Bármennyire is élveztem a széria első két évadát, az előző finálé óta azon agyaltam, hogy miképpen tudják megoldani azt a sok, szinte már lehetetlen súroló konfliktust, amit bedobtak a készítők. Nem árulok zsákbamacskát, megoldották, de közben meg annyira önmagukat ismételték, hogy a széria első kétharmada nem más, mint filler.

Miguel (Xolo Maridueñ) balesete súlyosan érintette nem csak családját és mesterét, hanem az egész iskolát és a közösséget is. A súlyos sérülés miatt az iskolában új, erőszakmentes intézkedéseket vezettek be, miközben maga a karate bajnokság is veszélybe került. Ugyan a diákok gyűjtést szerveztek Miguel műtétéhez, de az ellenségeskedés a Miyagi-so és a Cobra Kai között nem hogy megszűnt volna, hanem egyenesen vulkánként tört ki.

Eközben Johnny (William Zabka) igyekszik összekaparnia saját magát, és Miguelt is, ráadásul felbukkan egy múltbéli barát, aki jól összezavarja nem csak az ő fejét, hanem még Danielét is (Ralph Macchio). Ráadásul Daniel családja komoly problémával néz szembe, mivel a Miyagi-do incidens miatt elveszthetik jogukat a koreai autómárka forgalmazására, így pedig akár a családi vállalkozástól is meg kell válniuk. Daniel úgy dönt, személyesen intézkedik az ügyben, de valahogy mindig eltereli a figyelmét valami.

Nagyon izgultam, hogy a készítők miként is akarják helyretenni a második évadban felvázolt szituációt, és bár az első epizódban úgy tűnt itt valami nagy dolog készül, végül visszazuhantunk a Johnny depressziós, Daniel nyafog és nem csinál semmit, a gyerekek marakodnak, és amúgy minden újra előröl fel kell építeni. Ami, tekintve, hogy ezt már kétszer végigjátszottuk, kezd unalmassá válni, és konkrétan a szezon első fele – vagy inkább kétharmada – önismétlés, ami nem igazán fut ki sehova, mígnem egy pár írói önkény következtében mégis történik valami változás.

A szereplőink közül tényleg csak Johnny fejlődik, Daniel és amúgy az egész családja nem csinál mást, csak megússza a dolgokat, mindent másra ken, és eközben jót bitchel rajta, hogy velük már megint mit tettek. Értem miért tették ezt bele így a készítők, hiszen nap mint nap látunk pontosan ilyen embereket, de mégis annyira felhúz, hogy le kell állítanom az epizódot – amúgy ez meg valahol zseniális, hiszen elérték a céljukat, ilyen erős hatással vannak a nézőre, szóval ez kifejezetten nem negatívum a sorozatban.

Ugyanakkor a gyerekekkel kapcsolatban nem igazán tudnak mit kezdeni az alkotók, egyszerűen ide-oda dobálják őket, amolyan végcél vagy jobban átgondolt koncepció nélkül. Például Robby (Tanner Buchanan), Johnny fia esetében látszik ez igazán, aki úgy van a szériában, és történnek is vele dolgok, de se súlya se ereje nincsen a szereplőnek, és őszintén, ha kihúznánk a szériából, fel sem tűnne senkinek.

A Cobra Kai harmadik szezonja a széria leggyengébb darabja lett, de az évad végére azért ismét felhozta magát a megszokott magas színvonalra, és végre egy olyan jövőt vetített elénk, amit nem csak írói önkénnyel lehet feloldani, hanem valódi, a szereplőkből fakadó tettekkel. Ráadásul a Netflix már be is rendelte a negyedik és ötödik szezont is!

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: