Utó-Bloomsday

James Joyce munkásságával hazánkban szinte csak anglisztikás hallgatók találkozhatnak, vagy akik a szakon modern irodalmat tanítanak, tehát annyira nem elterjedtek az ír származású író alkotásai. Akiknek viszont már volt szerencséje valamelyik műhöz (ami általában az Ulysses vagy a Finnegan ébredése), általában azoknak is megoszlik a véleménye: van, aki egyszerűen nem Continue Reading

Túl az Ekliptikán – Sonata Arctica koncert, 2015. 05. 13, Barba Negra Track

A finn Sonata Arctica feldolgozásokat játszó, majd a Stratovarius stílusjegyeit – egyébként már akkoriban is meglehetősen egyedien – „koppintó” bandaként kezdte immáron csaknem húsz éve, mára már azonban metálszcéna egyik legkiemelkedőbb alakjává nőtte ki magát. A zenekar az utóbbi pár évben többször átesett tagcserén, valamint kisebb arculat- és hangzásváltozáson is, Continue Reading

Sötét vizeken evezve – Deathstars koncert, 2014. 10. 20, A38 Hajó

Amikor eddig megkérdezték, mégis hogy tudnám leírni a Deathstars hangzásvilágát, sokáig problémákba ütköztem, mert annyira sem hagyományosak, hogy egy, maximum két stílusba be lehetne őket kategorizálni. Volt industrial metál korszakuk (lásd: Synthetic Generation album), aztán jött a Night Electric Night, amivel egy kis glam vonalat vittek leginkább a színpadi megjelenésükbe, Continue Reading

Budapesten járt a HIM

Azt hiszem, csütörtökön életem legszebb estéjét tudhattam a magaménak – és ezzel sokan voltak még így. Hosszú idő után ismét hazánkba látogatott a HIM, így végre az olyanok, mint én – akik kicsik voltak, még amikor utoljára voltak itt – végre lehetőséget kaptak, hogy láthassák.