Ne szórakozz Jackie Channel! – Az idegen (2017)

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy Jackie Chan egy olyan filmes ikon, aki szó szerint kiharcolta a hírnevét. Munkássága a maga nemében egyedülálló, hiszen jelenleg kevés olyan színész dolgozik a pályán, aki kaszkadőr nélkül is vállalkozik egy-egy szerepre. Hál ‘istennek Jackie-nek van elég vér a pucájában, és annak ellenére, hogy idén bizony már 64 éves, legújabb, tavaly bemutatott filmjében, szintén hozza a tőle már megszokott odacsapós stílusát. Azonban Az idegen egy kicsit más, mint egy átlagos Chan film.

Folytatás

Nem lehet minden fenékig tejfel – Vörös veréb (2018)

Íme a film amit elég sokan vártak – ki Jennifer Lawrence és minden velejárója miatt, ki a magyar helyszínek miatt –, és ami eddig kapott hideget-meleget. Én meg csak ülök itt széttárt karokkal, azt gondolván, hogy miért is legyen egy színésznek minden egyes munkája maga a tökély és miért fürödjön díjesőben állandóan? Igen, a Vörös veréb messze nem Lawrence legjobb mozija, sem a játék, sem a forgatókönyv szempontjából, de némely kritikát hallgatva vagy olvasva olyan érzésem volt, mintha pár néző a kákán is csomót akar keresni – és az ilyenek persze találnak is bőven.

Folytatás

A láthatatlan vendég

Egy barátom vett rá erre a filmre Konkrétan, amíg meg nem néztem, minden nap nyaggatott, hogy nézzem meg, mert hú de izgalmas meg érdekes, meg le fog esni az állam, meg azta… Hát jó, rávettem magam, és tényleg az egyik legérdekesebb film, amit az elmúlt időben láttam!

Folytatás

8 nő

Tanács kellett. Végre van időm írni, de miről? Mi az, amit megnézhetnék, és még senki nem írt róla? Utánakérdeztem a barátaimnál tudnak-e nem olyan ismert, érdekes filmet. Hát ez lett a válasz!

Folytatás

Az ital teszi a bankrablót – A Viszkis (2017)

Sajnos elég rég fordult elő utoljára, hogy magyar film felkeltette az érdeklődésemet – talán még a Made in Hungaria volt az, aminek a megjelenésére kifejezetten vártam, és a végeredményt is élveztem. A Viszkis már a trailer alapján nagyon izgalmasnak és minőséginek tűnt, úgyhogy biztos voltam benne, hogy látnom kell. Voltak ugyan fenntartásaim, főleg, hogy a mű egy létező ember életét dolgozza fel, aki ráadásul bűnöző volt. Ez az alap magában rejti annak veszélyét, hogy a sztori átlendül túlzó moralizálásba, vagy épp ellenkezőleg, az alkotók túl szimpatikussá teszik a főszereplőt – szerintem azonban Antal Nimród és csapata tökéletesen megoldotta ezt a problémát.

Folytatás

Kenneth Branagh esete a kacifántos bajusszal – Gyilkosság az Orient Expresszen (2017)

Az új Gyilkosság az Orient Expresszen filmre azóta vártam, mióta megláttam az előzetesét. Ugyan nem tartom magam a legnagyobb Agatha Christie rajongónak, azért szívesen olvasok és nézek minden olyan sztorit, ami az ő nevéhez fűződik, Poirot karakterét pedig azóta imádom, mióta először láttam a tévében. Ezek alapján nem volt kérdéses, hogy ismét moziba kell mennem, ám bevallom, kissé féltem ettől az adaptációtól, hiszen másoktól nem hallottam túl sok jót róla, és a trailer alapján azért voltak nekem is fenntartásaim, ám ezekre a végeredmény – legalábbis számomra – abszolút rácáfolt.

Folytatás

Atomszőke (2017)

Szeretem a kémes sztorikat és szeretem a huszadik század második felét, történelmi és kulturális szempontból egyaránt, úgyhogy kérdés sem fért hozzá, hogy beülök a moziba megnézni az Atomszőkét, amint lehet. Ha másoknak ez még alapjáraton nem lett volna meggyőző, akkor a fenomenális színészi gárda, az izgalmas cselekmény és a pompás rendezői munka azt hiszem erős érvek lesznek a film mellett.

Folytatás

Nyom (1985)

Szóval a tapasztalat azt mutatja, hogy számítógépes játékokból ritkán lehet jó filmet csinálni. Ezzel szemben azonban a Nyom azt bizonyítja, hogy társasjátékokból viszont lehet.

Folytatás

Vigyázz, mit veszel be – Csúcshatás (2011)

Régóta halogatom a Csúcshatás megtekintését, és igazából egy érv szólt mellette, Bradley Cooper neve, akinek munkásságát már az Alias óta követem (igen, szerepelt benne, a cuki Wilként). De végül erre is sor került, és nem mondom, hogy csalódott vagyok, hiszen nem sokat vártam a filmtől, és így is történt – de hogy ebből miért akart bárki is sorozatot forgatni, az rejtély számomra.

Folytatás

Egy kínzóan elegáns bosszú története – Éjszakai ragadozók (2016)

Volt már, hogy valaki kifejezetten neked ajánlott valamit – szerelmes dalt, verset, Facebook posztot vagy regényt, esetleg hogy bűntudatot keltsen? Susannal (Amy Adams) megtörténik ez a mindennapi eset, de egy vádoló hangvételű posztnál jóval nagyobb léptékben. A volt férje, Edward (Jake Gyllenhaal) elküldi neki új regényét, ami kegyetlen őszinteséggel szembesíti Susant saját rossz döntéseivel és a helyreállíthatatlan veszteségekkel. Folytatás