a csontvázak éjjel kikelnek a sírjaikból, hogy hajnalig táncolhassanak. A forgalmazó  először túl ijesztőnek találta a filmet, de aggodalmai ellenére a nézők imádták, A Silly Symphonies pedig további részeket kapott: összesen 10 évet és 75 epizódot ért meg.

A nézők rajongása azonban önmagában nem elég az üzleti életben a sikerhez, és Pat Powers rossz üzlettársnak bizonyult: tudta, hogy Disney filmjeinek népszerűsége nem a Powers Cinephone-ban rejlik, hanem Mickey egér karakterében. Félt, hogy a szerződés lejártával partnere nem fogja majd aláírni a meghosszabbítást, így a beígért jutalékokat visszatartotta, hátha ezzel el tudja érni a szerződéshosszabbítást. Azonban elszámította magát, mert Disney ráébredt, hogy sokkal értékesebb a portékája, mint azt korábban vélte, és Powerst otthagyva a Columbiával szerződött le.

Ahol a piac, ott a konkurencia

Természetesen a többi filmstudió sem ült tétlenül mindeközben a babérjain. Látva Disney sikereit, a Warner habozás nélkül koppintotta le a Silly Symphonies ötletét, így született meg 1930-ban a Looney Tunes, egy kimondottan mozivászonra készült önálló, 7-8 perces rajzfilmekből álló sorozat, amiket a Warner nagyfilmjei előtt vetítettek. Egy évvel később, 1931-ben ezt követte a Merry Melodies (mindkét nevet a Silly Symphonies ihlette). Míg a Looney Tunesban az aktuálisan legnépszerűbb karakter különböző kalandjait dolgozták fel, addig a Merrie Melodies a Warner Bros. zeneszámaihoz készített animációs rövidfilmekből állt, céljuk a Warner által birtokolt lemezkiadó zenéinek promotálása volt.

Disney folyamatosan kereste a lehetőségeket a fejlődésre. A hangosfilm önmagában is nagy előrelépés volt, de és 1932-ben egy talán ennél is fontosabb mérföldkövet sikerült elérni, ez pedig nem más, mint a színes rajzfilm. Korábban is léteztek színesfilmek, de a legtöbb kamera csak két színtartományt, a vöröset és a zöldet tudta elkülöníteni és rögzíteni. A Technicolor nevű cég azonban 1929-re kifejlesztett egy eljárást, amelynek segítségével három színkivonatot is rögzíteni lehetett – a korábbi vörös és zöld mellett a kéket is -, így már teljes színskála meg tudott jelenni a vásznon. Mielőtt azonban az új technológia be tudott volna futni, a nagy gazdasági világválság megtépázta a filmpiacot, a legtöbb cég nem engedhetett meg magának ilyesfajta beruházásokat. A Technicolor egyik fejlesztője meggyőzte Disney-t, hogy próbálja ki az új eljárást, így a Silly Symphonies egyik része, a Flowers and Trees lett az első teljes mértékben színes rajzfilm. Disney megérezte az ebben rejlő lehetőséget, és – mivel tudatában volt a konkurenciának – egy kizárólagos szerződést kötött a Technicolorral, aminek értelmében 1935-ig csak ő használhatta rajzfilmeknél a háromszínű eljárást, a Silly Symponies összes többi részét így készítve el. A Flowers and Trees meghozta a már jól megérdemelt filmakadémiai elismerést is, 1932-ben Oscar-díjat nyert a legjobb rövidfilm (rajzfilm) kategóriában, innen pedig már egyenes volt az út felfelé, a Disney aranykorához.

Folytatjuk.

 

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: