American Horror Story 7. évad – Cult

Az American Horror Storynak és nekem meglehetősen hosszú időre nyúlik vissza a közös történetünk. Talán ennek köszönhető, hogy még akkor is megnézem az új évadokat, ha elsőre cseppet sem hoz lázba. Mint például a hetedik évad, amit igazság szerint egyáltalán nem találtam bizalomgerjesztőnek. Még az a szerencsém, hogy itt ez Continue Reading

Supernatural  S14E11 – Damaged Goods

Míg a szezon második felének kezdő epizódja meglehetősen izgalmas és jól felépített volt, addig a Damaged Goods című folytatás már annál kevésbé talált be. Múlt héten egy fordulatokkal, pazar karakterábrázolással és remek színészi játékkal tarkított részt kaptunk, ehhez képest a mostani felvonásban nem sok minden történt, sőt, olykor iszonyatosan vontatottra sikeredett, Continue Reading

The Chilling Adventures of Sabrina – 1. évad

Emlékeztek még a Sabrina, a tiniboszorkányra? Hát én egyenesen imádtam, főleg Salem cinikus stílusát. A Netflix 2018 őszén megjelent a The Chilling Adventures of Sabrinával, én pedig azonnal végignyomtam az évadot, és nagyon szerettem volna írni is róla. Az egyetem azonban megint közbeszólt, úgyhogy már nem éppen újdonság, de azért Continue Reading

The Haunting of Hill House (2018), első évad

Valamiért most hirtelen divat lett szidni a Netflixet, és a sorozatait – nem mondom, hogy nincs kevésbé jó munka némelyikben, de azért általánosságban elmondható, hogy igen magas minőségű szériákat készítenek. Nincs ez másként a Carla Gugino nevével fémjelzett szériánál, a The Haunting of Hill House-nál sem, ami egyszerre fagyasztotta meg Continue Reading