Legend of Korra, Book 3, Chapters 1-3 – A Breath of Fresh Air, Rebirth, The Earth Queen

Nem rejtem véka alá, hogy amíg a sorozat első évada teljesen lenyűgözött, addig a második szezonban mélységesen csalódtam, több okból kifolyólag is. Most pedig, hogy (végre?) megjött a harmadik könyv – mert az Avatar-univerzumban a szezonokat hivatalosan könyvnek nevezzük –, nem is tudtam, mire számítsak. Merjek a reménykedni, hogy jó lesz, hogy élvezni fogom, hogy az alkotók nem indultak el lefelé egy lejtőn, ahonnan már nem tudnak visszakapaszkodni? Nos, örömmel jelenthetem, hogy a harmadik könyv eddig igencsak tetszetősnek ígérkezik.

korra1_6

Folytatás

Kertvárosi kommandó (2012)

Ben Stillernek manapság kissé megkopott a fénye, amióta áttért a főleg altesti poénok gyártására – az én szememben is egyaránt lecsúszott. De ez a film visszahozta bennem a reményt, hogy bizony Bennek van még keresnivalója a filmiparban, tud ő, ha akar – vagy ha végre egy rendes történetet kap. Már most szögezzük le az elején, ugyan vígjátéknak hirdetik a filmet, de ez igazából egy kőkemény paródia. Tele kisarkított karakterekkel, bizarr szituációkkal és ötvenszer látott jelenetekkel – és mindezeket jól alkalmazza.

kertvarosikommando.2

Folytatás

X-Men: Evolution (2000-2003), 2. évad

Tudom, eltelt egy kis idő, mióta az első évadról írtam, és sajnálom is, ám most itt vagyok, és meghoztam a második évad értékelőjét, amint, mint azt hiszem már beharangoztam, még az elsőnél is jobb.

xmenevo2_1

Folytatás

A bébisintér (2011)

Bár mondhatnám, hogy ez a magyar cím egy poén része a filmben. De nem tehetem, ugyanis ez lett a „fordítása” a The Sitternek. Vajon más is elgondolkodott már azon, hogy direkt adnak-e ilyen borzalmas címeket a filmeknek?

DF-02696r_15821compV2.psd

Folytatás

Michelle Moran – Nefertiti

nefertiti

Ez volt a harmadik regény, amit a szerzőnőtől olvastam – bár valójában ezzel a könyvvel debütált –, és ez a történet is pontosan hozta azt, amit az előző kettőben annyira szerettem: az erős női karaktereket, a hatalmi harcokat, és a szemkápráztató történelmi portrét.

Folytatás

The Wil Wheaton Project S01E05 – The Episode Strikes Back

Wil végre nem húz öltönyt a műsorban, ami azért jó, mert ebben a melegben úgy érzem, mintha télikabátban lenne és melegem van tőle – nem, nem jó értelemben. Szóval végre felgyűrt ingujjal vezet műsort, köszi a hüsit Wil!

wilw

Folytatás

Született detektívek (2010-), 2. évad

Ahogy ígértem, a második évad sokkal jobban sikerült, mint az első. Itt már száz százalékig eltalálták a humor és a dráma arányát, azzal a csipetnyi krimivel, amivel pont ízlésesen tálalható – fogyasztása pedig kötelező!

szuletettdetektivek.s02.3

Folytatás

Lois Lowry: Valahol, messze

Utazzunk a jövőbe űrhajók nélkül, és… tanuljunk hímezni! Na, kellően lesokkoltalak? Remélem, nem, mert két hímzés között egy meglehetősen érdekes könyvet foghatunk a kezünkbe, melyben a jövőben, egy elmaradott közösségben való életet tapasztalhatja meg az olvasó.

valaholmessze

Folytatás

Richelle Mead – Storm Born

stormborn

Ez valójában már a második „randim” volt ezzel a könyvvel – a példányomat nagyjából három éve szereztem be, amikor Londonban jártam. Akkoriban még nem ismertem a Bookdepositoryt (amit amúgy mindenkinek ajánlok), úgyhogy egyes angol nyelvű könyvek beszerzése igencsak bonyolultnak bizonyult – ám akkor egyszer csak ott voltam Angliában, sőt, még egy nagyon tetszetős Riverstone könyváruházat is találtan, úgyhogy gyorsan meg is vettem ezt a regényt, csakhogy belelessek, mivel már akkor is odáig voltam Richelle Meadért.

Folytatás