Mamma Mia! Sose hagyjuk abba – Hát ne is!

Igazából vitatkozhatnánk egyes filmek (film)művészeti értékével kapcsolatban, de minek, ha egyszer önfeledten élvezhetjük is őket?

Folytatás

A Hangya és a Darázs

Bár egyes pillanataiban egészen zseniális, a szülő-gyerek kapcsolatokra, a családi szeretetre épülő tematikája szívet melengető, A Hangya és a Darázs végérvényben olyan, mint a hősei: kicsi.

Folytatás

A gyémánt a nő legjobb barátja – Ocean’s 8

Bosszankodhatunk, hogy „már megint egy reboot” (sőt, reboot rebootja), méghozzá csupa női reboot, vagy örülhetünk, ismét gyarapodott azon filmek nem túl nagy tábora, amik emberszámba veszik a nőt, akinek lehet egyénisége azon túl is, hogy epekedik a főhős iránt. Én személy szerint erősen az utóbbi oldal felé húzok.

Folytatás

Jurassic World- Bukott birodalom (2018)

25 évvel ezelőtt, pöttöm lányként ültem be egy vidéki kis moziba, hogy megnézzem az akkori szenzációt, Spielberg valóra vált álmát, a Jurassic Parkot. Azonnal rabul ejtett, és azóta is fogságban tartott a köztünk járó dínók világa, számtalanszor néztem végig az első filmet és az összes folytatást. Mikor oly sok év szünet után 2015-ben végre kijött a Jurassic World, rohantam a moziba, hogy ismét tátott szájjal bámuljassak és beszippantson. Hiába nőttem fel, a varázslat számomra működött, a bennem élő kislány ott ficergett a moziszékben, és ugyanez a kislány azóta már több, mint százszor izgulta végig a kalandot. Újabb három év körömrágós izgulás után pedig ezen a héten a kaland folytatódott. Folytatás

Deadpool 2. (2018)- Spoilermentes kritika

Mikor először merült fel a szóló Deadpool film gondolata, sok Marvel rajongóban ébredt aggodalom. Amit a Fox művelt a karakterrel az X-Men kezdetek: Farkasban, azt ugyanis mindannyian egy életre megjegyeztük, és lássuk be, Ryan Reynolds sem volt annyira meggyőző Zöld Lámpás szerepében, hogy utána még bármilyen szuperhősfilmet látni akarjunk tőle az életben. Azonban ő nem adta fel, harcolt az által megszeretett karakterért, és végül célt is ért. A Deadpool 2016-ban jött, látott, és KO-val győzött. Sikerült elérni azt, amit előtte még egyetlen képregényes eredetfilmnek sem: úgy emelte át egy karakter személyiségének esszenciáját, hogy közben egy minden ponton élvezhető filmet raktak össze, ráadásul a bevállalós R besorolás is jó döntésnek bizonyult a stúdió részéről. Mindennek tükrében kíváncsian vártam, a folytatás mit hozhat. Nem csalódtam. Folytatás

Ráncfelvarrás bajokkal – Taxi 5 (2018)

Nagyon ritkán szoktam ellenkezni, ha egy régi kedvenc filmemnek, vagy filmsorozatomnak a folytatására kell beülni. Így voltam a Taxi 5-el is, aminek a bemutató videóján jókat derültem, és reméltem, hogy nem csak annyi poén lesz benne, amit abban a nagyjából másfél percben lehetett látni.

Folytatás

Taxi5

Azt hiszem, ez valami átok. Mostanában csak francia filmeket látok, amin már az előző cikkemen is megütköztem, de most már nagyon. Erre a filmre sajtós jeggyel ültünk be Hanamával és a barátommal. Mivel tudtam, hogy Marseille-ben fog játszódni ez a rész is, előre figyelmeztettem őket, hogy egész film alatt ezt fogom csinálni: “Ú, itt voltam! Ú, itt is voltam! Na, itt egy csomószor voltam!” Hát, nem kellett csalódniuk. Folytatás

Tomb Raider

Sokunknak okozott örömteli perceket a Tomb Raider játékok valamennyi szériája, ígyhát mindannyian kíváncsian vártuk az új filmet, és hogy vajon képes lesz-e úgy bemutatni a karaktert, ahogy az méltó lesz a játékhoz. A válaszért olvassatok bele ebbe a cikkbe!

 

Folytatás

Tragikomédia vörös kiadásban – Sztálin halála (2017)

A politika és a történelem két meglehetősen érzékeny téma, amivel finoman illik bánni, viccelődni pedig aztán főleg. Az előbbivel az olasz gyökerekkel rendelkező Armando Iannucci többször is megpróbálkozott már, elég nagy sikerrel, gondoljunk csak a The Thick of It című sorozatra, az abból készült filmre, az Egy kis gubancra, vagy éppen az Amerikában játszódó, lassan véget érő szériára, Az alelnökre, amik mind-mind zseniálisak a maguk kategóriájában. Számomra a Sztálin halála is hasonlóan fantasztikus lett: egyensúlyban van a groteszk a véres komolysággal, mindezt megfejelték a korhű ábrázolással és a briliáns szereposztással.

Folytatás

Nem lehet minden fenékig tejfel – Vörös veréb (2018)

Íme a film amit elég sokan vártak – ki Jennifer Lawrence és minden velejárója miatt, ki a magyar helyszínek miatt –, és ami eddig kapott hideget-meleget. Én meg csak ülök itt széttárt karokkal, azt gondolván, hogy miért is legyen egy színésznek minden egyes munkája maga a tökély és miért fürödjön díjesőben állandóan? Igen, a Vörös veréb messze nem Lawrence legjobb mozija, sem a játék, sem a forgatókönyv szempontjából, de némely kritikát hallgatva vagy olvasva olyan érzésem volt, mintha pár néző a kákán is csomót akar keresni – és az ilyenek persze találnak is bőven.

Folytatás