Deadpool 2. (2018)- Spoilermentes kritika

Mikor először merült fel a szóló Deadpool film gondolata, sok Marvel rajongóban ébredt aggodalom. Amit a Fox művelt a karakterrel az X-Men kezdetek: Farkasban, azt ugyanis mindannyian egy életre megjegyeztük, és lássuk be, Ryan Reynolds sem volt annyira meggyőző Zöld Lámpás szerepében, hogy utána még bármilyen szuperhősfilmet látni akarjunk tőle az életben. Azonban ő nem adta fel, harcolt az által megszeretett karakterért, és végül célt is ért. A Deadpool 2016-ban jött, látott, és KO-val győzött. Sikerült elérni azt, amit előtte még egyetlen képregényes eredetfilmnek sem: úgy emelte át egy karakter személyiségének esszenciáját, hogy közben egy minden ponton élvezhető filmet raktak össze, ráadásul a bevállalós R besorolás is jó döntésnek bizonyult a stúdió részéről. Mindennek tükrében kíváncsian vártam, a folytatás mit hozhat. Nem csalódtam. Folytatás

Ráncfelvarrás bajokkal – Taxi 5 (2018)

Nagyon ritkán szoktam ellenkezni, ha egy régi kedvenc filmemnek, vagy filmsorozatomnak a folytatására kell beülni. Így voltam a Taxi 5-el is, aminek a bemutató videóján jókat derültem, és reméltem, hogy nem csak annyi poén lesz benne, amit abban a nagyjából másfél percben lehetett látni.

Folytatás

Taxi5

Azt hiszem, ez valami átok. Mostanában csak francia filmeket látok, amin már az előző cikkemen is megütköztem, de most már nagyon. Erre a filmre sajtós jeggyel ültünk be Hanamával és a barátommal. Mivel tudtam, hogy Marseille-ben fog játszódni ez a rész is, előre figyelmeztettem őket, hogy egész film alatt ezt fogom csinálni: “Ú, itt voltam! Ú, itt is voltam! Na, itt egy csomószor voltam!” Hát, nem kellett csalódniuk. Folytatás

Tomb Raider

Sokunknak okozott örömteli perceket a Tomb Raider játékok valamennyi szériája, ígyhát mindannyian kíváncsian vártuk az új filmet, és hogy vajon képes lesz-e úgy bemutatni a karaktert, ahogy az méltó lesz a játékhoz. A válaszért olvassatok bele ebbe a cikkbe!

 

Folytatás

Tragikomédia vörös kiadásban – Sztálin halála (2017)

A politika és a történelem két meglehetősen érzékeny téma, amivel finoman illik bánni, viccelődni pedig aztán főleg. Az előbbivel az olasz gyökerekkel rendelkező Armando Iannucci többször is megpróbálkozott már, elég nagy sikerrel, gondoljunk csak a The Thick of It című sorozatra, az abból készült filmre, az Egy kis gubancra, vagy éppen az Amerikában játszódó, lassan véget érő szériára, Az alelnökre, amik mind-mind zseniálisak a maguk kategóriájában. Számomra a Sztálin halála is hasonlóan fantasztikus lett: egyensúlyban van a groteszk a véres komolysággal, mindezt megfejelték a korhű ábrázolással és a briliáns szereposztással.

Folytatás

Nem lehet minden fenékig tejfel – Vörös veréb (2018)

Íme a film amit elég sokan vártak – ki Jennifer Lawrence és minden velejárója miatt, ki a magyar helyszínek miatt –, és ami eddig kapott hideget-meleget. Én meg csak ülök itt széttárt karokkal, azt gondolván, hogy miért is legyen egy színésznek minden egyes munkája maga a tökély és miért fürödjön díjesőben állandóan? Igen, a Vörös veréb messze nem Lawrence legjobb mozija, sem a játék, sem a forgatókönyv szempontjából, de némely kritikát hallgatva vagy olvasva olyan érzésem volt, mintha pár néző a kákán is csomót akar keresni – és az ilyenek persze találnak is bőven.

Folytatás

Káoszra felkészülni! – Éjszakai játék (2018)

Mi történik akkor, ha egy rakás balfék – jelen esetben szám szerint hét – véletlenül egy gengszterügylet kellős közepébe csöppen? Többek között erre a kérdésre ad igazán frappáns választ az Éjszakai játék című film. A trailer alapján egy könnyed – már amennyire ebben a zsánerben lehetséges – fekete humorral átitatott akciófilm-paródiára számítottam, és nagyjából ezt is kaptam. Popcornmozinak nem mondanám, főleg az olyan nézők számára, akiknek gyengébb a gyomra, ám akik bírják a strapát, azok mindenképp élvezni fogják ezt a bő másfél órát.

Folytatás

A tragédia lélektana – Három óriásplakát Ebbing határában

Amikor elhatároztam, hogy végignézem az idén Oscarra jelölt filmeket, kettőt leszámítva nem tudtam, mire számítsak, mindössze azért akartam látni őket, mert meg akartam vizsgálni, hogy számomra jogos-e az őket körülvevő hype vagy sem. Ehhez mérten a Három óriásplakát Ebbing határában cselekményét is csak nagyjából ismertem, és inkább nem is nagyon olvastam utána, hagytam, hogy élvezzem a művet, vagy alkalomadtán fanyalogjak rajta. Ugyan a végeredmény összességében nem lett rossz, azért hanyatt sem vágtam magam tőle.

Folytatás

Lassú víz kormányzati titkokat fed fel – A Pentagon titkai (2017)

Szeretem… nem is, inkább imádom a hatvanas, hetvenes éveket, és ebbe beletartozik szó szerint minden, a ruháktól elkezdve a történelemig, így nem volt kérdéses, hogy nekem A Pentagon titkait látnom kell. Már a trailer is felkeltette az érdeklődésemet, hiszen tökéletesen eltalálta a kor atmoszféráját, a remek színészgárdáról már nem is beszélve. A moziban pedig pont azt kaptam, amire számítottam: egy lassabb tempójú, inkább az intrikára és az elmék játszmájára épülő cselekményt, és a szemünk előtt íródó történelmet, ami olykor kegyetlen, máskor azonban rendkívül felemelő.

Folytatás

Az önsanyargatás utolsó felvonása – A szabadság ötven árnyalata (2018)

Az elmúlt pár évben – felettébb nagy örömünkre már megszokhattuk – hogy ha Valentin nap, akkor jöhet Szürke Krisztián és népi szadózenekara, akik jelenést tesznek a mozivásznon. Én már a tavalyi, sőt az Orlissa által összefoglalt legelső részről sem tudtam kifejezetten jókat mondani, de úgy hiszem, a harmadik fejezet tette fel a koronát a hulladékhalmaz tetejére. No, nem mintha túl sok javulást vártam volna két ilyen pocsék film után, azonban a fejfájást okozó momentumokból nem lett kevés A szabadság ötven árnyalatában sem.

Folytatás