Vonat Busanba: Zombi expressz (2016)

A Vonat Busanba: Zombi expressz méltán híres, de nem hibátlan film. Kulturálisan azonban legalább annyira érdekes és izgalmas, mint történetében. Tele van kreatív megoldásokkal, hatalmas színészi alakításokkal, és olyan maszkmesteri munkával, amit Hollywood legjobbjai is büszkén vállalhatnának. Egy szóval az, aki szereti az izgalmas akció-horrorokat és kellően nyitott ahhoz, hogy mindezt Dél-Koreai köntösben is élvezze, nem fog csalódni a Zombi expresszben.

Folytatás

Viszlát Alice! – A Kaptár: Utolsó fejezet (2016)

Tudom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik nagy rajongói a Resident Evil filmes adaptációnak – a kezdetek óta követem a szériát, és bár tisztában vagyok a hibáival, mégis összeszorult a gyomrom, mikor kiderült, hogy az Utolsó fejezet véget vet Alice kalandjainak. Ezért is húztam el a film megtekintését addig a pontig, amíg már nem bírtam és végül meg kellett néznem. Ezúttal a pörgés alábbhagyott, és a karakterekre sem szántak annyi filmet az alkotók, cserébe egy olyan kerek egésszé formálták a Resident Evil filmeket, amire senki sem számított.

Folytatás

Krampusz (2015)

Avagy a szeretet néha életbevágóan fontos.
Azon felnőttek közé tartozom, akik utálják a karácsonyt. Na nem az eredeti karácsonyt, mert azt imádom. Szeretem a gondolatot, hogy a világ egy kicsit elcsendesedik, az emberek összejönnek, odafigyelnek a másikra. Béke, család, törődés, szeretet. Nem, én a karácsony mai formátumát utálom, azt a rémálmot, amivé vált. A képmutatást és a muszáj dolgokat: az egész éves hajtás után jön a plázázás, majd megpihenés helyett olyan emberekkel kell tölteni ezt az időszakot, akiket egyébként látni sem kívánunk, muszáj ajándékozni, nem szívből, hanem kényszerből vagy felvágásból, valódi törődés helyett ezzel vásárolva meg mások szeretetét. A háziasszonyok napi 20 órában robotolnak a konyhában, hogy a karácsonyi menü minél fancy-bb legyen, hamis áldozatot hoznak, még véletlenül sem élvezetből, hanem a versenyszellem és a félreértelmezett kötelességtudat által hajtva, – csak hogy utána hisztéria közeli állapotban elmondhassák, hogy fél napig készítették a különleges Créme Brulée-t, amit aztán a Gézáék kisebbik kölke csak úgy odadobott a kutyának az asztal alatt. Az emberek azt hiszik, hogy a gyerek majd a 14 különleges karácsonyi fogástól lesz boldog, na meg a legújabb lego csodától – pedig ha a bevásárlás, ajándékkörút, a takarítás és a 3 napnyi nonstop főzés helyett valóban egymással és a gyerekekkel töltenének időt, például beszélgetnének vagy játszanának, az sokkal értékesebb lenne. Folytatás

A zombi szúnyog éjszakája – Holtak Háza 2 (2005)

Mielőtt bárki megijedne, ezt a filmet az elsővel ellentétben nem Uwe Boll rendezte, bár erről  nem győzött meg a film. Ugyanis a Holtak Háza 2 csak egy hajszállal jobb, mint a vállalhatatlan első Holtak Háza (vagy Holtak Szigete, ki hogy ismeri).

Folytatás

A név kötelez – Zombik Alkonya (2007)

A 2007-es Zombik Alkonya, vagy eredeti címén Dead Heist (egy kicsit sem jutott eszembe a GTA) egy tipikusan olyan horrorfilm, ami nem azért marad meg az emlékeidben, mert annyira jó és eredeti, hanem azért mert a film jól beleégeti a benne lévő bődületes dolgait – hogy még esélyed se legyen feldolgozni vagy normálisnak értékelni a benne látott marhaságokat.

Folytatás

Nem lehet felzabálni a tanárokat! – Cooties (2014)

Cooties avagy Elijah Wood-ot megint látni egy horrorfilmben. Pontosabban horror vígjátékban, ami olyan, mintha a 2008-as Holtak Napját és a Kukorica Gyermekeit összemixelték volna, de a Faculty adta hozzá a sulis hátteret, a Zombieland pedig az olykor ütős poénokat.

Folytatás

Megszólalnak a gráciák – kedvenc halloweeni filmjeink

Tavaly karácsonykor megosztottuk veletek, hogy mit is nézünk legszívesebben a fenyőünnep alatt, most pedig, ahogy megérkezett az év leghátborzongatóbb – és talán legbulisabb – ideje, úgy döntöttünk, ismét megnyílunk felétek. Úgyhogy most nézzük csak, mik is a Watchaholics-lányok kedvenc halloweeni filmjei!

Folytatás

Nárcisz balladája – anyám! (2017)

Igazából nem tudnék nyomós okot mondani arra, miért ültem be az anyám!-ra. Korábban olvastam arról, mennyire megosztó a film, ez pedig egyből érdekesebbé tette számomra, meg hát péntek este volt, úgyhogy gondoltam, miért is ne kanyarodjak a mozi felé? Mivel ez volt életem első Aronofsky filmje – tudom, van mit bepótolnom –, és néhány rajongó szerint az anyám! közel sem tipikus alkotás a rendezőtől, így azt hiszem, sikerült mindenféle prekoncepció nélkül beülnöm a terembe, és talán pont emiatt vált számomra élvezhetővé a végeredmény.

Folytatás

Egyenesen át (2017)

Mindenki tud mondani legalább egy olyan filmet a sci-fi/horror műfajában, ami korszakalkotó, időtálló, és a nagyközönség (majdnem) osztatlanul rajong érte. Ilyen például A dolog John Carpentertől.

Biztos vagyok benne, hogy ugyanakkor mindenki tud mondani legalább egy olyan filmet is, amit régen istenített, zseniálisnak érzett, de pár évtized távlatából újranézve már korántsem tartja annyira értékes alkotásnak. Nálam ilyen az Egyenesen át 1990-es változata. Maga az ötlet, hogy az emberek kísérletezzenek a halálba való átlépéssel, majd a felélesztéssel, ebben a formában nem csak újszerű volt, hanem reális is (olyannyira, hogy hasonló kutatások folytak már és jelenleg is folynak a tudományos világ berkein belül), így a film alapgondolata igencsak izgalmas volt. A színészek játékára sem lehetett panasz, és a kilencvenes évek elején még ez a fajta kamerakezelés is kimondottan menőnek számított. Tiniként láttam először a filmet, és imádtam. Aztán most, több évtized elteltével, a közelgő remake apropóján ismét elővettem, de az újranézés elég szomorú eredménnyel zárult: egy régi bálvány esett le a piedesztálról, mert mai szemmel ez a film unalmas, logikátlan és értelmetlen katyvasz. Tény, hogy az unalom legfőbb oka, hogy az elmúlt évtizedekben a brutálisabbnál brutálisabb horrorok az egekbe lőtték az ingerküszöbünket, de ez sem menti fel a filmet a hibákat és zűrzavart illetően.

Folytatás

Az (2017)

Stephen King nevét 10 és 80 év között senkinek nem kell bemutatni. A horror nagymesterének kikiáltott író valójában szinte sosem horrort ír: műveiben az emberi lélek mélyeibe tekinthetünk be, rámutat a legbelsőbb félelmeinkre: magány, értéktelenség, gyengeség.

Mindenki fél valamitől, és King ezt nagyon is jól tudja. Sikereinek alapja, hogy ezeket a félelmeket tárgyiasítja és teszi legyőzhetővé a könyvek lapjain. Egyik leghíresebb regénye, az AZ (IT) pontosan erre épít: a mindenki számára más alakban megjelenő félelem, és annak legyőzése áll a történet középpontjában.

King korunk egyik legjobb írója, óriási rajongótábora van, épp ezért sokan döntöttek már úgy, hogy egyik-másik művét megfilmesítik. Ez a kísérlet hol sikerült, hol nem, a kudarc oka többnyire abban keresendő, hogy az általa ábrázolt események színtere sokszor maga a lélek. Összetett, rétegről rétegre épített történetekről van szó, amiket nagyon nehéz úgy vászonra vinni, hogy a félelem és a vér között ne vesszen el a lényeg. Az AZ rajongóinak többsége épp ezért félelemmel vegyes izgalommal várta, mi fog kisülni Andy Muschietti próbálkozásából. Az eredmény pedig meglepően jó lett.

Folytatás