Izgalmasan, de távolról sem hibátlanul folytatódik Pegazusbéli kalandozásuk a Csillagkapu Atlantisz 3. évadjával. A sorozat erényei és hibái is megmaradnak és kidomborodnak, de ahogy azt megszokhattuk, továbbra is az erényei kerülnek túlsúlyba.
Az első évad egyszerre in-medias-res és komótos, alapozásra időt és epizódperceket nem sajnáló nyitása után a második évad sem telepszik meg a babérjain, hanem tovább építkezik, elkerülve az ismétlés csapdáját. Történetét szigorú kontinuitás jellemzi, az első évad eseményeiből, vívmányaiból és felfedezéseiből egyértelműen következnek a második évad új vívmányai, és a Csillagkapu: Atlantisz szemernyit sem lassít, még mélyebbre ránt minket a Pegazus galaxisban, miután az első évadban magát a galaxist is remekül mozgásba hozta tízezeréves álma után.
Előre szeretném leszögezni, hogy nem vagyok nagy DC rajongó, és nem azért, mert nem szeretem, csak a Marvellel ellentétben ebbe az univerzumba még nem ástam bele annyira magamat – egyszerűen csak bírom a szuperhősöket, és bármit ami hozzájuk kapcsolódik. Azt is szeretném előrebocsátani, hogy nem célom a két képregénynagyhatalom összehasonlítgatása, mindössze a szóbanforgó filmet szeretném gyakorlatilag teljesen laikus szemmel bemutatni. Kicsit féltem Az Igazság Ligájától, mert elöljáróban nem hallottam túl sok jót róla, ám ennek ellenére mindenképp látni akartam – és milyen jól tettem, hogy nem engedtem magamat befolyásolni!
Én komolyan azt hittem, hogy nem igen tudok majd ide írni, aztán eszembe jutott, hogy a hétvégén tartják a San Diego-i Comic Cont, és az én agyammal együtt az internet is felrobbant!
A Fejlövés nem nagyon kaszált, amikor 2012-ben kijött, sőt, még az előállítási költségeket sem fedezte a bevétel – én azonban nem értek egyet ezzel a negatív hozzáállással. Sylvester Stallone és Jason Momoa szereplése persze első körben garantálta, hogy megnézem, de nem is unatkoztam a film alatt egy percig sem.
Már javában adásban volt a második évad az HBO-n amikor én elkezdtem nézni a sorozatot. Mondhatni az elején azonnal belezúgtam, kedvelem a több szereplős sorozatokat így nem volt kérdés, hogy a Trónok harcával bizony hosszú lesz a „kapcsolatunk”. Annyira megkedveltem ezt a világot, hogy el is kezdtem olvasni utána a könyveket, a második kötetnél azonban abbahagytam. Nagyon kevés az ilyen alkalom, de most kimondom: a sorozat jobb, mint a könyv, jobban rávilágít a lényegre, kevesebb a sallang és a huza-vona.
