MondoCon 2018 ősz – Vasárnap

Miután Buttercup már összefoglalta az idei őszi MondoCon szombati napját, a vasárnapi történésekről ezúttal én fogok beszámolni. Én még igencsak friss conozó vagyok – konkrétan az idei nyári esemény volt az első, amin részt vettem –, így nincs túl sok viszonyítási alapom, viszont azt a kevés tapasztalatomat és az itt szerzett szép élményeimet szívesen megosztom.

Folytatás

MondoCon 2018 ősz szombat – beszámoló

Már hosszú ideje régóta vártam ezt a cont, hiszen elkészült egy régóta tervezett cosplayem, végre találkozhattam a rég nem látott barátiammal, és fel is léphetett a tánccsapatunk. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk hát, milyen is volt az idei őszi MondoCon!

Fotó: Rácz Tamás Photography

Folytatás

Pokemon Go – Adni jó

Immár több mint két éve, hogy útjára indult a Pokemon őrület a Niantic kiterjesztett valóságot alkalmazó mobil játékának köszönhetően. Azóta rengeteg közösség épült és kovácsolódott össze, sok közös program szereződött már, lure-ozások, közös vadászat vagy raidelés, illetve az utánozhatatlan hangulatú Community Day-ek, ahol három röpke óráig együtt játszanak a kicsik és a nagyok is, és közösen örülnek mindig, mikor valaki shiny pokemont talál. Ezeket mind együttvéve is talán a legkülönlegesebb program tegnap este volt,a jól ismert városligeti “3-as lure”-nál (a hídtól nem messze ahol három pokestop is elég közel van egymáshoz, hogy ott összegyűlve, pokemon csalogató lure modulokat lehessen elhelyezni a játékban).

Folytatás

MondoCon 2018 Nyár Szombat – Chill és piknikhangulhat

Győztes Star Guardian csapat! Fotó: Super Studio 8

A múlt hétvégén rendezett MondoConra idén is mentem a sajtójegyünkkel, ami be kell valljam, nagyon kényelmes volt. Végre nem pultoztam, nem versenyeztem, nem kellett őrületesen korán kint lennem, egyszerűen csak volt lehetőségem élvezni az egészet. Folytatás

Tavaszi MondoCon 2018 Vasárnap – élménybeszámoló

Hétvégén került megrendezésre az idei tavaszi MondoCon, a szombati nap élményeiről itt számoltunk be. A vasárnapi nap merőben más volt. Szombaton a hűvös-borús idő sokakat bent tartott az épületek valamelyikében, így a teljes csarnok folyamatosan tele volt, vasárnap azonban verőfényes napsütésre és melegre ébredtünk. A többség már első nap szétnézett a vásárban, megvette, amit akart, kipróbálta, amit szeretett volna, így a vasárnapi csodálatos időjárás már a hamisítatlan fűben ücsörgős bandázásos con hangulatról, no meg a végre valahára kizöldülő környezetben készülő cosplay fotókról szólt.

Folytatás

Tavaszi MondoCon 2018 Szombat- Élménybeszámoló

Ezen a hétvégén került megrendezésre az ország egyik legnagyobb animés és cosplayes találkozója, a tavaszi Mondocon. Az időjárás a szombati napon még nem volt túl kegyes, szemerkélő esővel indult a nap, és később is erősen borult, felhős maradt az idő, de még így is lényegesen jobb volt a helyzet, mint amire a korábbi hetek hideg és barátságtalan időjárása alapján számíthattunk.

Folytatás

Hi-Rez Expo – Paladins World Championship 2018

 

Az elmúlt napok folyamán követhettük végig a Hi-Rez Expo keretein belül Paladins World Championship meccseit a különféle internetes médiákon keresztül, míg végül a tegnapi nap folyamán eljutottunk a döntőhöz, ahol a két európai csapat, a Natus Vincere (vagy röviden NAVI) és a FNatic csapat között zajlottak le a mindent eldöntő összecsapások.

Folytatás

HéroFestival Marseille – beszámoló egy külföldi conról

Eddig nagyon jól telt az erasmus félévem Marseille-ben, de nagyon hiányzott a cosplay és a conok világa. Így amikor megláttam, hogy novemberben itt rendezik a HéroFestivalt, rögtön tudtam, hogy ezt bizony meg kell néznem! Ezelőtt még sosem voltam külföldi conon, így hát nagyon kíváncsi lettem, és az is érdekelt, milyen a francia cosplayes közösség.

Folytatás

PlayIT 2017 Tavasz – Cosplayes kiállító szemszögből

Mi történik, amikor az ember “ingyen jeggyel” megy a PlayITre? Vagyis hát kiállítói jeggyel egy cosplayes csapattal? Hát nem igazán az, ami alap esetben. Erről fogok most nektek mesélni.

Fotó: PlayIT

Folytatás