Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

“Az idő egy csapda, mely fogva tart. El kell felejtenem az igazi nevemet és a múltamat mindenestül. Most Fredének hívnak, és itt élek.”

A sorozatról és a filmről már írtunk, szóval ideje górcső alá venni az alapjukul szolgáló, 1985-ben megjelent könyvet is.

Folytatás

Itó Projekt: < / Harmónia >

*** SPOILERVESZÉLY! ***

<dictionary>
<item>Harmónia</item>
<description>Teljes összhang, egyetértés. Több dolog zavartalan együttléte, vagy együtt fellépő egységes hatása. Több tényező egymás után következésében, illetve egyszerre való megjelenésében, működésében, hatásában a köztük levő zavartalan viszony, az egymást kiegészítő, erősítő, segítő jelleg.</description>
</dictionary>

Folytatás

Naomi Alderman: A hatalom

“Amikor a sokaságnak egy a hangja, az nem más, mint erő és hatalom.”

Naomi Alderman feminista disztópiája lenyűgöző módon mutatja be, mit tehet az emberekkel a hatalom vagy a félelem.

Folytatás

Már én is USB-ről tolom – Bakti Viktor: Integrálva

Tudni kell, hogy általában nem nagy elvárásokkal fekszem neki elsőkönyves írók műveinek. Az ok nem a szerzőkben keresendő, hanem a tehetségek felkutatóiban – akik néha nem a tehetséget találják meg. Mindez azonban az Integrálva esetében nem bizonyult igaznak – Bakti Viktor nagyszerűen építette fel a regénye világát, amelyet olyan karakterekkel népesített be, akik jócskán megmaradnak az ember emlékezetében. Az Integrálva egy lebilincselő regény, amely remekül felvázolja, hogy mi is vár ránk, az emberiségre hamarosan.

covers_467451

Folytatás

S. J. Kincaid: A kárhozott

*** SPOILERVESZÉLY! ***

Amikor nem egészen egy évvel ezelőtt megláttam a Twister Media gondozásában megjelent könyv, A kárhozott első beharangozó gif-jét, már akkor szerelembe estem. Nagy rajongója vagyok ugyanis a pillangóknak, a disztópiáknak és a romantikus szálat sem vetem meg, így első pillantásra elrabolta a szívemet S. J. Kincaid könyve.

Folytatás

Robin O’Wrightly: Tripiconi sztori 1. rész: Az amulett rejtélye

A minap olvashattátok Robin O’Wrightlyval készült interjúmat, amelyben már szó esett a hamarosan megjelenő Tripiconi sztori címet viselő könyvsorozatának első részéről, Az amulett rejtélyéről. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy még megjelenés előtt olvashattam a történet kezdő kötetét és bár fenntartásokkal viseltettem a könyv iránt – mégiscsak a tizenéves korosztály az elsődleges célközönség – teljesen elragadott magának a történet. Mondhatni, ha újra tizenéves lennék és nem Philip Pullman: Az északi fény című könyvét kapnám édesanyámtól ajándékba, hanem ezt, akkor bizony életem végéig elkísérne, mint kedvenc könyvem.

Folytatás

Agave 100, avagy hogy ünnepel egy könyvkiadó?

Kedvenc kiadóim egyike az Agave Könyvek kiadó. Éppen ezért, amikor megláttam az Agave 100 címre keresztelt válogatás kötetet, egyértelmű volt, hogy beszerzem és elolvasom.

Az Agave Könyvek 2003-ban alapított könyvkiadó, amely főleg krimi, thriller, fantasy és sci-fi műfajú könyvekkel foglalkozik. Többek között olyan neves írók műveit jelentetik meg magyar nyelven, mint Ray Bradbury, Neil Gaiman, Laurell K. Hamilton, Lawrence Block, Dashiel Hammett, Philip K. Dick és nem utolsó sorban John Scalzi, de a magyar írók megjelenései közül is válogathatunk, legyen szó akár Veres Attila, László Zoltán, Csurgó Csaba, Baráth Katalin vagy Brandon Hackett könyveiről.

Folytatás

Dave Eggers: A Kör

…Nem, nem az a Kör, amiben az erősen fodrászra szoruló kiscsaj kimászik a tévéből. Nem ebben nincsenek démonok, meg egyéb horrorisztikus dolgok – viszont állítom, hogy ettől függetlenül van olyan rémisztő, mint a kedves névrokon.

Folytatás

A Dűne – A Csillagok Háborújának méltó ellenfele Frank Herbert tollából

Egy barátom nyomta a kezembe A Dűnét, mint kihagyhatatlan, mindent felülmúló, fantasztikus alkotást. Az hagyján, hogy azóta több, mint ezer oldalon vagyok túl, de még előttem áll legalább ugyanennyi ebben a csodálatos világban tett utazásból, ahol a jövőt nem mindenki elől rejti homály, ahol a sivatag és a homokférgek uralkodnak és a titokzatos Muad’Dib és az Atreidesek harcait és döntéseit követhetjük nyomon.

Folytatás

M. R. Carey: Kiéhezettek (2014) – avagy A mindennel megáldott (?) lány

Kezdeném azzal a vallomással, így a harmadik zombi-story, a Kiéhezettek kapcsán, hogy úgy fest, engem nagyon is megfog ez a világ és a benne rejlő alternatívák. Nem, nem a vérfagyasztó horror-vonások, és azok a lehetőségek, amelyek opcionálisan brutális vérfürdővé silányíthatnak egy ilyen történetet, sokkal inkább azok a társadalomkritikai lehetőségek, amelyek benne rejlenek.

Folytatás