
Három újonc az ABC őszi műsorrendjében
Az ABC ezúttal három sorozatot rendelt be, nálunk egyelőre vegyes a fogadtatás – persze Cobie Smulders képregény-adaptációjára mind szemet vetettünk!
Continue ReadingAz ABC ezúttal három sorozatot rendelt be, nálunk egyelőre vegyes a fogadtatás – persze Cobie Smulders képregény-adaptációjára mind szemet vetettünk!
Continue ReadingKénytelen vagyok súlyos egészségügyi problémával diagnosztizálni ezt az epizódot — ez pedig nem más, mint az Évad Utolsó Előtti Része-szindróma.
Continue ReadingA múlt heti hiperfókuszált, mély jelentőséggel bíró epizód után a mostani kifejezetten szétszórtnak érződött. Nem volt kifejezetten rossz, csak… sok.
Continue ReadingAmikor az előzetes elejére kiírták, hogy „viewer discretion advised”, már tudtam, hogy ez durva lesz. Hát, az is lett: a Grace Klinika egy, néhol ugyan kicsit szájbarágós, lehengerlő epizódot hozott össze arról az ocsmányságról, amit úgy hívnak, nemi erőszak.
Continue ReadingAz ABC legújabb jogi sorozata nem az a széria, amire díjeső fog hullani vagy évtizedeikig beszélnek róla az emberek, ám ügyesen megkomponált és szórakoztató, ám szinte követeli, hogy az ember egy ültőjében tudja le!
Continue ReadingOlykor nagyon jólesik visszanézni egy-egy régebbi sorozatot, amit korábban vagy nem láttam, vagy csak fél szemmel figyeltem. A férfi fán teremmel is hasonló volt a helyzet, ugyanis egy fél epizódot láttam belőle, ám ha már Anne Heche, akkor érdemes neki teljes figyelmet szentelni, így hát megtettem, de valahol meg is […]
Continue ReadingA Grace Klinika ebben a részben egy közel kéthónapos ugrással próbálta rendbe tenni az idővonalát, amivel igaz csak még jobban összekuszálták a dolgokat, de ezt inkább most hagyjuk.
Continue ReadingA múlt héten amiatt panaszkodtam, hogy túl sok mindent az epizódban. Panaszaimat valószínűleg meghallhatták a készítők, ugyanis ebben az epizódban meg túl kevés dolog történt. Tudom, nekem semmi sem jó.
Continue ReadingNa, akkor álljunk neki ennek a cikknek… Mi is történt a héten? Ja, jó sok minden (ez nem dicséret).
Continue ReadingLedöbbentünk. Nagyon ledöbbentünk. Elsőként mert úgy tudtuk, hogy a hatodik évad lesz az utolsó, másrészt azért, mert amennyire szerettük az elejét, annyira nem néztük már a végét a sorozatnak. De nem számít, reméljük a legjobbakat – szóval jön az Agents of S.H.I.E.L.D. hetedik évada az ABC-re.
Continue Reading