Egyfajta varázslat – Bohém Rapszódia (2018)

Azt hiszem, kevés olyan ember létezik kerek e világon, akinek ne ugrana be valami, amikor szóba kerül a Queen zenekar. Egy olyan ikonikus rockbandáról van szó, akiknek minden egyes korszakukban volt nem egy slágerük, és mindezt úgy érték el, hogy az évek során gyakorlatilag folyamatosan szembe mentek az árral – talán pont emiatt is váltak halhatatlanná. Ennek tudatában kicsit furcsállottam, hogy nem született az ő történetükről egyetlen film sem, egészen idáig. Maga a Bohém Rapszódia is csaknem egy évtizede volt már készülőben, mire lett is belőle valami, ám a végeredményért igazán megérte ennyit várni.

Folytatás

X-Men – Apokalipszis – “…majd a következő filmben tudhatjuk meg…”

maxresdefault-2

Mint ahogy a DC, úgy most a Marvel is magasra dobta a lécet az X-men Apokalipszissel. Hogy sikerült-e megugrani az elvárásokat?  Igen és nem is.
Figyelem! A Cikk nyomokban Spoilert tartalmaz, csak saját felelősséggel!

Folytatás

X-Men – A kívülállók (2000)

x-men1

Szerelmem a Marvel iránt még anno az X-Men: Evolutionnel kezdődött, amiből magától értetődően következett a nagyfilmek megtekintése (emlékszem, az Ellenállás végét még pont elkaptam a mozikban, ahová szinte vallásos révületben mentünk barátnőimmel), ám az utóbbi években valahogy nem vettem elő a trilógiát, így hát cikk sem született róluk. Ezt éppen ideje orvosolnom.

Folytatás