Mai menü: Bátyó, roston sülve – Pupa

Míg mások, teszem azt Elfen Lied-et akarnak, én most a Pupa-t. Folytatást. Azonnal –Ez volt a reakcióm miután véget ért, ez a részeként kőkemény négy perces kis gore (brutalitás, erőszak) gyöngyszem. Így ne csodálkozzatok, hogy szűkszavú leszek egy picit, de megpróbálok mindent visszaadni az élményből, a lehető legkevesebb spoilerrel.

Chobits

Robotok és romantika? Elég pocsékul hangzik így elsőre, nem? Talán ezzel néhányan egyet is értenek még a Chobits után is, de én azon a véleményen vagyok, hogy ez egy olyan cuki nyáltenger, amit furamód mégis bevesz a gyomrom, tehát még akár jó is lehet.

Egy vagy nulla, fanservice vagy tartalom?

Mint ahogy az a címben is jól látszik – ám egy pici csavarral– nem csak a 100% fanservice animéket fogom „kielemezni”, hanem még az amúgy elég korrekt animékban lévő fuxkaraktereket („töltelék”) is leállok kivesézni, közben pedig bőszen körmölöm a végrendeletemet.

Középkori kannibalizmus – Attack on Titan

Spoiler– Riadó! Riadó! Van-e szoba kiadó? Na, jó, a lényeg hogy tényleg lesz benne egy-két extra infó azoknak, akik csak az animét látták, de a mangához még nem volt szerencséjük. Bár ilyen elég kevés lesz, azért egy figyelmeztetés erejéig őket is megtisztelem. Szóval, függöny fel és következzék 2013 méltán legjobb Continue Reading

Miért szeretik a lányok a nagy puskákat? – Jormungand

Rifle, shotgun, és minden mi kicsit is veszélyes és Keitaro Takahashi  nem spórolt velük. 2012-ben animévé avanzsált mangája, a Jormungand ugyanis nem kisebb helyekre és helyzetekbe visz minket, mint a Közel-Kelet és a gyermekkatonák helyzete vagy a jó öreg Amerika és rasszizmusa. „Felfalhatom az öt kontinenst. Elnyelhetem a három óceánt. Continue Reading

Japánból jelentem – Corpse Party-Tortured Souls

Oké, az én gyomrom alapvetően már hozzászokott a vérbő filmekhez/animékhez, de a Corpse Party-Tortured Souls majdnem kicsapta nálam a biztosítékot- több szempontból is.Ez egy túlélő, egyenként hullós horror játékadaptáció, amit kőkemény 4 részbe csomagoltak nekünk és az élmény biza nem marad el.

Fehér és fekete – Tekkonkinkreet

Nemsokkal azután láttam ezt a filmet, hogy a Mondo megjelentette róla a cikkét, ám másodszorra is meg kellett néznem, hogy jobban felfogjam azt a 111 percet, ami a Tekkonkinkreet névre hallgat.Kedves Taiyo Matsumoto, le a kalappal előtted, 2007-ben is és most is, ugyanis, bár nem hiszek a „tökéletes film” címszóban, Continue Reading

Három anime egy szemszögből

Következzék a Sengoku Basara/Sengoku Otome/Sengoku Collection avagy a macsó pofonpárbaj,  a félyuri és a Paródia. Ezek az animék Japán egyik legvéresebb és mégis legjobban adaptálható időszakát, a Sengoku-kort (kr.u 15-16. század) ölelik fel és kötik gúzsba, ki mit szakítva a nagy közös történelmi takaróból. Van aki konkrét helyeket (Honnoji-templom), létező Continue Reading