Doctor Who S11E10 – The Battle of Ranskoor Av Kolos

Hát eljött ez is, ezen a héten lezárult Tizenhármas bemutatkozó évada, és hirtelen nem tudom, hogyan is érezzek. Korábban többször is kifejtettem, hogy nem voltam teljesen megelégedve a legtöbb epizóddal ebben a szezonban, mivel általában csak a „szódával elmegy”-szintet ütötték meg, ami azért valljuk be, nem túl szerencsés egy új Doki bemutatásánál. Mindezek ellenére én nagyon kíváncsi voltam a fináléra, és ebben végül – egy ismételten felemás részt kővetően – visszatért az a lendület, amit az első pár sztoriban láthattunk.

Folytatás

Van egy jó meg egy rossz hírünk a Doctor Who rajongóknak

A BBC nemrég bejelentette, hogy érkezik a Doctor Who sci-fi sorozat 12. évada, amiben ismét Jodie Whitaker alakítja majd a Doktort, azonban ezúttal egy év kihagyással érkezik, vagyis az újévi epizód után 2020-ig kell várni a következő epizódig.

Doctor Who S11E09 – It Takes You Away

A múltkori, kissé felemásra sikeredett epizód után ezúttal már egy fokkal jobb kalandot láthattunk. Az It Takes You Away-ben volt fantázia, szépen épült a sztori, remekül eltalálták a hét alienét is, azonban a végeredmény sajnos mégsem lett tökéletes. Ez önmagában nem lett volna akkora probléma, ha eddig javarészt remek kalandokat láthattunk volna, ám nem ez volt a jellemző a tizenegyedik évadra. Így ugyan tényleg nem volt rossz az új epizód, az elődjéhez képest előrelépés, viszont mégsem elég ahhoz, hogy igazán nagyot szóljon.

Folytatás

Doctor Who S11E08 – The Witchfinders

A múlt heti remek epizód után most egy olyan részt láthattunk, ami ugyan jó volt, de sajnos túlzottan nem dobtam le tőle az ékszíjat. Az alapanyag most sem volt rossz, azonban a kivitelezésben már akadtak problémák. Ismét egy múltba vissztérős sztorit kaptunk, ráadásul pont egy olyan időszakba csöppenhettünk, ami még izgalmas is lehetett volna. A kezdet még jó volt, de aztán nagyjából a közepén szétesett a sztori – milyen kár érte! Na, de mindent szép sorjában!

Folytatás

Doctor Who S11E07 – Kerblam!

Na, ezt már szeretem! A múltkori rész sikerét egy újabb remek epizód követte ezen a héten. Ezúttal ismét egy idegen bolygóra jutottunk el, ahol egy teljesen hétköznapinak tűnő dolgot fedeztünk fel a szereplőkkel, persze sci-fis tálalásban. A Kerblam!-ban leginkább a nyomozást helyezték fókuszba, ám volt itt egy kis akció is, sőt, érzelmes pillanatokkal is megajándékoztak minket az alkotók. Lehet – sőt, biztos vagyok benne –, hogy korábban mondtam már, de ilyenből kérek még!

Folytatás

Doctor Who S11E06 – Demons of the Punjab

Két kissé rosszul szereplő epizód után ezen a héten ismét egy remek kalandot láthattunk a képernyőkön – ezek szerint a történelmi vonal jobban fekszik Chibnallnek és csapatának. A Demons of the Punjabban minden meg volt, ami egy kiváló Doctor Who részhez kell: izgalmak, érzelmesebb jelenetek, felemelő pillanatok, valamint a vallás, sőt a politikai konfliktusok is helyet kaptak. Ugyan a heti alienünk nem lett olyan kiemelkedő, a sztori többi része mindezt ügyesen el tudja feledtetni velünk.

Folytatás

Doctor Who S11E05 – The Tsuranga Conundrum

Jelentem, megszakadt a tizenegyedik évadban eddig folyamatos, „egy jó, egy kevésbé jó” sorozat, ám sajnos azért, mert a múltkori után ismét egy gyengébb epizódot láthattunk. A totális katasztrófa még mindig nem ütött be, ám ismét az az érzés volt bennem mindvégig, hogy ezt nem gondolták át valami alaposan az írók. A The Tsuranga Conundrum szórakoztató és egy bizonyos fokig izgalmas is, ám több ponton is darabokra hullik a cselekmény, már korábbról ismerős okok miatt.

Folytatás

Doctor Who S11E04 – Arachnids in the UK

Úgy látszik, egyelőre nem sikerült ennek az évadnak igazán megtalálnia a hangját, hiszen folytatódik az egy remek, majd egy kevésbé jó sorozat, ami a Ki vagy Doki tizenegyedik felvonását illeti. Egy minden szempontból tökéletes, rendkívül tanulságos és felemelő rész (link) után most egy felemásra sikeredett ötven percet ülhettünk végig. Kár érte, mert az alapanyaggal nem lett volna probléma, sőt, az időzítés is remek volt, ám a kivitelezés már hagyott némi kivetnivalót maga után.

Folytatás

Doctor Who S11E03 – Rosa

Egy meglehetősen lagymatagra sikeredett második rész után a Ki vagy Doki ismét visszatért a régi kerékvágásba, és egy fenomenális epizód jutott nekünk erre a hétre. A The Ghost Monument alulszereplését követően a Rosa címre hallgató felvonás üde változást hozott, és egy minden szempontból tökéletes egy órának lehettünk szem- és fültanúi. Sőt, mi több, meg merem kockáztatni, hogy ez a rész a széria több mint ötvenéves történetének egyik legjobbja, ha nem A Legjobb. Ha nem hisztek nekem, olvassatok csak tovább!

Folytatás

Doctor Who S11E02 – The Ghost Monument

A fergeteges premier után a Ki vagy Doki a második felvonásra visszavett a tempóból – ez önmagában nem is lenne olyan nagy probléma, ha nem lenne sajnos ugyanez igaz a minőségre is. Míg a The Woman Who Fell To Earth egy pörgős, misztikummal, felemelő pillanatokkal és jól időzített poénokkal teletűzdelt kaland, addig a The Ghost Monument egy szaggatott, több sebből vérző sztorit tár elénk. Ugyan izgalmakból most sincs hiány, ahogy katarzisból sem, a sok helyen ügyetlen írásmód azért eléggé rányomja a bélyeget az epizód élvezhetőségére.

Folytatás