God of War – spártai tűz után skandináv fagy

Idén végre eljött az idő, hogy visszatérjen a spártai harcos az istenek köreibe. Persze, ahogy az szokott lenni, ezúttal sem a saját szándékából teszi ezt – de ahogy mondják, az istenek útjai kifürkészhetetlenek. Kratosnak ráadásul most olyan kihívásokkal is szembe kell majd néznie, amilyenekkel még sohasem. Kipróbáltuk a vadonatúj God of Wart – és imádtuk!

godofwar4

Folytatás

Revelation Online

Avagy nézd meg a trailer videót és ámulj, de utána ne csodálkozz, ha teljesen mást kapsz. Így voltam a Revelation Online irányába is, ami egyszerre akart nagyon sok minden lenni, és mégis megmaradt a középrészlegen.


Folytatás

Minden lények mestere – Riders of Icarus

A Dragon’s Prophet kapcsán már korábban összetalálkoztam ezzel az mmo-val is, ám akkor még nem keltette fel annyira az érdeklődésemet, hogy mélyebben is bele ássam magam a játék világába. Aztán letöltöttem és az élmény – ha nem is ragadott teljesen magával – de kellemes csalódást okozott.

Folytatás

Öt meghatározó Játék All Time

Így visszanézve az éveket, rengeteg játékkal találkoztam életem során. Voltak, amik meghatározták mai ízlésemet, mások majdnem elüldöztek és volt egy elenyésző részük, amik igazán a szívemhez nőttek.

Folytatás

Régi történet, új kalandok – ArcheAge

Sok a játék és túl kevés az idő ahhoz, hogy mindet alaposan ki lehessen ismerni – és ez fokozottan igaz a sokjátékos szerepjátékokra, úgy mint mai cikkünk alanyára, az XLGames által fejlesztett ArcheAge-re is.

Folytatás

Hősök mindig kellenek – Heroes of the Storm

A Blizzard méltán szerzett nem kis hírnevet a játékvilágban az olyan darabokkal, mint a Diablo, a Starcraft, vagy az örök élen lévő MMO, a World of Warcraft. Na, de mi történne akkor, ha ezeket a külön-külön is jó játékokat (vagy pontosabban a karaktereiket) összeeresztjük egy új világban? Nos, ez lenne a Heroes of the Storm központi témája.

Folytatás

Hallatlan Halhatatlanok – Skyforge

Túl sok az érdekes szerepjáték, és túl kevés az az idő, amit rá lehet szánni arra, hogy válogatott hőseinkkel kalandozzunk a világban. Érdekes módon azonban a Skyforge névre keresztelt mmo egyszerre kellően dinamikus, és nem is vesz el olyan sok időt – legalábbis egyenlőre.

Folytatás

Öt Kedvenc Paladins Karakter

Bár még koránt sem sikerült az összes karaktert megszerezni a Paladinsban, már kialakult az a bizonyos részleg, akikkel már kitanultam annyira a játékot, hogy probléma nélkül tudjam a társaimat segíteni és/vagy az ellenfelet kifilézni. Figyelem, a cikk erősen személyes hangvételű lesz, de ezzel a listával koránt sem az áll szándékomban, hogy ezeket a karaktereket tegyem fel a képzeletbeli piedesztálra, hanem hogy amióta ezen játék virtuális pályáit járom, melyik hősökkel sikerült a leginkább összhangba kerülni.

Folytatás

Ismét a Sárkányok! – Neverwinter

Avagy a Dungeons&Dragons Online kistestvére. Vagy mellékvágánya, Vagy folytatása. Egyre megy minden titulus, a Neverwinter szintén egy  D&D alapjaira építkező Fantasy szerepjáték, csak most Eberron világa helyett a nevet is adó Neverwinter városába kalauzol minket a játék, amit már rögtön az első percben meg kell védenünk.

Folytatás

10 Kedvenc MMORPG All Time

Már nem is merem összeszámolni, hogy az elmúlt évek alatt mennyi szerepjátékot próbáltam ki, és ebből milyen sok nőtt nagyon a szívemhez – megszűntek és még aktívak egyaránt. Ezért is volt nehéz összeállítani a listát, mert legszívesebben mindegyiket az első helyre tenném – de ilyen opció most nincs.

Folytatás