Teljesen rákattantam a Netflix versenyzős főzős műsoraira, így azonnal lecsaptam a Csokoládéiskolára, aminek az előzetese alapján csokiból készülő, száz százalékig ehető szobrokat fognak készíteni, egy híres csokoládékészítő útmutatása alapján, ám egymással versengve.

A műsort a híres Amaury Guichon vezeti, aki híres elképesztően élethű csokoládészobrairól, és arról, hogy már huszonévesen konyhafőnökké vált, és saját akadémiája van Las Vegasban. A nyolc epizódos évad alatt egy csapat verseny a 50 ezer dolláros fődíjért, amiből saját éttermet vagy cukrászdát is lehet nyitni. Epizódonként egy-egy kihívást kapnak, amit rövid idő alatt meg kell oldaniuk, a két legjobb másnap csapatot választhat magának a nagy, akár 14 órás feladathoz, míg a két leggyengébben teljesítőt Amaury segíti abban, hogy megtanulják azt az alapot, amit elsőre nem sikerült.

A nyolc epizódos széria felépítése alapvetően megegyezik a többi hasonló oktatós-főzős műsorokkal, bemutatásra kerül egy csokoládé, amit le kell utánozni, majd egy mesterművet alkotni. Itt is megtudjuk a tanulók hátterét, mesélnek magukról, a műsor közbeni érzéseikről, tapasztalataikról. Amaury Guichon annak ellenére, hogy ilyen fiatalon lett ennyire sikeres, egy végtelenül szimpatikus, kedves és alázatos figurának tűnik, aki tényleg a szívén viseli tanoncai sorsát és előre menetelét, és ezért minden lehetséges módon támogatja őket, ha kell fizikai segítséggel, ha kell tanáccsal vagy egyszerűen egy-egy kedves szóval. Tényleg, ő az abszolút favorit az amúgy igen vérszegény és ingerszegény szériában.

És igen, ez a legnagyobb baj, a Csokoládéiskola egyszerűen harmatgyenge, nincs benne semmi igazi kihívás, nincs benne semmi igazi versenyzés. Nem tudom, hogy ez a szereplők semmilyensége okozza, a rossz forgatókönyv, vagy a rossz vágás, de egyszerűen unalmas az egész show, és hiába a csodálatosabbnál csodálatosabb csokoládéköltemény benne, a széria ahhoz is kevés, hogy a háttérben elfusson, mint alapzaj.

Szomorú, mert általában a Netflixre érkező főzős vetélkedős műsorok nagyon izgalmas, vicces és kellően látványos szériáknak bizonyultak, de ezúttal ez sajnos nem jött össze.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: