
Grace Klinika S15E24 — Drawn to the Blood
Kénytelen vagyok súlyos egészségügyi problémával diagnosztizálni ezt az epizódot — ez pedig nem más, mint az Évad Utolsó Előtti Része-szindróma.
Continue ReadingKénytelen vagyok súlyos egészségügyi problémával diagnosztizálni ezt az epizódot — ez pedig nem más, mint az Évad Utolsó Előtti Része-szindróma.
Continue ReadingA múlt heti hiperfókuszált, mély jelentőséggel bíró epizód után a mostani kifejezetten szétszórtnak érződött. Nem volt kifejezetten rossz, csak… sok.
Continue ReadingAmikor az előzetes elejére kiírták, hogy „viewer discretion advised”, már tudtam, hogy ez durva lesz. Hát, az is lett: a Grace Klinika egy, néhol ugyan kicsit szájbarágós, lehengerlő epizódot hozott össze arról az ocsmányságról, amit úgy hívnak, nemi erőszak.
Continue ReadingA Grace Klinika ebben a részben egy közel kéthónapos ugrással próbálta rendbe tenni az idővonalát, amivel igaz csak még jobban összekuszálták a dolgokat, de ezt inkább most hagyjuk.
Continue ReadingA múlt héten amiatt panaszkodtam, hogy túl sok mindent az epizódban. Panaszaimat valószínűleg meghallhatták a készítők, ugyanis ebben az epizódban meg túl kevés dolog történt. Tudom, nekem semmi sem jó.
Continue ReadingNa, akkor álljunk neki ennek a cikknek… Mi is történt a héten? Ja, jó sok minden (ez nem dicséret).
Continue ReadingSzóval két hete kaptunk egy nagyon jó epizódot, a múlt héten egy nagyon rosszat, most meg, az őszi finálé képében, valamit, ami úgy igazán a kettő közé esett.
Continue ReadingAmondó vagyok, hogy egy történet kétféleképpen lehet drámai és szomorú és tragikus: lehet felemelő és katartikus, vagy hatásvadász és olcsó. A múlt heti epizód az előbbi kategóriába tartozott. Aztán ezek után lehet találgatni, hogy az eheti melyikbe passzol.
Continue ReadingA sorozat a héten egy Día de Muertos – vagyis mexikói halottak napja – tematikájú epizóddal rukkolt elő, ami, nem túlzás állítani, az évad eddigi legerősebb és legmeghatóbb része lett.
Continue ReadingA seattle-i csapat ezúttal egy crossover epizóddal készült – mert ha a múlt héten Chicagóban ezt csináltak, akkor most nekik is kell –, ami nem is lett rossz, csak éppen… nem is olyan jó.
Continue Reading