Kevin James visszatér a szitkom műfajához – több-kevesebb sikerrel.

Kevin Gibson (Kevin James) egy igazi NASCAR bajnok, aki sérülése okán most már inkább nem a köröket rója, hanem egy csapatot vezet, ami egyre lejjebb csúszik a ranglétrán. Ráadásul a főnöke és barátja – aki szintén volt versenyző –, Bobby Spencer (Bruce McGill) bejelenti, hogy nyugdíjba vonul, és az üzletet lánya, Catherine (Jillian Mueller) veszi át, aki a Stanford üzleti szakán végzett, és akinek a kisujjában van minden, ami egy sikeres üzlethez kell.

Catherine gyorsan átalakításba fog, hogy a leszálló ágban lévő csapat ismét jövedelmező és sikeres legyen, azonban sok összeszólalkozása akad Kevinnel, aki bár sokkal jobban ért a versenyhez, de az üzleti életben le van maradva. Eközben a csapat árgus szemekkel figyeli a napról-napra történő változásokat, és még saját magánéletüket is néha sikerül belerángatni a versenybe.

Nos, elöljáróban annyit, hogy nem ez a szitkom fogja megváltani a világot, nem teremti újra a műfajt, nem szakítja szét a megszokott keretet, és valószínűleg öt év múlva senki sem fog emlékezni rá. A bokszutca személyzete egy kellemes és szorgalmas iparos munka, amit egy az egyben Kevin James visz el a hátán, ennek megfelelően a poénok nála ülnek, és az ő karaktere még, úgy ahogy ki van dolgozva, de rajta kívül semmi nem klappol.

A sorozatban egyszerűen mindenki egysíkú: Chuck (Gary Anthony Williams) a szerelő rejtélyes – meg miatta megy az autó –, Amir (Dan Ahdoot) nem képes egy mondatot elmondani idegösszeroppanás nélkül, Jake (Freddie Stroma), a pilóta buta, mint a föld, az irodavezető, Beth (Sarah Stiles) pedig bele van zúgva Kevinbe. Egyszerűen az egész bagázs – és úgy maga a sorozat is – a közhelyek és sztereotípiák tárháza. Arról már nem is beszélve, hogy az rendkívül szexista is a széria, ahol minden nő számító gonosz lény, és annak ellenére, hogy okos, valójában nem ért semmihez, persze egy kivétellel, az meg bele van zúgva Kevinbe.

Ugyanakkor szórakoztató a széria, és nagyon sok alkalommal könnyesre röhögtem magam rajta, és bár nem mondom, hogy egy óra múlva emlékszem a poénra, mégis jól éreztem magam egy-egy epizód alatt, mert segített kikapcsolni és szórakozni. Ahogy írtam is, nem nyer ez a széria sem díjat, sem szíveket, de kellemes nézni, és a húszperces epizódokkal gyorsan lecsúszik egy-egy vacsora mellé.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: