Pár hónap kihagyás után ismét visszatértek kedvenc vadászaink a tévéképernyőkre, ám sajnos mégsem lehet teljes az öröm. A meglehetősen ingadozó teljesítményt nyújtó tizenharmadik évad után a tizennegyedik nyitánya sem sikerült túlzottan jobbra. A Stranger in a Strange Landnek ugyan megvannak a maga erősségei és kifejezetten szuper pillanatai, az összképbe azonban mégis olykor-olykor belerondít pár ordító gyengeség, amit remélhetőleg a szezon során ki fognak azért javítani az alkotók.
Eléggé csalódott vagyok – a leírás alapján a Manifest egy izgalmas, meglehetősen egyedi, esetleg sci-fi elemekkel átszőtt drámának ígérkezett. Ehhez képest a végeredményben ugyan a dráma jelen van, de talán túlságosan is. Ez önmagában annyira nem lett volna nagy probléma, azonban szinte – talán egyetlen kivétellel – semmilyen más elemet nem lehet felfedezni a pilotban. Egyszerűbben megfogalmazva, egy tipikusan túldramatizált, minden klisét bedobó amerikai művet láthatunk egyelőre, ami nagyon nagy kár.
Volt valami vonzó A Discovery of Witches promóanyagában, ami felkeltette az érdeklődésemet, ám a pilot megtekintése után vannak kétségeim, hogy egy jó marketinges mellett pár jó író is elkelt volna a sorozatnak.
Van abban valami különös és érdekes, ahogy a világ másik felén gondolkoznak az életről, és ha ez a hely Ausztrália, akkor még érdekesebb. A kontinens már számos ravasz, különös és meghökkentő szériát produkált már, de mind közül az a legfurcsább, ahol egy négy fiúból álló család próbál lavírozni a magánéletben és a munkában, akik amúgy az északi istenek újjászületése.
Fájó szívvel írom a negyedik évados kritikámat, mivel már biztosan tudom, hogy sajnos kaszálták a sorozatot, sőt még az aukciós is lezajlott, ahol a kellékeket is elárverezték. Egyszerre szomorú és szégyenteljes, hogy egy ilyen remek, okos és vicces sorozatot lelő a TNT csatorna.
Nyílt titok, hogy nem szívlelem a lassú lefolyású sorozatokat, mégis rendre megpróbálkozok velük, szerencsére az Outcast első évada igazán érdekes képi világot és rejtélyt tárt elém, hogy egy percig se unatkozzak. Ugyan a második évadra felpörgették az eseményeket, aminek egy darabig örültem is, aztán az egész már olyan kusza lett, hogy már követni is nehézkessé vált.
Stephen King korunk egyik legzseniálisabb írója, ezáltal népszerű alapanyag a filmes adaptációkhoz is, de utóbbiak meglehetősen vegyes minőségűre sikerednek. Míg az AZ legutóbbi filmes feldolgozása vitathatatlanul remekmű lett, a Setét torony és a Köd hatalmas csalódást okozott a rajongóknak. Nem véletlenül, hiszen a jó horror legfontosabb eleme a képzelőerőnk, amit nagyon könnyű lelombozni egy-egy gagyibb jelenettel. Ilyen előzmények után kicsit aggódva vágtam bele a Hulu legújabb 10 részes sorozatába, a Castle Rockba, de szerencsére pozitívan csalódtam. Folytatás
Általában Orlissa az nálunk, aki a kosztümös drámákra lecsap, nem pedig én, azonban most mégis én daráltam be elsőnek ezt az ausztrál minisorozatot, ami egy 1967-ben kiadott regény alapján készült. A Showcase sorozatának sikerült megfognia a múlt évszázadi hangulatot, miközben átemelte az egészet a modern kor elvárásaiba.
Ó, drága misztikus sorozatok, de hiányoztok a mostani tévés felhozatalból – vagy talán nekem kell jobban figyelnem?
