Venom – randevú egy földönkívülivel

Mivel az idei év meglehetősen sok mozis csalódást tartogatott számomra, talán érthető, hogy kissé szkeptikusan ültem be a moziba a Venomra. Nem mintha nem kedvelném kedves Hardy bácsit, vagy a kedvenc szimbiótánkat, csak egy ponton már elfogy az ember lányának a türelme és nincs kedve többet pofára esni, mint amikor már nincs kedved több idiótával randizni. Eddie Brockkal azonban határozottan érdemes volt randizni, hiszen október egyik legjobb estéjét köszönhettem neki.

venom1

Folytatás

A kaptár 2. – Apokalipszis (2004) – A feltámadás ideje

Nyílt titok, hogy rajongok a Resident Evil filmekért – és a játékokért is –, minden hibája ellenére, és a mai napig rendszeresen előveszem őket.

Folytatás

Szép, szép, de mi is ez? – Időcsavar (2018)

Bevallom izgatottan vártam az Időcsavart, mivel a trailer vizuális effektusai engem is szó szerint elvarázsoltak, és alig vártam már egy olyan történetet, ami olyan messzeségekbe ragad, mint tette ezt a Narnia-filmek.

Folytatás

Scooby-Doo és a tavi szörny átka (2010)

Kissé paradox módon a nagy színészekkel operáló első két Scooby Doo mozifilm nem aratott, szemben a kizárólag tévéképernyőre készült előzmény-folytatással, amit hatalmas ováció, és számos rekord követett. A Scooby-Doo és a tavi szörny átka pedig a jól megérdemelt folytatás, egy pici hibával, és számos meglepetéssel.

Folytatás

Mert mindig akad gyöngy a moslék között – Bankcsapda (2011)

Be kell valljam, úgy álltam neki ennek a filmnek, hogy biztosan rossz lesz, de ha már Matt Ryan benne van, engem a zs-kategória se tud eltántorítani. Aztán negyed óra sem kell, míg feleszméltem, hogy a Bankcsapda egy méltatlanul alig ismert krimi, ami egyszerre szórakoztató, tanulságos, és még egy jó nagy adag öniróniával is bír.

Folytatás

A film, ami után kívánni fogjuk azt a vihart – Űrvihar (2017)

Van abban valami bizarr élvezet, ha az ember katasztrófafilmeket néz, olyan, mintha felkészülne ezekkel a lehetetlenre, pláne ha ez esetben egy hiper-szuper vihar kerekedik, ami az egész bolygót fenyegeti.

Folytatás

Adam Driver igenis jó színész – Logan Lucky – A tuti balhé (2017)

A Star Wars hét és nyolc szörnyűségei után szükségem volt egy filmre, egy amolyan bizonyítékra, hogy Adam Driver igenis jó színész, aki képes a maximumot nyújtani, már ha a forgatókönyv egy olyan karakter megformázására ad neki esélyt, ami valódi, és élhető.

Folytatás

A gyalázat az gyalázat, avagy hogyan ne csináljunk játékadaptációt – Tomb Raider (2018)

Elég sokszor hangoztatom, hogy Lara Croft kalandjai mindig is a kedvenceim közé tartoztak, az összes játékot végigpörgettem már, nem is egyszer. Sok hibája ellenére szeretem a filmeket is belőle, így reményekkel telve vártam az új filmet, Alicia Vikander főszereplésével, azonban a reményeim nagyjából tíz perc után a füstbe szálltak, és helyüket átvette a zsörtölődés, az unalom, és a düh.

Folytatás

A legbájosabb egyszarvú – Gru 3. (2017)

A Gru első filmje számomra nagy ugrást jelentett az animációs filmek kínálatában, mivel egyszerre szólt felnőttnek és gyereknek, volt benne téma és mondanivaló, mégis hajlandó volt ezt szeretettel és tanító jelleggel közölni. A második film is bájosra sikerült, de valahogy a mondanivaló elsikkadt benne, így kissé lejjebb tettem a mércémet a soron következő filmmel kapcsolatban, amit bizony rosszul tettem, mert a Gru 3. visszahozott mindent, amiért az egész történetet szeretni lehet.

Folytatás

Vagy mégsem – xXx: Újra akcióban (2017)

A xXx első filmjét nagyon szeretem – sőt még Blu-rayen is beszereztem – igazán üdítő akciófilm volt, ami pontosan tudta mit akar, és ezt hogy tudja elérni. A második film ezzel szemben pocsék lett, és azon túl, hogy el lehet rajta aludni, nem igazán tett le semmit az asztalra. És most itt a folytatás, ahol Xander Cage visszatér, meg az akció is újra itt van, én meg csak nézek sután, hogy ez tökéletesen beleillik a sorba, ugyanis totál semmilyen, vagyis se nem jó, se nem rossz, csak semmilyen.

Folytatás