The Handmaid’s Tale S03E12 – Sacrifice

Egy dinamikusabb epizód után ismét behúzták a fékeket A szolgálólány meséjének alkotói, ám ezúttal nem bánom a tempóváltást, hiszen a szezonzáró előtt vagyunk. Mindemellett, hiába lassult az iram a Sacrifice-ban, mégsem mondhatjuk azt, hogy visszatértek volna ugyanahhoz az egy helyben toporgáshoz, ami az évad első felét jellemezte, úgyhogy ez mindenképp Continue Reading

The Handmaid’s Tale S03E11 – Liars

Amikor már épp kezdtem panaszkodni A szolgálólány meséjére, úgy tűnik nemcsak hogy összeszedték magukat az alkotók, még túl is szárnyalták az eddigieket – legalábbis a harmadik évadban látottak jelentős részét biztosan. Ennek a változásnak az “előszele” már a múltkori részben is érezhető volt, de igazán a Liarsben teljesedett ki. Ha Continue Reading

The Handmaid’s Tale S03E10 – Bear Witness

Nagyjából három epizód után úgy tűnik, végre kezd visszabillenni A szolgálólány meséje a rendes ütemébe. A múltkori filler, és az előtte lévő csalódások után most egy igazán pörgős és eseménydús részt kaptunk, amiben nem is kicsit haladt előre a cselekmény. Bár voltak rövidebb üresjáratok a Bear Witnessben is, az irány Continue Reading