Glass filmkritika

Akárcsak a Split esetében, a Glass beharangozásakor sem volt kérdés, hogy ez az a film, amit idén nem hagyok ki. Szuperhősök és elmebaj? Ennél jobb párosítást nehéz lenne találni. Habár igencsak sok idő telt el az előzmények kezdete, vagyis a Sebezhetetlen című film óta, a történet minden jel szerint még mindig képes tarolni.

Folytatás

A matek minden – UFO (2018)

Tavaly kissé elmaradt a sci-fi filmekkel, így gyorsan el is kezdtem behozni lemaradásomat, amihez az UFO remek választásnak tűnt, de hogy mennyire, az csak a film utolsó perceiben lett igazán bizonyos.

Folytatás

A vegytiszta 90-es évek – Pokoli áramszünet (2012)

Van abban valami veszélyes, ha az ember nosztalgiázni kezd, és előveszi a 90-es évek produktumait, ennél már csak az a veszélyesebb, ha egy 2012-es két részes filmet vesz elő, ami bűzlik a 90-es évektől.

Folytatás

Ötletes, de mégsem – Felhőkarcoló (2018)

Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy nagy rajongója vagyok Dwayne Johnson munkásságának, és szó szerint minden filmjét láttam már – bár vannak, amik nem a kedvenceim –, a felhőkarcoló is ebből az indíttatásból is lett megtekintve, és bár élveztem a filmet, az akciót, izgultam és, de azért el kell ismerni, ez továbbra is egy nagy nyúlás.

Folytatás

Appleseed – A jövő harcosai (2004)

Általában ha megnézek egy animét, vagy manga adptációt, a film/sorozat végére jól felhúzom magam: annyira jó alapötleteket látok, miközben a kivitelezés annyi sebből vérzik, hogy kedvem lenne letiltani a japánokat örökre a mozgóképgyártástól!

Folytatás

Venom – randevú egy földönkívülivel

Mivel az idei év meglehetősen sok mozis csalódást tartogatott számomra, talán érthető, hogy kissé szkeptikusan ültem be a moziba a Venomra. Nem mintha nem kedvelném kedves Hardy bácsit, vagy a kedvenc szimbiótánkat, csak egy ponton már elfogy az ember lányának a türelme és nincs kedve többet pofára esni, mint amikor már nincs kedved több idiótával randizni. Eddie Brockkal azonban határozottan érdemes volt randizni, hiszen október egyik legjobb estéjét köszönhettem neki.

venom1

Folytatás

Van valami jó is a rebootban – Meg – Az őscápa (2018)

A 70-es években indult cápás filmőrület egyszerre bizarr és élvezetes, maga az eredeti Cápa Speilberg mű sokkolóan ijesztő volt a maga korában, aztán jöttek a folytatások, amik, khm, nem voltak túl jók. Ezt követte a Háborgó mélység, ami olyan jól rebootolta az eredeti művet, hogy egyáltalán nem csöpögött az újrahasznosítástól. Idén pedig ismét kaptunk ehhez egy folytatást, és meg kell hagyni, annyi gagyi újraértelmezés után a Meg bizony nagyon jó.

Folytatás

A kaptár 2. – Apokalipszis (2004) – A feltámadás ideje

Nyílt titok, hogy rajongok a Resident Evil filmekért – és a játékokért is –, minden hibája ellenére, és a mai napig rendszeresen előveszem őket.

Folytatás

Szép, szép, de mi is ez? – Időcsavar (2018)

Bevallom izgatottan vártam az Időcsavart, mivel a trailer vizuális effektusai engem is szó szerint elvarázsoltak, és alig vártam már egy olyan történetet, ami olyan messzeségekbe ragad, mint tette ezt a Narnia-filmek.

Folytatás

Egy könnyed esti hóka-móka – Éjszakai játék (2018)

Manapság jó vígjátékot találni egy fárasztó nap után nem mindig egyszerű feladat. A legtöbb már kicsit erőltetett és túltol bizonyos poénokat, azonban az Éjszakai játék egy kellemes csalódás volt, hiszen túlzás nélkül állíthatom, hogy izomlázig nevettem a rekeszizmaimat. Személy szerint a film trailerét még a moziban láttam, és egyből felkeltette az érdeklődésemet. Persze benne volt a pakliban − mint sok esetben −, hogy idevágták a legjobb részeket és amúgy egy tök középszerű, unalmas filmet kapok, azonban pozitívan tévedni mindig jó!

Folytatás