Öt Kedvenc Anime Főhős

Aki hosszabb ideje követ minket az tudja hogy nagyon válogatós és/vagy vérmes tudok lenni nem csak az animék terén, hanem a bennük lévő főhősök irányába is. Lehet nyugodtan régimódinak nevezni, de elég magas mércével rendelkezem afelé, hogy ki az a protagonist, akire rátudom mondani, hogy mellette kilehetne bírni bármilyen világégést – még akkor is, ha esetleg az adott szereplő okozta.

Folytatás

10 Kedvenc “elvont” Anime Karakter

A címben szereplő “elvont” szó igazából azért van idézőjelben, mert nem mindegyik karakterre passzol teljesen a szó, de mégis van bennük valami, ami miatt általánosnak sem lehet őket nevezni. Igazából a listát nézve az “embertelen ember” és az “emberi nem-ember” titulusok között ingáznak a karakterek, akik legyenek a mérleghinta akármelyik fokán, kivétel nélkül érdekesek.

Folytatás

5 Kedvenc Anime All Time

Korábban egy challenge keretei között merült fel az a kérdés, hogy melyek azok az animék, amik meghatározóak voltak az életemben. Bár a teljes lista eléggé hosszúra nyúlna, mégis sikerült megtalálni azt az ötöt, ami így vagy úgy, de a legközelebb állnak a szívemhez. Figyelem, a következő cikk súlyosan személyes véleményeket tartalmaz!

Folytatás

Hol van a lelkem? – Overlord

Aki ismer, az tudja azt rólam, hogy nem vagyok a SAO legnagyobb fanja, ellenben az Accel World vagy cikkünk mai alanya, az Overlord kilóra megvett. Mondjuk már rosszul indítottam azzal, hogy megemlítettem a „nagy elődöt”, mert így kapásból mindenki egy nagy összehasonlításra gondolna a két anime között – de már itt megnyugtatok mindenkit, hogy nem erről lesz szó (nem teljesen legalábbis), hanem arról, hogy mi játszódik le abban a gamerben aki nézi az visszaszámlálót, mielőtt még kedvenc játékát végérvényesen beszüntetnék.

Overlord1

Folytatás