Éljen a király! – Fekete Párduc

Egy dolgot előre tisztáznunk kell: nehéz lesz erről a filmről nem szuperlatívuszokban beszélnem.

Folytatás

Top 5 – 2018 legjobban várt animációs filmjei

Úgy tűnik, hogy a 2018-as év is rendkívül gazdagnak ígérkezik, legalábbis ami a mesék és animációs filmek felhozatalát illeti. Ebből az apropóból az év legutolsó Watchaholics cikkeként hoztunk most Nektek egy válogatást, amiben összegyűjtöttük az általunk legjobban várt animációs filmeket. A lista teljes mértékben szubjektív, a válogatásnál viszont fontos szempont volt az, hogy csak “új versenyzők” jöhetnek szóba, tehát semmi folytatás, a második-harmadik részes mesék ezért most kiestek – belőlük majd külön listát készítünk. Folytatás

A majmok bolygója- Háború (2017)

Csütörtökön végre a mozikba került a nyár egyik legnagyobb és legjobban várt blockbustere, A majmok bolygója: Háború. A film a The Planet of the Apes reboot-trilógia harmadik darabja, és mint tudjuk, a folytatások többnyire rosszabb minőségűek szoktak lenni, így sokan körömrágósan izgultak, vajon megüti-e a színvonalat a legújabb rész. Jelentjük: megütötte, sőt, minden várakozást felülmúlóan jó volt. Nem sok olyan szériáról beszélhetünk, ahol a harmadik rész jobb volt, mint az első kettő, de jelen esetben minden hozzávaló megvolt a bravúrhoz: erős (és reboot voltában is egyedi) történet, zseniális rendező, elképesztő színészi játék, tökéletesen eltalált, a film világába beszippantó zene, és a ma már kötelező elem: látvány, látvány, CGI – mindez pedig pont tökéletesen adagolva, megfelelő arányban keverve.

A filmet a második részt is jegyző Matt Reeves rendezte, a történetet Mark Bomback-kel közösen írták. Ezúttal bőven volt idejük minden részletet kidolgozni, és úgy megvalósítani, ahogy megálmodták, mert a Fox a második rész sikere után úgy döntött, megadja a szükséges időt, nem áldozzák be a minőséget a gyors siker oltárán. Így bár eredetileg 2016 nyarára tűzték ki a premiert, de ezt az alkotók kérésére elhalasztották 2017 július 14-re. Mi pedig utólag azt mondjuk: minden perc várakozás megérte.

Folytatás

A majmok bolygója: Forradalom (2014)

A 2011-es reboot óriási sikere betonbiztos alapot adott a folytatáshoz, így a korábbi forgatókönyvet jegyző Rick Jaffa és felesége, Amanda Silver nekiláthatott a következő rész megírásának. A rendezői székbe ezúttal is az első filmet rendező Rupert Wyatt került, aki azonban 2012-ben kiszállt, mert nem értett egyet a stúdió által diktált tempóval. A Fox ugyanis ragaszkodott a 2014 májusi premierhez, Wyatt pedig attól tartott, ennyi idő alatt nem tudna minőségi filmet összerakni. A helyére Matt Reeves érkezett a rendezői székbe, és hozta magával Mark Bombacket is, aki Reeveshez igazodva írta át a forgatókönyvet. A korábbi filmek színészei közül a Caesart alakító Andy Serkis szereplése be volt biztosítva, de a Willt alakító James Franco a rendezőváltás áldozata lett, Will karaktere mindössze egy régi videófelvétel erejéig látható.

A történet tíz évvel az előző rész befejezése után játszódik. A vírus mostanra megtizedelte az emberiséget, a kevés számú túlélő (javarészt a vírusra valamiért immunis emberek) elszigetelt csoportokban próbálnak életben maradni.  Miközben az emberek civilizációja hanyatlik, Caesar és majomtársai egy egyre fejlettebb települést építenek San Francisco mellett a nemzeti parkban.  A környékbeli emberek életben maradásához elengedhetetlen lenne az áram, azonban az energiaforrásaik kimerülőben vannak. Megoldást jelentene számukra, ha az erdőben található vízerőművet rendbe hozhatnák, és újra beindíthatnák, ezért egy felfedezőcsoportot indítanak a környékre, nem is sejtve, hogy a majmok területére lépnek.

Folytatás

A majmok bolygója: Lázadás (2011)

A 2001-es film megosztó kritikái után a Foxnak esze ágában sem volt újabb folytatást csinálni, úgy gondolták, ideje pihentetni az intelligens majmok témáját. Azonban egyszer csak beérkezett hozzájuk egy forgatókönyv Rick Jaffa, és felesége, Amanda Silver kezei közül, és ennek a történetnek nem tudtak ellenállni.
A forgatókönyv író- producer Jaffa 2006-ban épp új ötletet keresett, mikor egy újságcikkben olyan, háziállatként tartott csimpánzokról olvasott, akik nem voltak képesek az emberi környezethez alkalmazkodni. Egyből A majmok bolygója jutott az eszébe, és feleségével, Amandával elkezdtek egy olyan történeten dolgozni, ami az eredeti sztorit modern környezetbe ültetné át, egész más szemszögből bemutatva a majmok és emberek harcát. Az volt a céljuk, hogy olyan történetet írjanak, ami önállóan is megállja a helyét, de közben tiszteleg a korábbi filmek és a könyv előtt is. Ezt küldték meg a Foxnak, és ebből született meg 2011-ben a Rise of the Planet of the Apes, ami teljesen új alapokra helyezte a történetet, most először kifejezetten a majmok szemszögéből ábrázolva az eseményeket.

Folytatás

Nem ezt a történetet kerestem – Star Wars – Az ébredő erő (2015)

Hosszú évek várakozása után végre 2015-ben ismét új Star Wars film hozott lázba mindenkit, és bár a nagy hype és reklám dömping már-már túlzásba esett (a kisüthető csirke nuggetsen már kicsit sok volt a film logója), mindenki rettenetesen várta a filmet. Kevés olyan történet van (de azért persze akad pár), ami generációkon átívelve képes lázba hozni mindenkit, és ez nagydolog! Többed magammal ültem be a vetítésre, amire mér régóta vártam – és sokakkal ellentétben én az előzménytrilógiát is szeretem –, köztük édesanyámmal, aki már akkor rajongója volt a szériának, mikor én még meg sem születtem.

A moziban az ismerős sorok és még inkább ismerős jelenetek magával ragadtak: élveztem az akciódömpinget, a rohanást, nevettem a színészekkel együtt, de valami mégis hibádzott. A story! A történet ugyanis annyi sebből vérzik, hogy azt felsorolni is nehéz (természetesen megpróbálom), és minden nagy jelenetre visszagondolva eszembe jut egy korábbi, amiből a mostani fakadt. Innentől fogva az olvassa tovább, aki már látta a filmet vagy nem zavarja, ha minden „nagy” csavart leírva lát!

starwars.1

Folytatás

Sodrás földön, vízen, levegőben – Tintin kalandjai (2011)

Gyerekkoromban sok kedves emlékem fűződik Tintin meséihez, és bár a nagyközönség nem fogadta jól a 2011-es animációs változatot, szerintem azért egy hangulatos és bájos filmet sikerült összehoznia Steven Spielbergnek (a baj csupán az, hogy ő tud ennél sokkal jobbat is).

tintin.2

Folytatás

És megint Peter Jackson – A hobbit: Váratlan utazás (2012)

Két évvel ezelőtt Peter Jackson visszatért Középföldéhez, hogy megfilmesítse A Gyűrűk Ura előzményét, A Hobbitot. Az első meglepetés az a bejelentés volt, hogy a vékony könyvecskét három egész estés filmre bontják majd. Jogosan ébredt a rajongókban félelem ennek hallatán, hiszen nyilvánvalóan nagymértékben meg kellett változtatni az eredeti történetet, hogy legyen elég anyag. Mivel Peter Jackson korábban már megmutatta, mire képes, óvatosan azért reménykedhettünk a legjobbakban. Az első rész, vagyis a Váratlan utazás nem is okozott csalódást.

unexpected 1

Folytatás

Itt, mindennek a legvégén – A Gyűrűk Ura: A király visszatér (harmadik film)

Az első és a második filmnek is megvoltak a maga csúcspontjai, de persze joggal várjuk el, hogy a trilógia utolsó része mindent vigyen. Peter Jackson munkájában harmadszorra sem kell csalódnunk.

return of the king 1

Folytatás

Nem egy sima második rész – A Gyűrűk Ura: A két torony (második film)

A filmtrilógiák sokszor buknak bele a második részekbe – egyszerű átvezetőként használják őket, így ezek sokszor unalmasak, és hiányzik belőlük az igazi katarzis. Na, A két torony nem ilyen.

two towers 1

Folytatás