American Horror Story – 1. évad

Nagyon megörültem, amikor az American Horror Story megjelent a színen. Ritkán vagyok teljes mértékig elégedett a sorozatokkal, viszont a horrorfilmek sosem elégítették ki az étvágyamat – túl kevés van belőlük. Így aztán nekem tök jó volt, hogy végre megkapom azt a nagy adagot, ami nekem jólesik.

ahs1

Folytatás

The Walking Dead S04E12 – Still

Lehet, hogy ez nagy meglepetés lesz mindenkinek, de én nem a zombik miatt nézem a sorozatot. Engem a hangulata fogott meg már az első perctől kezdve – élvezem, ahogyan lassan és érzékletesen bontják ki a szálakat, majd jön a hirtelen, éles váltás, és máris lélekszakadva rohanunk féltve az életünket, de megpihenni nem hagynak, hanem inkább újra bedobnak az események közepébe. Ez az én Walking Deadem, az okos és megfontolt, nem pedig a lövöldözés és darabolás – az csupán járulékos dolog.

walkingdead.s04.e12.1

Folytatás

Grace Klinika S10E13 – Take It Back

Számomra ez az a sorozat, amit már színtiszta nosztalgiából nézek. Egyszer valamikor régen tényleg jó volt, de aztán szépen lassan elvesztette a varázsát, a jó karaktereket vagy kiírták, vagy kifordultak önmagukból, én pedig minden héten megkérdeztem magamtól: biztos, hogy meg akarom én ezt nézni? Ez alkalommal, hála a két és fél hónapos szünetnek, még hangosabban visszhangzott a kérdés a fejemben, de végül megadtam magam, és megnéztem az új epizódot. Nem bántam meg.

KEVIN MCKIDD, JAMES REMAR, JUSTIN CHAMBERS, CAMILLA LUDDINGTON

Folytatás

Reign S01E12 – Royal Blood

Nekem annyi reményem volt ezzel a sorozattal kapcsolatban – nyolc rész után csatlakoztam be, ami annyira elvarázsolt, hogy a vizsgaidőszak ellenére két nap alatt végeztem vele. Most pedig, a tizenkettedik rész magasságában sikerült elérniük az alkotóknak azt, hogy elkezdjek félni a sorozattól.

reigns01e12_2

Folytatás

The Walking Dead S04E11 – Claimed

A mai epizód megint pontosan olyan volt, amilyet én szeretek: lassú és pontosan felépített – ez az igaz Walking Dead. Ez nem csak a zombikról meg a mészárlásról szól, hanem az emberekről, az emberi természet mélységeiről és magasságairól.

walkingdead.s04.e11.3

Folytatás

The Walking Dead S04E10 – Inmates

A börtönbeli események után egy percig sem aggódtam Darylért, tudtam, hogy erős karakter, egy igazi túlélő. Csak hogy ebben a sorozatban ez nem jelent semmit, mert bár a logika Daryl túlélése mellett van, ha az írók ezzel nem értenek egyet – nos, láttuk már mi történik olyankor.

Bethnek, azaz Emily Kinneynek gyönyörű hangja van, szerettem mikor énekelt, és szerettem mikor végre megszólalt – ez sajnos elég ritkán fordult elő. És most az ő hangja nyitotta az epizódot, mint egy naplóbejegyzés. Talán ezeket a sorokat írta meg először mikor megérkeztek a börtönbe. Igazi és életteli volt a hangja. Közben pedig szembesülhettünk a képi világgal: ahogy Beth és Daryl futnak a járkálók elől, át az erdőn, csak rohannak, menekülnek, reményt vesztve és zihálva. A végén pedig egy mezőn, mikor már nem követi őket senki elterülnek a földön és levegő után kapkodnak – én pedig ugyanezt teszem.

walkingdead.s04.e10.4

Folytatás

The Walking Dead S04E09 – After

Eszméletlen sokat kellett várnunk erre az epizódra, majdnem három hónapot – azt hittem megkergülök. Nem szeretem a cliffhangert, egyszerűen hibás a koncepció, hogy majd a befejezetlenség miatt tovább maradnak a nézők – ez nem igaz! Azért vagyok még mindig itt, mert érdekel a sorozat, a szereplők sorsa, életük alakulása, nem pedig azért mert egy részt félbevágtak.

Az előző epizód inkább felingerelt, mintsem igazi élvezetet nyújtott volna. Dühített, mert pont arról nem szólt, amiről elvileg a Walking Deadnek kéne: a szereplőkről és az ő érzelmeikről. Pont ezért is szerettem az első és a második évadot, mert főleg ez volt a központi téma. De legalább ebben a részben kaptam valamit. Mert igen, ez is egy szép, lassú tempójú negyvenöt perc lett, hallelujah.

walkingdead.s04.e09.2

Folytatás

The Walking Dead S04E08 – Too Far Gone

Na, jó, megint eljutottunk arra a szintre, hogy legszívesebben letenném a sorozatot. Ezt így nézőkkel nem lehet megcsinálni, ez igazán nem fair játék. Megint úgy érzem mintha darabjaira hullott volna a sorozat, és nem a jó értelemben.

walkingdead.s04.e08.2

Folytatás

The Walking Dead S04E07 – Dead Weight

Kezdek belezúgni ebbe a lassított tempóba. Sosem tudom mit kapok előre, de ez így tökéletes. Nem próbálnak meg mindent a számba rágni, hanem hagyják, hadd találjam ki én magam. Van időm gondolkozni, tervezgetni, ötletelni. Az a hír járja, hogy spin-offot kap a Walking Dead. Ha ez így lesz, remélem olyan lesz, mint ez és az előző epizód.

walkingdead.s04.e07.3

Folytatás

The Walking Dead S04E06 – Live Bait

Tudjátok milyen nehéz spoilermentesen írni? Az előző epizód végén megjelent a Kormányzó, én pedig legszívesebben világgá kürtöltem volna – amit aztán Orlissa kegyet nem ismerve kihúzott. Persze tudom én, hogy teljesen igaza van, de akkor is a Kormányzóról beszélünk, arról az emberről, aki megtartotta a zombivá vált kislányát, aki viadalokat rendezett a túlélők és a járkálók között, és lemészárolt mindenkit, aki ellentmondott neki. Az az ürge úgy csavarta a szót, ahogy rajta kívül senki ebben a sorozatban, és most tessék, visszatért és figyelte a börtönt, azt a börtönt, amit Rick minden áron meg akarna védeni!

walkingdead.s04.e06.2

Folytatás