Posztapokaliptikus könyv egy tinilány szemszögéből? Lehet ezen még újat alkotni? Nos, a Hamvak elolvasása után állítom, hogy igen is, meg nem is.

Alex 17 évesen elhatározta, most van itt az ideje, hogy ismét megtegye azt a nagy hegyi túrát, amit szüleivel szinte minden évben végigjártak. Alexet szülei halála után nagynénje nevelte fel, és egyedül ő volt vele, mikor kiderült, hogy egy rosszindulatú tumor van az agyában, ami lassan átveszi az uralmat a teste felett, kezdve a szaglásával. Alex azonban már letett az életről, az orvosok bár újabb és újabb kezelést ajánlanak, inkább úgy dönt, még egyszer megteszi ezt az utat a hegyekbe, és hátizsákjában viszi élete legnehezebb csomagját.

Arra azonban nem számított, hogy egy mindent elsöprő éles villanás percekig megbénítja őt, és a nemrég megismert nagyapát a kislányával, Ellie-vel is. Ami pedig a villanás után jön, az még elképesztőbb: nem működő elektronikus szerkezetek, halott középkorúak, megőrült kisgyerekek és egy dacos nyolcéves, aki mindenben ellenáll, ugyanakkor jobban vágyik a szeretettre, mint bárki.

Alexnek és Ellie-nek ebben az új, és különös világban kell boldogulnia, ahol a Hold színe kékeszöld, az erdő veszélyesebb, mint valaha, és bár farkasok és medvék is vannak a vadonban, mégiscsak az ember a legfélelmetesebb lény.

Igen, így első leírásra eléggé sablonosnak tűnik a kötete, de nagyjából száz oldalnál beindulnak az események, és a folytatás már közel sem sablonos. Bick nagyon ügyesen, egyedi megközelítéssel fogott a posztapokaliptikus zsánerhez, és bár mi is olyan lassan kapcsoltunk sok esetben, mint főszereplőnk, mégis, szép lassan körvonalazódtak a miértek. Ugyanakkor az első kötet sok kérdésre választ ad, például több logikus magyarázatot kapunk az eseményekre, ez még mindig nem teljes kép. Azonban sajnos ez az egy kötet jelent meg magyarul, a két folytatás a Shadows és a Monsters nem – én mondjuk picit csaltam és elolvastam a két kötet összefoglalóját.

Bár ismételten egy tini szemszögéből látjuk az eseményeket, végre Alex nem csak elszenvedője az eseményeknek, hanem alakítója is – persze nincs befolyással a Holdra, de a saját és társai túlélésében nagy szerepet játszik tapasztalata és logikus gondolkodása. Külön tetszik, hogy vannak olyan momentumok, amikor egy ennyire eszes és értelmes lány is hibázik, egyszerűen azért mert ember, és ez így van rendjén.

A kötet a harmadik harmadában már egy-régi új világrendet is igyekezett felvázolni, azonban ez szerintem indokolatlanul kuszára sikeredett. A kezdetekkor lassú tempót felváltotta egy „mindenáron beleírom még ezt is”-történetszál, amivel önmagában nem lett volna baj, de az egész inkább elsietett és összecsapott hatását keltette.

Ugyanakkor nem tudok elmenni a kötet fordítási hibái mellett, amik egyszerűen rémesek. A fordítónk nagyon gyenge munkát végzett és emiatt borzasztóan lassan is haladtam a könyvvel: mindenhol tőmondatok, és olyan szavak állandó ismételgetése, mint a kölök, a nagylány vagy a nagyfiú (egy 19 éves katonára használta ez a kifejezést, agyrém). Ezek a kifejezések lassan 20 éve nincsenek használatban, és különösen egy tini nem használná ezeket, így borzasztóan kilógott a lóláb, hogy egy 17 éves lány és egy 19 éves srác úgy beszélnek, mint az 50 éves apám. Én tényleg nem vagyok az a fajta, aki előszeretettel köt bele a magyar fordításba vagy a szinkronba, de a Hamvak esetében annyira silány munkát végzett a fordító, hogy ez már nálam is megkongatta a vészharangot.

Összességében a Hamvak egy remek posztapokaliptikus könyv, jó atmoszférával és ügyes világépítéssel, és biztos vagyok benne, hogy jobb fordítással, sokkal nagyobbat ütött volna a hazai piacon is – kár érte.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: