A trailer alapján egy iszonyúan cuki filmre számítottam, és ebben a tekintetben nem is csalódtam: kaptam jópofa kisállatokat, igazi, állatokra jellemző beszólásokat és töménytelen cukiskodást. Ugyanakkor a film története annyi sebből vérzik, hogy az már zavaró, de mivel a célközönség nem a huszonévesek, hanem az ovisok, esetleg kisiskolások, érthető, hogy miért is sikerült ilyen gyermekdedre a dolog, és ezt nem is lehet felróni.
Pán Péter történetét mindenki ismeri, leginkább a Disney-nek köszönhetően, akik hetven évvel ezelőtt alkották meg a saját verziójukat a meséből, melyet anno J. M. Barrie írt. 2003-ban jelent meg az a film, ami számomra az örök kedvenc erről a sztoriról. P. J. Hogan alkotása igazi színészekkel varázsolja elénk az örökifjú meséjét, némi tündérporral meghintve.
Már hetek óta motoszkál a fejemben a Mackótestvér főcímdala, úgyhogy szinte biztos voltam benne, hogy ez lesz a következő beszámoló témája. Ez a családi film az egyik leggyönyörűbb Disney-alkotás, amit láttam. Bár a szeretet erejéről és az összetartás fontosságáról szól, a medvék néha dalra fakadnak és kerge rénszarvasok kísérik főhősünk útját, mégsem csöpög a rózsaszín cukormáztól, nem sekélyes, hanem épp ellenkezőleg, csontig hatol, miközben megtanít rá, milyen fontos, hogy szeretettel és megértéssel forduljunk egymás felé, ne pedig berögzült gondolatok alapján ítéljük meg egymást.
Hosszú-hosszú a történetem ezzel a történettel. Kezdjük ott, hogy korábbi egyetemi pályafutásom legelején találkoztam a ténnyel, hogy a A szépség és a szörnyeteg eredetije 1756-ból, egy francia író, Jeanne-Marie Leprince de Beaumont tollából származik. Három évvel később ebből a témából szakdolgoztam, és ennek apropóján az istenített 1991-es Disney mesét a legnagyobb szeretet mellett cincáltam darabokra. Nem túlzok tehát, ha azt mondom, attól a pillanattól fogva, hogy megjelentek az első képek, tenyeremet dörzsölgetve vártam a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős Disney feldolgozást – és titkon reméltem, hogy sikerül végrehajtaniuk azt a csodát az adaptációval, amelyet két éve a Hamupipőke (2015) esetében is láthattunk, hogy kapunk egy jól átgondolt, motivált, árnyalt(abb) karakterekkel dolgozó és aránylag logikusan felépített, felnőttek számára is emészthető történetet. Úgy gondolom, ennek a legújabb A szépség és a szörnyeteg adaptáció messzemenőkig eleget is tett.
Le merem fogadni, hogy az ismerőseim nagy részének, ha valamely oknál fogva eszébe jutok, az jut rólam először eszébe, hogy „a macskás lány”. Hova tovább, négy éves korom óta, mióta az első macska betette szőrös lábát az életembe, nekem is ez az egyik első jellemvonás(!), ami eszembe jut magamról. Igen, én szeretem a macskákat. Macskás nő vagyok és macskás öreg néniként halok meg. Úgyhogy amikor először láttam a Kilenc élet traileért, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Mi lehet rossz, amiben vannak… nos… macskák? Innentől fogva az alapkoncepció számomra szinte mindegy volt. De azért úgy etikus, hogy vázoljam a cselekményt.
Gondolkoztál már azon, vajon mit is csinálhatnak otthon kedvenc állataink, amíg mi dolgozni vagyunk? Az Illumination Entertainment – a Gru és a Minyonok alkotói – legutóbbi egész estés animációs filmjükben ezt a kérdést boncolgatják. A megjelenés óta hatalmas bevételeket hozó mese kellemes kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Gyerekkoromban mindig ámulva néztem az olimpián a csajokat a gerendán. El nem tudtam képzelni, hogy lehet ott cigánykerekezni. Igazából ma sem tudom, mert nem lettem tornász. Viszont ha már itt az olimpia úgyis, akkor a Korlátok nélkül c. film, ami Ariana Berlin életét dolgozza fel, igazán témába vágó.
