Amikor anno belekezdtem ebbe a sorozatba, majdnem elűzött a kinézete, és az első részek alapján az akkor még éppencsak kibontakozni készülő történet sem tetszett kimondottan, de a Houseki no Kuni esetében is igaznak bizonyult az a mondás, hogy nem szabad a borítója alapján megítélni a könyvet.
Ismét egy eléggé labilis témába vágtam bele a fejszémet. A History’s Strongest Disciple Kenichiben annyi a mester, mint égen a csillag. Eltérő harci stílusaik miatt meg lehet őket olyan szinten összehasonlítani, ha pedig a kor alapú bölcsességet vennénk alapul, akkor erősen a 90+-os gárda vinné a dobogót. Így marad a már jól megismert válogatós játék.
Aki hosszabb ideje követ minket az tudja hogy nagyon válogatós és/vagy vérmes tudok lenni nem csak az animék terén, hanem a bennük lévő főhősök irányába is. Lehet nyugodtan régimódinak nevezni, de elég magas mércével rendelkezem afelé, hogy ki az a protagonist, akire rátudom mondani, hogy mellette kilehetne bírni bármilyen világégést – még akkor is, ha esetleg az adott szereplő okozta.
Bár jó pár olyan anime is felszínre került az utóbbi szezon folyamán, amihez petrencésrúddal se közelítenék, hála az égnek akadnak olyan megnyugtató nyalánkságok, mint az Overlord második évada, vagy éppen mai cikkünk kitárgyalandó alanya, a Nanatsu no Taizai: Imashime no Fukkatsu – azaz végre megérkezett a 2014-ben indult sorozat második évada.
Avagy egyszerre szeretem és átkozom a Fox-ot azért, hogy ezt művet bemutatták. Hatalmas köszönet és hála azért, hogy műsoruknak hála a Sámán Király nem csak kis hazánkban, de szerte a világon is az anime rajongók egy meghatározó korai darabjává vált – másrészről meg a pokolba kívánom őket azért, AHOGYAN bemutatták és/vagy átszabták ízlésük szerint a sorozatot.
Már korábban volt egy vámpíros cikk, és hogy bővüljön ez a mitikus válogatás, most következzenek a telihold rémei, akik vagy kedvesek, vagy sokkal inkább harapósak, de mindenképpen érdekesek – ahogyan az élőszereplős válogatás is.
Bár ideje előtt hagyott itt minket a művészzseni, Satoshi Kon rövid, ámde tartalmas és megfogó filmográfiájával beírta magát az anime készítés történelmébe. Az itthon sajnos annyira nem ismert, ennek ellenére zseniális sorozata, a Paranoia Agent után most következzék az a filmje, mely talán a legismertebb kis hazánkban – a Paprika.
Ahány ház, annyi szokás. Ahány anime, annyi világkép és elképzelések. Van ahol egy mesterséges rendszer dönti el, ki hova kerülhet a társadalmon belül, máshol mitikus szörnyek és emberek élnek egymás között – és van az amikor az evolúció egy olyan irányba halad, hogy a mi általunk csak legendákból ismert fajok a föld természetes lakói. Nos, éppen egy ilyen világot tár elénk a Centaur no Nayami anime is.
Aki már egy kicsit is beleszagolt az animék színes világába, az tudja, hogy ez az egy gyűjtő fogalom jó pár műfajra osztható, én pedig most a shounen animéket vettem górcső alá (lásd Bleach Naruto One Piece), hogy összegyűjtsem nektek az öt leggyakrabban előforduló, kedvelt vagy épp idegesítő klisét, szokást, majdhogynem törvény szerűséget, ami nélkül nem shounen anime a shounen anime.
