A Vonat Busanba: Zombi expressz méltán híres, de nem hibátlan film. Kulturálisan azonban legalább annyira érdekes és izgalmas, mint történetében. Tele van kreatív megoldásokkal, hatalmas színészi alakításokkal, és olyan maszkmesteri munkával, amit Hollywood legjobbjai is büszkén vállalhatnának. Egy szóval az, aki szereti az izgalmas akció-horrorokat és kellően nyitott ahhoz, hogy mindezt Dél-Koreai köntösben is élvezze, nem fog csalódni a Zombi expresszben.
Nem voltak nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, és ha szigorúan vesszük, Tom Hiddleston volt az okom, amiért igazából vártam ezt a mozit, amiben egyfelől kellemesen csalódtam, másfelől furcsáltam.
Van az a lelkiállapot, mikor jól esik az embernek egy katasztrófafilm, a maga egyszerűségével, kiszámíthatóságával, hősies karaktereivel – ezeknek a kívánalmaknak tökéletesen megfelel a San Andreas, ami mindezek mellé még viccesen szórakoztatónak is bizonyult.
Pont ma olvastam erről a filmről, és csak azt tudom mondani, amit a kedves blogger kolléga említett. A Kiéhezettek (vagy eredeti címén Girl with All the Gifts) az elmúlt évek talán egyik, ha nem a legjobb poszt-apokaliptikus túlélő horrorfilm, ami nagyjából úgy kavarta fel a kategóriája állóvízét, mint 2013-ban a játékok között a The Last of Us.
Néha azt hiszem, hogy a kevéssé ismert horrorok között igazi gyöngyszemre bukkanok: hatásos plakát, illusztris szereplőgárda, érdekes alapkoncepció – aztán pont ilyen keresések után lehet nagyot bukni. Ez történt a Hasadással is, amiben minden megvolt, hogy igazán jó film lehessen, mégsem lett az!
2012-ben mindenki maja naptár lázban égett, meg világvégéről hadovált, ezt, természetesen Hollywood is megirigyelte, így már három évvel korábban, Roland Emmerich rendezésében megalkotott egy eposzi méretű katasztrófafilmet, aminek minősége is ezzel egyenértékű. Avagy mi történik, ha az emberiség sorsát túl komolyan veszik.
A Képlet valahol a sci-fi és a katasztrófafilmek határán mozog, ám pont ez a mozgás indukálta a film állandó viaskodását önmagával, és pontosan ez is lett a veszte.
Alapjában véve nem szeretem az olyan filmeket, amiknek a középpontjában valami elkerülhetetlen baleset van, amiben sokan meghalnak. Én ezeket a típusú mozikat mindig is nagyon nyomasztónak találtam, pont a témaválasztás miatt, ha pedig még valós történeten is alapul a mű, akkor egyből gombóccal a torkomban ülök le a képernyő elé. Az Everest szintén egy megtörtént tragédiát dolgoz fel vitatható hűséggel, mint ahogy ez a hasonló alkotások esetében szokott lenni – az összkép viszont egész jó.
