Gazdagok és szépek Szingapúrban – Crazy Rich Asians

Több mint húsz éve az első hollywoodi film, ami teljesen ázsiai szereplőgárdával készült, hatalmasat robbantott a kasszáknál, a kritika imádta, és már biztos, hogy két folytatása is lesz, ám mégsem mutatták be Magyarországon – na, mire gondoltam? Hát persze, hogy a Crazy Rich Asiansre.

Folytatás

Nincsen semmi baj a rossz filmekkel!

Az utóbbi időben többször is volt (bal)szerencsém kész kollektív nézői dühkitörésekhez, mikor is egy-egy közönség kedvenc film nem éppen pozitív kritikákat kapott. Ilyenkor persze azt a kritikus anyja az, aki csuklik – hiszen hogy merészel az a mocsok filmkritikus ilyeneket írni? Ez hülye! Egy barom! Nem ért ez semmihez! De, ért. És nem is hülye. Sőt, minden bizonnyal igaza van abban, hogy a film, amiről ír, rossz – bizonyos szempontból. DE attól még, más szemszögből, az a film viszont lehet jó is. Ugyanis a kettő, paradox módon, nem zárja ki egymást. Hadd magyarázzam el, hogy miért nem.

Folytatás

Venom – randevú egy földönkívülivel

Mivel az idei év meglehetősen sok mozis csalódást tartogatott számomra, talán érthető, hogy kissé szkeptikusan ültem be a moziba a Venomra. Nem mintha nem kedvelném kedves Hardy bácsit, vagy a kedvenc szimbiótánkat, csak egy ponton már elfogy az ember lányának a türelme és nincs kedve többet pofára esni, mint amikor már nincs kedved több idiótával randizni. Eddie Brockkal azonban határozottan érdemes volt randizni, hiszen október egyik legjobb estéjét köszönhettem neki.

venom1

Folytatás

Van valami jó is a rebootban – Meg – Az őscápa (2018)

A 70-es években indult cápás filmőrület egyszerre bizarr és élvezetes, maga az eredeti Cápa Speilberg mű sokkolóan ijesztő volt a maga korában, aztán jöttek a folytatások, amik, khm, nem voltak túl jók. Ezt követte a Háborgó mélység, ami olyan jól rebootolta az eredeti művet, hogy egyáltalán nem csöpögött az újrahasznosítástól. Idén pedig ismét kaptunk ehhez egy folytatást, és meg kell hagyni, annyi gagyi újraértelmezés után a Meg bizony nagyon jó.

Folytatás

A pite bosszúja – Sherlock Gnomes (2018)

A szomszédos kertek egymásnak feszülő kertitörpéivel előadott Rómeó és Júlia–történet már önmagában nagyon beteg volt, és az alkotók most fogták ezt az egész keveréket, áthelyezték Londonba, és hozzáadták Sherlock Holmest – akarom mondani, Gnomest. És igen, ez így még betegebb. De tudjátok mit? Nekem bejött.

Folytatás

A kaptár 2. – Apokalipszis (2004) – A feltámadás ideje

Nyílt titok, hogy rajongok a Resident Evil filmekért – és a játékokért is –, minden hibája ellenére, és a mai napig rendszeresen előveszem őket.

Folytatás

Egy könnyed esti hóka-móka – Éjszakai játék (2018)

Manapság jó vígjátékot találni egy fárasztó nap után nem mindig egyszerű feladat. A legtöbb már kicsit erőltetett és túltol bizonyos poénokat, azonban az Éjszakai játék egy kellemes csalódás volt, hiszen túlzás nélkül állíthatom, hogy izomlázig nevettem a rekeszizmaimat. Személy szerint a film trailerét még a moziban láttam, és egyből felkeltette az érdeklődésemet. Persze benne volt a pakliban − mint sok esetben −, hogy idevágták a legjobb részeket és amúgy egy tök középszerű, unalmas filmet kapok, azonban pozitívan tévedni mindig jó!

Folytatás

Scooby-Doo és a tavi szörny átka (2010)

Kissé paradox módon a nagy színészekkel operáló első két Scooby Doo mozifilm nem aratott, szemben a kizárólag tévéképernyőre készült előzmény-folytatással, amit hatalmas ováció, és számos rekord követett. A Scooby-Doo és a tavi szörny átka pedig a jól megérdemelt folytatás, egy pici hibával, és számos meglepetéssel.

Folytatás

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba – Hát ne is!

Igazából vitatkozhatnánk egyes filmek (film)művészeti értékével kapcsolatban, de minek, ha egyszer önfeledten élvezhetjük is őket?

Folytatás

A Hangya és a Darázs

Bár egyes pillanataiban egészen zseniális, a szülő-gyerek kapcsolatokra, a családi szeretetre épülő tematikája szívet melengető, A Hangya és a Darázs végérvényben olyan, mint a hősei: kicsi.

Folytatás