Mit tanított Al Wu-nak? – Deadwood – A film (2019)

A jelentős mennyiségű sorozatos kasza között akad pár igazán érhetetlen döntés, ennek pedig iskolapéldája a Deadwood, ami annyira remekül összerakott széria volt, hogy senki sem érti, mi lelte az HBO-t, mikor úgy döntött, véget vet a szériának a harmadik évaddal. De „hála” a remake/reboot időszaknak, a vadnyugat mocskos szájú hősei Continue Reading

Júniusban érkezik a Deadwood film!

Sosem értettem, az HBO annak idején miért is kaszálta a western (és káromkodás) műfaj legjobb sorozatát a Deadwoodot. Ám most ürölhetnek a rajongók, mert egy film erejéig visszatérnek Deadwood szereplői – igen az eredeti szereplőgárda!

Van dátumunk az Amerikai istenek második évadához

Bizony-bizony, végre befutott az infó, hogy a Starz mikor teszi elérhetővé Neil Gaiman Amerikai istenek című regényének sorozatos adaptációját, vagyis a második évadot. Március tizedikén jön a sorozat következő évada, addig van is idő végigpörgetni az első évadot (vagy újrapörgetni), és elolvasni (újra) a könyvet.

Halálfutam

Ha Jason Statham, akkor már a fél siker garantálva van, ha ehhez hozzáteszünk egy rakás őrült börtöntölteléket és egy még őrültebb autóversenyt, akkor pedig biztosak lehetünk benne, hogy aznap este nem fogunk unatkozni. Kezdődjön a Halálfutam!