Robert Rodriguez neve már réges régen összeforrt a szuperhős gyerekekkel – ott volt a sok Kémykölykök filmek, A Cápasrác és Lávalány kalandjai – és most egy újabb, hasonló tematikájú filmmel készült el a rendező-forgatókönyvíró, ami egy picit eltér a korábbiaktól, és egy picit gagyibb is, de még mindig hihetetlenül bájos és szórakoztató.

A Földet egy robothadsereg támadja meg, amit a szuperhősöknek kellene elhárítaniuk, de ők ahelyett, hogy csapatban dolgoznának, inkább saját egyéniségüket helyezik előtérbe, így jól le is verik őket. A bolygó pedig három órát kap arra, hogy elkészüljön az idegenek átvételére, ami feltehetően az inváziót jelenti.

A Hősközpont azonban összegyűjtötte a szuperhősük gyerekeit, hogy a nagy támadás során ne ejthessék őket rabul, és így ne próbálják meg őket felhasználni az ellenség. Azonban a gyerekek tudják, hogy baj van, és inkább a saját kezükbe veszik az irányítást. A srácokat Missy Moreno (YaYa Gosselin) vezeti, akinek apja, Marcus (Pedro Pascal) a szuperhősök vezetője, de az utóbbi időben lánya kérésére visszavonult a harctól.

Missy, bár nem rendelkezik különleges képességekkel, mint a többiek, de hozzáértése és rátermettsége bebizonyítja, hogy nem kell cápaerő vagy teleportálás ahhoz, hogy valaki megmentse a világot.

Bármennyire is imádtam a filmet, egyszerűen nem lehet szemethunyni a hibái felett, ugyanis szörnyen gagyi, mármint a korábbi Kémkölykök érához képest is nagyon gagyi. A film egésze azért működik, mert színtiszta írói önkényt használnak szó szerint minden jelenetnél, és alig akad olyan pillanat, amikor a szereplők személyiségéből vagy döntéséből fakad valami. Konkrétan a rosszfiúk csak állnak és várnak, amíg a srácok eldöntik mit is akarnak és hogyan. De nem csak náluk van ez így, konkrétan az első nagy csatajelenetben, ahol az összes szuperhős megjelenik, és szépen felvonulnak, nos, baromi látványos, de nulla, az az nulla értelme van az egésznek – de komolyan, mi értelme van drónokkal odarepülni?

Ugyanakkor meg, rég szórakoztam ennyire jól egy filmen, tényleg, szó szerint kikapcsolt és csak a felhőtlen öröm és nevetés hatott át. A gyerekek cukik és jófejek, baromi viccesek, ahogy a saját szüleik hibáit elemzik – nem kis kiszólással amúgy az összes szuperhősös filmre –, és egyszerűen az egész úgy nagyon ott van. Talán sokunk legnagyobb kedvence Guppy (Vivien Lyra Blair) Cápasrác (J.J. Dashnaw) és Lávalány (Taylor Dooley) lánya, aki hihetetlen erős, piszok ravasz, és olyan pimasz, hogy öröm nézni.

De úgy az összes szereplőre ez jellemző: nem túl plasztikusak, de mégis, annyira szerethető mindenki a saját hibájával és szeretetével, egyszerűen megmelengeti a néző szívét.

A Mindenkiből lehet hős nem fog Oscar-díjat nyerni, és nem innen lesz nagy sztár egy színész sem, de garantálom, hogy sokszor és sokan fogják még elővenni évek múlva is, hogy önfeledten és jól szórakozzanak, és talán ez többet árul el egy filmről, minthogy hány díjat nyert.

Ráadásul Robert Rodriguez nemrég bejelentette, hogy trilógiát tervezett a filmből, és a sikeren felbuzdulva, nagy valószínűséggel meg is kapja a zöld jelzést a Netflixtől.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: