Rendőrakadémia 4. (1987)

A múltkor kivesézett harmadik rész nem igazán nyerte el a tetszésemet, főleg a zseniális második film után. A széria negyedik darabja, azonban – mint már arra többször is utaltam – minden szempontból fenomenális, hiszen ebben a részben van igazán toppon a humor, most dobják be magukat leginkább a karakterek, valamint […]

Continue Reading

Rendőrakadémia 3. (1986)

A fergeteges második film után a harmadik rész megint nem okozott nálam akkora sikert, csak úgy, mint az első. Különösebb bajom nem volt a Rendőrakadémia 3-mal sem, valahogy mégsem tudott annyira megfogni, mint az elődje, vagy éppenséggel a követője, de ez utóbbiról majd később. Ami viszont mégis élvezhetővé és különlegessé teszi […]

Continue Reading

Rendőrakadémia 2. (1985)

Az első film után tovább megyünk a klasszikus széria tárgyalásában a második felvonással A Rendőrakadémia 2. személyes kedvencem a filmsorozat negyedik része mellett, hiszen az előzőleg megismert karakterek nem csak kiképzésükben haladnak előre, hanem fontos jellemváltozásokon mennek keresztül, végül pedig, mint azt az előző cikkemben is említettem, jobban kiveszik a részüket […]

Continue Reading