Az idő megjutalmazza a türelmet – Threshold koncert, 2018.09.09, Rock On! Fest, Barba Negra Track

Rossz hírem van azok számára, akik már unják a Thresholdos beszámolóimat, hiszen ismét egy ilyen cikkel jelentkezem. Legutóbb Londonban volt szerencsém látni a bandát a Legends of the Shires turné legutolsó állomásán, ami ugyan egy fantasztikus buli volt, ám akkor még fogalmam sem volt, mikor tombolhatok újra Threshold dalokra élőben. Arról meg álmodni is alig mertem, hogy a következő alkalomra pont Magyarországon kerül majd sor, és eléggé szürreális is a hazai fellépés háttere: egy itthoni zenekarokra alapozó kétnapos fesztiválra sikerült beszervezni a briteket, akik nem csak származásuk, hanem az általuk képviselt zsáner végett is abszolút kakukktojásnak számítottak a felhozatalban. Ennek ellenére kétség sem fért ahhoz, hogy nekem ott a helyem a Barba Negrában, ötszáz forintos jegyár mellett meg főleg nem.

Folytatás

Hollandok a gyepen – Delain & Epica, 2018.07.25, FEZEN Fesztivál, Székesfehérvár

Alapjában véve nem vagyok egy nagy fesztiválozó, mivel számomra majdnem minden a zenekarok teljes, önálló koncertjei mellett szól, talán a sorban állás mennyiségét leszámítva. Az utóbbi években viszont nem mondom, hogy rászoktam a fesztiválokra, ám gyakrabban látogattam ilyen eseményeket, mint addigi koncertre járós pályafutásom előtt bármikor. Idén a FEZEN-re esett a választásom, bár eléggé kalandos volt az odáig vezető út: először a Metal Allegiance és az Epica kombója keltette fel az érdeklődésemet, ez előbbi egy igen különleges formáció, akik aztán sajnos lemondták a fellépést. Már készültem elfelejteni a nyári kiruccanásomat, amikor bejelentették, hogy a szintén holland, szintén szimfonikus metált játszó Delain fog helyettesíteni, én pedig azonnal meg is vettem azt a szerdai napijegyet.

Folytatás

A megyék legendái – Threshold koncert, 2017.12.10, O2 Academy Islington, London

Év elején, frissen visszatérve a rövid svájci kiruccanásomból nem is gondoltam volna, hogy rövidesen újra több ezer kilométeres utazásra adom a fejem ugyanazon zenekar miatt. Ám a brit Threshold az utóbbi időben nagyon belopta magát a szívembe: az Ice Rockos koncertjüket rendkívül élveztem, és a régi-új énekesükkel készült új lemezüket, a Legends of the Shirest is pár nap alatt rongyosra hallgattam, úgyhogy elhatároztam, hogy nekem látnom kell őket újra. A választásom a turné idei felének utolsó állomására, Londonra esett, amivel a koncert mellett, sok évnyi sóvárgás után végre az angliai utat is kipipálhattam a bakancslistámon.

Folytatás

Anette Olzon & Jani Liimatainen: The Dark Element (2017)

Jani Liimatainen a finn melodikus metál banda, a Sonata Arctica gitárosa volt, a formációtól kezdve egészen 2007-ig. Távozása után sem hagyott fel teljesen a zenével, hiszen jó néhány projektben szerepelt, leginkább ismertebb finn zenészekkel. A gitáros legújabb műve a The Dark Element címre hallgat, amit a másik északi nagyágyúból, a Nightwishból 2012-ben kivált Anette Olzonnal közösen készítettek el. Amióta bejelentették, hogy alakulóban van ez a lemez, azóta tűkön ültem, hogy meghallgathassam, mert szeretem mindkét közreműködő zenészt, és rendkívül kíváncsi voltam arra, milyen is lesz majd közös munkájuk gyümölcse. A végeredmény nagy általánosságban véve az, amire számítottam, bár időnként azért akadnak meglepetések – némely semleges érzést hagyott bennem, a legtöbb azonban pont, hogy pozitívat.

Folytatás

Threshold: Legends of the Shires (2017)

Lassan harmincéves múlt, tizenegy stúdióalbum, öt élő lemez, egy koncert DVD, valamint egy kicsi, de annál hűségesebb és kitartóbb rajongótábor – ezekkel büszkélkedhet a brit Threshold zenekar. A progresszív metált játszó formációt ugyan nem ismerem oly régóta, ám ez idő alatt volt szerencsém élőben látni őket, és azóta a lelkesedésem irántuk csak nőtt. Ezek alapján nem csoda, hogy azóta tűkön ültem, mióta bejelentették az új lemez érkezését. A Legends of the Shires végül három év és két tagcsere után érkezett meg, és azt kell hogy mondjam, megérte a várakozás és a kissé fájdalmas arculatváltás is, hiszen egy nagyon aprólékosan kidolgozott, ütős és színes dupla konceptalbum lett a végeredmény.

Folytatás