A téli depresszió ismert jelenség a pszichológusok körében. Pusztán a napfényes órák alacsonyabb száma és a hideg, zimankós időjárás képes egy sötét bélyeget nyomnyi a hangulatunkra. Nekünk, film-kedvelőknek azonban nem kell könnyedén megadnunk magunkat a borús hangulatnak. Egy jó bögre forró tea vagy forrócsoki, igény szerint rágcsa, kiskedvenc az ölünkbe borított puha takaróra, és végül egy  vígjáték a lejátszóba, hogy instant jobb kedvre derüljünk és nevetéssel töltődjünk fel. Íme az én kedvenceim, ha egy kis derűre vágyom.

A Grincs (2000)

Igazi téli (karácsonyi) kedvenc, lényegében gyerekkorom óta. A hópehely élénk életébe, Ki falva karácsonyőrületébe és a Grincs (Jim Carrey) karácsony-ellenességébe nyerünk bepillantást a képkockákon. Mikor gyerekként megérkezett Ki falvára a Grincs, nagyon más volt, mint a többi Ki-gyerek, és nem csak kinézetében. Egy félre sikerült karácsonyi ajándékozást követően pedig elhatározta, hogy felvonul a hegyekbe, és tönkre teszi a kik kedvenc ünnepét. Sok-sok évvel később még mindig ezen mesterkedik, mikor találkozik a kicsi ki lánnyal, Cindy Lou-val (Taylor Momsen) aki meglátja a Grincs jó oldalát és ezzel ad egy új esélyt is, hogy a hányattatott sorsú, furcsa zöld lény megtalálja a helyét a közösségben. De vajon képes lesz-e élni vele a Grincs?

Kedves, vicces, szívet melengető mese, amit Jim Carrey sajátos játéka tesz teljessé, és felnőttként még mindig ugyanúgy megmosolyogtat, mint kislányként.

Igazából szerelem (2003)

Ugyancsak téli klasszikus az Igazából szerelem. És a maga sokszálon-futó montázsjellegével egyedi is. Megpróbálták koppintani, mind próbáljuk elfelejteni a szánalmas próbálkozásokat. Az Igazából szerelem azonban olyan karácsonyi film, amit nem lehet megunni és ami ugyancsak melegséggel tölti el a szívünket. Boldog és boldogtalan, beteljesületlen és széthulló szerelmek vegyesválogatását kapjuk, egy végtelenül szórakoztató és kedves egyvelegben, hogy ismét hinni tudjunk, nem csak a szerelemben, de az emberi jóságban is.

Ha láttad már, tudod a száz okát, hogy miért, ha még nem láttad volna, alsó hangon Hugh Grant táncáért mindenképp nézd meg.

Őrült, dilis szerelem (2011)

Mindig van egy filmem, ami ha rossz kedvem van, rosszat álmodtam, rossz napom volt vagy láttam egy rossz filmet, a biztos ígéret: ami felvidít. Akár már csak gondolatra is. Korábban a Shrek volt, azutóbbi néhány évben ez az Őrült, dilis szerelem. Cal (Steve Carell) és Emily (Julianne Moore) már a középiskolában egymásba szerettek és ideje korán családot alapítottak. Azonban, mint oly sokakkal megtörténik, az élet taposómalmában ellaposodott a kapcsolatuk, amit alapjaiban renget meg Emily félrelépése, Cal világával együtt, aki csak ekkor döbben rá, hogy ideálisnak hitt házassága már réges-rég nem boldog. Lehetne ez egy dráma is, azonban Cal találkozik az éjszakai élet nagyragadozójával, a veszettül jóképű nőcsábásszal, Jacobbal (Ryan Gosling), aki kezelésbe veszi a kiégett és sértett negyvenes családapát, hogy újra kihozza belőle a macsót. A tisztes és praktikus családapa és a nagyvilági nőcsábász pazar duója végül meghódítja az éjszakát és megannyi nőt, de vajon megtalálják-e (újra) a szerelmet is?

Erről sajnos nem mondhatok semmit, de az a jó tanácsom, hogy a katarktikus nagy finálénál legyen elég helyetek gurulni a nevetéstől.

Könyvklub (2018)

Ha született bármi jó a Szürke 50 árnyalata sorozatból, akkor az ez a film, de tagadhatatlan az épp optimális Szex és New York utánérzés is. Négy hatvanas éveiben járó barátnő szerelmi és szexuális kalandjait követhetjük végig, a korosztályt érintő összes problémával egyetemben. Terítékre kerülnek a korosztályra jellemző problémák a megözvegyüléstől az öregedésen át a potenciazavarokig, de helyet kapnak az olyan örökzöld problémák, mint az elköteleződéstől való félelem, vagy a randizás magában. Mindez olyan nagy nevek tálalásában, mint Jane Fonda és Diane Keaton, valamint Candice Bergen és Mary Steenburgen.

Korosztálytól függetlenül szerintem mind magunkra ismerhetünk a képkockákon itt vagy ott. De ha nem, akkor is úgy gondolom, hogy garantált a sírva röhögés.

Drakula halott és élvezi (1995)

Egy újabb gyerekkori kedvenc ez is, tehát valószínűleg sokan látták, de ha mégsem, akkor is gyanítom, hogy mindenki ismeri legalább szegről-végről a klasszikus Drakula storyt. Adott egy élőholt (vámpír), Drakula (Leslie Nielsen), aki szép nők vérét issza, hogy életben maradjon. Akit pedig háromszor megharap és saját vérével itat, azt ugyanúgy vámpírrá teszi, mint saját magát. Aktuális kiszemeltje pedig Mina Harker (Amy Yasbeck), aki maga ugyan nem áll ellen, de szerettei igyekeznek megmenteni, mielőtt a pokoli lény végezhetne vele. A story tehát a régi klasszikus, de a köntöse új. És minden, amiből egy ilyen történetben poén faragható, abból poén is lesz. Mert nem olyan egyszerű ám kibűvölni a lányt a szobából, ha tele van zsámolyokkal…

Egy szó, mint száz, aki szereti a jóféle paródia vígjátékokat, annak a Drakula halott és élvezi remek szórakozás lesz.

Rossz anyák (2016)

Közhely számba megy már az, hogy a modern anya, ha akar sem tud megfelelni a „jó anya” standardjának. Mindig van egy jobb, lelkesebb, szorgosabb vagy épp ősanya. És miközben megszakadnak a nők abban, hogy minden szerepükben próbálnak jól megfelelni – igyekeznek jó munkavállalók, jó feleségek és persze jó anyák lenni – önmagukra nem jut idejük. Épp ebben a csapdában vergődik Amy (Mila Kunis) is, amíg végleg meg nem csömörlik a gyereknevelés és a mihaszna férj mellett a „jó anya” szerepében és úgy nem dönt, hogyha jól nem tudja csinálni, akkor beleáll abba, amire képes: rossz anya lesz! Talál is ehhez rögvest néhány megcsömörlött társat, és mit ad Isten, rossz anyaként jobban szuperál, mint jó anyaként valaha.

Tanulságos, elgondolkodtató, de mindenek előtt irgalmatlanul vicces társadalomkritika.

Könnyű nőcske (2010)

Emma Stone majdnem mindent jól el tud játszani. Legalábbis nem láttam még olyan szerepben, amiben ne szerettem volna. A középiskolás Olive szerepében azonban valósággal tündököl. A fiatal lányt megfelelési vágya egy ártatlan hazugságba sodorja, amely aztán szaftos pletykák lavináját indítja útjára, így az addig láthatatlan kisegérből egy pillanat alatt a középiskola feslett nője lesz. Legalábbis papíron. Eleinte Olive élvezi hirtelen jött népszerűségét, de hamar felfedezi annak árnyoldalait is, és csak nehezen, de annál kreatívabban sikerül kikeverednie saját hazugságai hálójából és visszaszereznie a magánéletéhez való jogát.

Sokat mondó, tartalmas vígjáték, ami amellett, hogy kiváló szórakozás, a hitelességről és önazonosságról is jó gondolatokat visz színre.

Beépített szépség (2000)

Szerintem nem sokan jutottunk el úgy 2021-be, hogy legalább egyszer nem láttuk az egyszerre talpra esett és bátor, és imádnivalóan esetlen FBI ügynök, Gracie Hart (Sandra Bullock) kalandjait az Amerika Szépe szépségversenyen. Bár Gracie mélyen megveti a szépségversenyeket, melyeket a patriachátust kiszolgáló nőgyűlölő tradíciónak ítél, ez sem menti meg attól, hogy egy fedett akció keretében kénytelen legyen indulni az épp aktuális versenyen. Miközben szépségedzője, Victor (Michael Cain) gunyorosan igyekszik az FBI ügynökből kihozni Amerika Szépt, Gracie azon van minden erejével, hogy kifigurázza a szépségversenyek képmutató világát és résztvevőit. Ez a munka azonban élesen szembe állítja nem csak a terroristával, de önmagával is és kiderül, hogy a lázadó felszín alatt mégis csak egy bájos, érző szív lakozik.

Irigylem azokat, akiknek mindeddig sikerült kikerülniük ezt a remek vígjátékot, mert hiába örökzöld, azért mégis csak először üt minden poén igazán nagyot. Megunhatatlan, garantált jókedv.

Nász-ajánlat (2009)

Ugyancsak Sandra Bullocknak – és Ryan Reynoldsnak – köszönhetjük ezt a gyöngyszemet a listán. Bullock ismét egy karakán és első ránézésre tüskés, nagyon magabiztos nőt alakít, Margaret Tate személyében, aki egy vezető amerikai könyvkiadó főszerkesztője. A tehetséges, ám zsarnok Margaret azonban egy nap arra eszmél, hogy kanadai létére kitoloncolják az országból, hacsak hirtelen férjhez nem megy. Jobb ötlete nem lévén, ráveszi ambiciózus tanoncát, Andrew-t (Ryan Reynolds), hogy vegy feleségül, hogy ő az országban maradhasson, és így a kiadó élén. Andrew vonakodva bár, de elfogadja az ajánlatot, azonban a bevándorlási hivatal gyanakvásával egyikük sem számol. Hogy bebizonyítsák, hogy szerelmük nem csak megjátszott, kénytelenek elutazni Andrew családjához, ahol azonban a kapcsolat túlságosan is igazivá válik. Margaret hosszú idő után szembesül azzal, milyen is szerető családban lenni és eközben előbukkan szerethető, emberi oldala is.

Nem mondom, hogy elképesztően fordulatos és soha nem látottan eredeti a történet, de időről-időre újra elszórakoztat ez a kedves vígjáték is.

Hogyan rohanj a veszTEDbe (2014)

Jóféle műfajparódia ez a klasszikus western-filmeknek. Az esetlen Albert (Seth MacFarlane) képviseli talán a legjobban a modern embert, aki számára abszurd lehet az a western-klasszikusokból (és amerika vadvilágából) ismerős brutalitás, ami az elképzelt vadnyugatot jellemezhette. Nem kevés groteszk humorra mutatja be annak sok-sok különböző bizarr módját, ahogy egy ilyen környezetben valaki meghalhat. Lehetne horrorisztikus, ám fanyarsága révén mégis sokkal inkább szórakoztató, ahogy az egyszeri kis földönfutó farmerfiú próbál túlélni ebben a különösen durva környezetben. Kiváltképp az után, hogy belehabarodik a gyönyörű Annába (Charlize Theron), aki azonban a rettegett bandita Clinch (Liam Neeson) felesége akarata ellenére. Csakhogy Clinch nem az az ember, aki elnéző bárkivel, aki a feleségére szemet vet. Így aztán Albert kénytelen kieszelni valami furfangos módot, ahogy pisztolypárbajban legyőzheti a pisztolypárbajban legyőzhetetlen fegyverhőst.

Kicsit groteszk, kicsit elképesztő, de nagyon vicces alkotás, ahol legalább a képernyőről árad az a hőség, ami a téli napokból hiányzik.

Számos további alkotást lehetne még felsorolni. Tulajdonképpen vég nélküli lehetne a lista, amelyre viccesebbnél viccesebb vígjátékok kerülnek. Ezek azok azonban, amik vagy azért, mert örökzöldek, mint a Grincs, vagy másért, de az én aktuális vígjáték-kedvenceim közé tartoznak, ezért örömmel osztom meg őket, hátha mások arcára is mosolyt csalnak a zimankós időben.

Szerző

SzÁgi
SzÁgi
Szerkesztő

“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: