Az első Karácsonyi krónikák egy bájos, és szerethető film volt, és persze a néző érezte, hogy ez bizony folytatást fog kapni, de arra azért nem számíthattunk, hogy egy hasonlóan bájos, ám az előzőnél sokkal gyermekdedebb produktum készül el.

Két év telt el azóta, hogy Kate (Darby Camp) segített Mikinek (Kurt Russell)) megmentenie a karácsonyt, és az akkori álmodozó kislányból mára egy szkeptikus tinédzser lett, aki ki nem állhatja anyja, Claire (Kimberly Williams-Paisley) barátját, Bobot (Tyrese Gibson). Ráadásul a férfi a mexikói Cancúnba viszi az egész családot karácsonyozni, ahol se hó, se fenyőfa, ellenben rengeteg a homok és a zöldellő pálmafa. Ráadásul Kate testvére, Teddy (Judah Lewis) sem figyel oda húgára, és inkább a szórakozáson jár az esze. Azonban egy ismeretlen fiú elrabolja Kate-et és anyja barátjának fiát, Jacket (Jahzir Bruno) és egyenesen a fagyos északi sarkra repíti őket.

Az átfagyott gyerekekre rátalál a Mikulás, és igen hamar Mikulásné (Goldie Hawn) gondjaira bízza őket. A gyerekek megismerhetik Miki manóit, a műhelyt és az egész Mikulás falut, azonban azt nem tudják, hogy az ismeretlen rosszakaró továbbra is azon dolgozik, hogy tönkre tegye a Mikulást, és mindent, amit eddig felépített.

Várható volt, hogy lesz ebből a filmből folytatás? Igen. Örülőnk mi ennek? Egyáltalán nem!

A Karácsonyi krónikák egy bugyuta ám igen bájos kis film volt, jópofa karácsonyi hangulattal, bár kissé kiszámítható történettel. A folytatása azonban kiábrándítóra sikeredett. A második film egy az egyben majmolja az előzőben nagy sikert aratott részleteket, mint a feltaláló vagy éppen a zenélő Mikulást, és ezek a jelenetek tényleg jópofák, de csak úgy úsznak a kliséhalmaz és az ötlettelenség vészjósló tengerében.

A folytatásban egyszerűen semmi lélek sincs, semmi bájos vagy karácsonyi, ellenben izzadságszagú iparos munka, amit mindenki le akar tolni – színész, rendező egyaránt –, hiszen erre van szerződése, és erre kapja a fizetését is, de a szívét, na, azt senki nem tette bele. Ellenben kapunk temérdek írói önkényt, persze elvárva a nézőtől, hogy a pofátlanul kiszámítható történet során elsírjuk azért magunkat egy múltbéli nagy találkozásnál, de ez az egész annyira erőltetett és annyira kiszámítható volt, hogy inkább csak fogtam a fejem, mint Picard kapitány.

Goldie Hawn volt talán az egyetlen szerethető figura a történetben a maga jóságos anyukás stílusában, de persze ő sem tett hozzá sokat a filmhez, de őt legalább tudtam szeretni.

A Karácsonyi krónikák folytatásából eltűnt a karácsony varázsa, és vele együtt minden bájosság és kedvesség, és bár az első film sem egy Oscar-díj várományos, azért szerethető volt a maga buta és bohókás módján. Tényleg kár volt ezért folytatni ezt a mesét.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: