A livestreamek alfája és omegája – Epica: Omega Alive

Mint már korábban említettem, a tavaly év elején kialakult krízishelyzet óta elég sok zenekar illetve szólista tért át a virtuális színpadra. Úgy gondolom, a jelen szituációban ez az előadóknak valamint a rajongóknak is egy kedvező megoldás, és ugyan én magam eddig relatíve kevés livestreamet néztem végig, mindegyik emlékezetes maradt számomra. […]

Continue Reading

Epica – Omega (2021)

Egy kis kihagyás után örömmel jelentem, hogy folytathatom a karantén alatt megjelent metál albumok kivesézését. Ezúttal egy igen különleges lemez került az asztalomra, ugyanis a szimfonikus metál kiemelkedő alakja, a holland Epica új szerzeménnyel rukkolt elő. Az Omega névre hallgató albummal szemben iszonyatosan magas elvárásaim voltak, főleg az elődje, a […]

Continue Reading

Hollandok a gyepen – Delain & Epica, 2018.07.25, FEZEN Fesztivál, Székesfehérvár

Alapjában véve nem vagyok egy nagy fesztiválozó, mivel számomra majdnem minden a zenekarok teljes, önálló koncertjei mellett szól, talán a sorban állás mennyiségét leszámítva. Az utóbbi években viszont nem mondom, hogy rászoktam a fesztiválokra, ám gyakrabban látogattam ilyen eseményeket, mint addigi koncertre járós pályafutásom előtt bármikor. Idén a FEZEN-re esett […]

Continue Reading