A paripa – avagy a furcsa nevű csodaló filmje

Talán nem tévedek nagyot azzal a kijelentéssel, hogy a lovas filmeknek van valami rendkívüli bája, ami szinte odaragasztja az embert a képernyő elé. Elképzelhető, hogy az az oka, hogy őseink lovas nemzetség tagjai voltak, így ezen nemes állatok szeretete a vérünkben van, de persze nyilván ez csak spekuláció. Azt viszont tudjuk, hogy hazánk leghíresebb lova Kincsem, és bár nem sok információ van a köztudatban, de más országokban is éltek hasonló képességű hátasok. A paripa című film pont egy ilyen ló történetét mesélni el.

Folytatás

Adam Driver igenis jó színész – Logan Lucky – A tuti balhé (2017)

A Star Wars hét és nyolc szörnyűségei után szükségem volt egy filmre, egy amolyan bizonyítékra, hogy Adam Driver igenis jó színész, aki képes a maximumot nyújtani, már ha a forgatókönyv egy olyan karakter megformázására ad neki esélyt, ami valódi, és élhető.

Folytatás

Ne szórakozz Jackie Channel! – Az idegen (2017)

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy Jackie Chan egy olyan filmes ikon, aki szó szerint kiharcolta a hírnevét. Munkássága a maga nemében egyedülálló, hiszen jelenleg kevés olyan színész dolgozik a pályán, aki kaszkadőr nélkül is vállalkozik egy-egy szerepre. Hál ‘istennek Jackie-nek van elég vér a pucájában, és annak ellenére, hogy idén bizony már 64 éves, legújabb, tavaly bemutatott filmjében, szintén hozza a tőle már megszokott odacsapós stílusát. Azonban Az idegen egy kicsit más, mint egy átlagos Chan film.

Folytatás

Viszontlátásra odafönt

Nagyon izgatott voltam, hiszen ez volt az első film, amit sajtóvetítésen láthattam. Frankofon film révén a Budapesti Francia Intézetben került sor a vetítésre, a filmet pedig eredeti nyelven adták magyar felirattal. Lássuk hát, milyen is volt! Folytatás

Tragikomédia vörös kiadásban – Sztálin halála (2017)

A politika és a történelem két meglehetősen érzékeny téma, amivel finoman illik bánni, viccelődni pedig aztán főleg. Az előbbivel az olasz gyökerekkel rendelkező Armando Iannucci többször is megpróbálkozott már, elég nagy sikerrel, gondoljunk csak a The Thick of It című sorozatra, az abból készült filmre, az Egy kis gubancra, vagy éppen az Amerikában játszódó, lassan véget érő szériára, Az alelnökre, amik mind-mind zseniálisak a maguk kategóriájában. Számomra a Sztálin halála is hasonlóan fantasztikus lett: egyensúlyban van a groteszk a véres komolysággal, mindezt megfejelték a korhű ábrázolással és a briliáns szereposztással.

Folytatás

Nem lehet minden fenékig tejfel – Vörös veréb (2018)

Íme a film amit elég sokan vártak – ki Jennifer Lawrence és minden velejárója miatt, ki a magyar helyszínek miatt –, és ami eddig kapott hideget-meleget. Én meg csak ülök itt széttárt karokkal, azt gondolván, hogy miért is legyen egy színésznek minden egyes munkája maga a tökély és miért fürödjön díjesőben állandóan? Igen, a Vörös veréb messze nem Lawrence legjobb mozija, sem a játék, sem a forgatókönyv szempontjából, de némely kritikát hallgatva vagy olvasva olyan érzésem volt, mintha pár néző a kákán is csomót akar keresni – és az ilyenek persze találnak is bőven.

Folytatás

Mi a jó édes…?! – A víz érintése (2017)

Volt már olyan film, sorozat, képregény, bármi, amitől annyira felment bennetek a pumpa, hogy legszívesebben asztalt borogattatok volna? Velem még nem sokszor fordult elő, de a jelen műremeknek sikerült több ízben is kiakasztania a bullshit-mérőmet. A kritikám címét rövidre fogtam, mert a jó ízlés határain belül akartam maradni, de ha a három pont helyére oda tudjátok képzelni a világ összes létező káromkodását, akkor megtudhatjátok, mit váltott ki belőlem A víz érintése – amiért egyébként irtó nagy kár, mert megannyi csodás sztorit ki lehetett volna hozni belőle, ehelyett kapunk egy tonna cukormázba fojtott, tündérmesének beállított, rendkívül beteg katyvaszt.

Folytatás

A tragédia lélektana – Három óriásplakát Ebbing határában

Amikor elhatároztam, hogy végignézem az idén Oscarra jelölt filmeket, kettőt leszámítva nem tudtam, mire számítsak, mindössze azért akartam látni őket, mert meg akartam vizsgálni, hogy számomra jogos-e az őket körülvevő hype vagy sem. Ehhez mérten a Három óriásplakát Ebbing határában cselekményét is csak nagyjából ismertem, és inkább nem is nagyon olvastam utána, hagytam, hogy élvezzem a művet, vagy alkalomadtán fanyalogjak rajta. Ugyan a végeredmény összességében nem lett rossz, azért hanyatt sem vágtam magam tőle.

Folytatás

Lassú víz kormányzati titkokat fed fel – A Pentagon titkai (2017)

Szeretem… nem is, inkább imádom a hatvanas, hetvenes éveket, és ebbe beletartozik szó szerint minden, a ruháktól elkezdve a történelemig, így nem volt kérdéses, hogy nekem A Pentagon titkait látnom kell. Már a trailer is felkeltette az érdeklődésemet, hiszen tökéletesen eltalálta a kor atmoszféráját, a remek színészgárdáról már nem is beszélve. A moziban pedig pont azt kaptam, amire számítottam: egy lassabb tempójú, inkább az intrikára és az elmék játszmájára épülő cselekményt, és a szemünk előtt íródó történelmet, ami olykor kegyetlen, máskor azonban rendkívül felemelő.

Folytatás